Kína hazai engedélyezés nélkül is exportál járványeszközöket
A külföldre szállított termékeknek március vége óta kínai engedélyt is kellett szerezniük, erre immár nincs szükség, ha az adott terméknek a célországban van engedélye.
A külföldre szállított termékeknek március vége óta kínai engedélyt is kellett szerezniük, erre immár nincs szükség, ha az adott terméknek a célországban van engedélye.
hvg.hu
Szétzilálta a friss élelmiszerek piacát a koronavírus-járvány Németországban, egyes termékek ára meredeken emelkedik, másoké zuhan - mutatta ki egy felmérés.
MTI
Az emberek szabad mozgását olyan gyorsan helyre kell állítani, amilyen gyorsan csak lehet, de maximális óvatosság mellett. Ugyanis egyetlen járványgóccá váló turisztikai helyszínről rengeteg országba szétterjedhet a vírus.
hvg.hu
A szakértők óvatosságra intő szavai ellenére a nyugat-balkáni országok a koronavírus-járvány miatt leállított élet újraindítását tervezik, Belgrád és Szkopje az elhalasztott parlamenti választás új időpontján gondolkodik, a turizmustól függő Montenegró pedig a strandok megnyitását készíti elő, hogy túléljék a helyi vállalkozások.
MTI
Egy hirdetés szerint terméktesztelőket keres a cég, ám ez nem igaz.
hvg.hu
Teljes a leállás az utazási irodáknál, a gyengébb cégek egy-két hónapig bírják, az erősebbek pedig szeptemberig képesek kitartani. Az irodák igyekeznek megtartani az alkalmazottakat, ám ez csak a munkaidő és a -bérek csökkentésével sikerülhet, közben pedig kezelni kell a pénzüket azonnal visszakövetelő ügyfeleket és a nehezen fizető légitársaságokat – mondta a HVG-nek Horváth Balázs, az egyik legnagyobb üzleti utaztatással foglalkozó utazási iroda, a Weco-Travel ügyvezetője. Szerinte a válság utáni talpra állás lassú és részleges lesz.
Előbb Amerikában és Berlinben kapcsolják vissza a gyártósorokat, aztán jöhetnek az európai üzemek is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Közfeladat 300 millió forintért.
hvg.hu
Az ingyenes újság májusban tér vissza, de nem rikkancsok terjesztik majd, hanem a boltokban lehet hozzájutni – immár a Brit Media hátszelével.
hvg.hu
A jövő héten dönthetnek a német légitársaság jövőjéről Berlinben – értesült a Reuters, mely szerint a Lufthansa a csőd szélén áll. Az Alitaliát is az állam mentheti meg.
Lengyel Miklós
Az autóipari megrendelések csökkenése miatt kezdenek leépítésbe.
hvg.hu
Az MNB március 26. és április 2. között ötezer cég, nagyrészt kis- és közepes vállalkozások körében végzett online felmérést a járvány hatásairól. A cégek harmada már április elején kirúgásokra készült.
hvg.hu
A vállalkozások átmeneti likviditási hiányát hidalnák át vele.
MTI
A Nébih 17 terméket vizsgált, és csak jelölési problémákat talált.
hvg.hu
Azok a szálláshelyek lehetnek előnyben, amelyekben elszigetelten lehet pihenni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A négyezer négyzetméteres telken álló épületet egykor a veszprémi püspök használta nyaralóként.
hvg.hu
Március közepén beszakadt a legnagyobb hazai csomagautomata-cég forgalma, de aztán kilőtt, és azóta is hasít. A webshopos rendelők még mindig szívesen kérik a kihalt plázákba a csomagjaikat, amiket az emberek gyorsabban vesznek át, mint a járvány előtt.
Csak kölcsönzött munkaerőt épít le a Continental, a kormány bérprogramját pedig „köszönettel fogadták”, „jelentős támogatás”, valószínűleg igénybe is fogják venni.
hvg.hu
Ritka az olyan kormánydöntés, amelyet olyan gyorsasággal vizsgálnak felül, mint a bértámogatásról szóló rendelet. Csütörtökön lépett csak hatályba, de hétfőn már döntöttek a túl bürokratikusnak és túl szűkmarkúnak ítélt program változtatásáról. A hvg.hu által megkérdezett vállalkozók azonban mégsem elégedettek: van, aki úgy látja, ez annyi, mint halottnak a csók, ám ez nem is csak a kormány hibája.
hvg.hu
Rengeteg új felhasználót szerzett a Netflix a járvány miatt, hitelből ugyan, de jelentős kínálatbővítésre készülnek.
hvg.hu