Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ITM kitolt kocsicsere-határidővel segít a taxisoknak, miután a fővárosi önkormányzat már adott kedvezményeket a fuvarozóknak.
Nem kell fiatalabbra cserélniük a tízévessé váló autójukat a taxis vállalkozóknak, cégeknek 2022. év végéig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A döntést üdvözli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is.
A közlemény szerint a könnyítés elsősorban a fővárosi vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, de a kormánydöntés természetesen az ország más részein dolgozó taxisokra is vonatkozik. A könnyítés azokat az autókat érinti, amelyeknek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el.
A Fővárosi Közgyűlés egyébként szeptember 30-án szavazta meg azt a határozatot, amely szerint többek között a taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból, de
a Fidesz-frakció egyik módosító javaslatát is elfogadták, aminek értelmében a taxisoknak elég lesz 10 helyett 11 év után lecserélni az autójukat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.