Fizetés nélkül maradtak, csendes sztrájkba kezdtek a Budapest-Belgrád vasútvonal indiai munkásai
A dolgozók állítása szerint vizet és élelmet sem kapnak.
A dolgozók állítása szerint vizet és élelmet sem kapnak.
hvg.hu
Schuch Timuzsin cégei összesen 26 millió forintot kapnak.
hvg.hu
Romlott az elmúlt egy évben is az induló magyar cégek túlélési rátája, az 5 éves kort a cégeknek kevesebb mint 70 százaléka éri el, míg 10 éves korig a vállalkozások 46 százaléka jut el - közölte az Opten.
MTI
A vállalkozás tulajdonosai között van egy volt trafiktulajdonos, és az állami kommunikációs közbeszerzéseken egy ideig taroló Kuna Tibor cégének volt ügyvezetője is.
hvg.hu
Nem lehet két Európa Liga-selejtezős csapat vezetője vagy tulajdonosa ugyanaz, így aztán négy nappal az után, hogy az NK Osijek bejutott az EL-selejtezőbe, Mészáros Lőrinc eladta a tulajdonrészét egy magántőkealapnak, amelynek nem lehet tudni, ki a valódi tulajdonosa.
hvg.hu
Az átkelővel napi 600 személyautó takaríthat meg 40 kilométeres kerülőt Szlovákia felé
MTI
Mikotoxinnal szennyezett a 100 grammos ENSA mazsolák némelyike.
hvg.hu
Demeter Ervin cége a Kisfaludy-pályázaton nyert.
hvg.hu
A héten még csak munkalassító sztrájkot tartanak az ortopédcipő-készítők, viszont ha nem emelnek a 10 éve megállapított hatósági árakon, akkor jöhet a teljes munkabeszüntetés is akár.
hvg.hu
Hogyan lehet több ezer, különböző családi helyzetben lévő vagy speciális igényekkel rendelkező ember munkabeosztását, pihenő- és szabadidejét a munkáltató és munkavállaló számára is kielégítő módon kezelni, úgy, hogy a munkajogi előírások se sérüljenek? Viszonylag sok munkavállalót alkalmazó cégeket kérdeztünk, ők hogyan boldogulnak, és mekkora segítséget jelentenek a meglévő időtervező, -beosztó alkalmazások.
BrandLab
Őrzés-védelemmel kapcsolatos munkát lát majd el Tasnádi László cége.
hvg.hu
Küszöbön a koronajárvány második hulláma, de még a nagyvállalatok körében is nagy különbségek figyelhetők meg abban, hogyan viszonyulnak az otthoni munkavégzéshez.
hvg.hu
Vezető bankárok és informatikai óriásokcégek fogtak össze egy tíz éves terv keretében, hogy az alulfizetett, képzetlen emberek idővel feljebb tudjanak lépni.
Lengyel Miklós
A Dunaferr felmondta a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződést – tudatta lapunkkal Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője.
Dz. Sz.
Az Index újságírói után a programozók is lelépnek.
hvg.hu
76 ezer részvényt vett, így tornázva fel azok árfolyamát. Állítja, csak ki akart provokálni egy vizsgálatot.
hvg.hu
Hiába kérdezett rá a törvénymódosítás homályos pontjára Vadai Ágnes a parlamentben, a témát kezébe vevő Schanda Tamás kitérő választ adott.
hvg.hu
Kereskedelmi, logisztikai és informatikai állásokat hirdetett meg az áruházlánc.
MTI
A német Wirecard korábbi vezetőjét majdnem az egész világon körözik, az ázsiai üzletág korábbi vezetője pedig természetes úton, vérmérgezésben meghalt.
hvg.hu