Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jövő héten dönthetnek a német légitársaság jövőjéről Berlinben – értesült a Reuters, mely szerint a Lufthansa a csőd szélén áll. Az Alitaliát is az állam mentheti meg.
"A Lufthansa abból indul ki, hogy nem új hitelből akarjuk fedezni a kiadásainkat. Optimisták vagyunk abban a tekintetben, hogy kérésünk meghallgatásra talál" – írják közleményükben, amely szerint nemcsak Németországtól várnak pénzt, hanem számítanak az osztrák, a belga és a svájci államra is, ahol jelentős kirendeltségeik vannak – olvasható a Reutersban.
Egymillió eurós veszteség óránként
a Lufthansa főnöke korábban így összegezte a légitársaság helyzetét. Carsten Spohr elmondta, hogy a Lufthansa 763 gépéből 700 a földön várakozik, és senki sem tudja, ez mikor változhat.
A számok magukért beszélnek: az első negyedévben 1,2 milliárd eurós veszteséget produkáltak, miközben tavaly „csak” 336 millió euró volt a mínusz. A fapados leányvállalat, a Germanwings is leállt, egyedül az áruszállítás növekedett, mert a határok lezárása miatt a légiszállítás felértékelődött.
Államosítják az Alitaliát
Az olasz légitársaság, amely 2017 óta keres vevőt, 87,5 százalékkal kisebb üzleti forgalmat produkált, mint tavaly. Minthogy vásárló jelentkezésére a jelen körülmények között aligha lehet számítani, ezért az olasz kormány jelezte, hogy megveszik az Alitaliát júniusban.
Az olasz sajtóban elterjedt a hír, hogy csak 30 géppel egy kis légitársaság marad majd, de Rómában ezt cáfolták mondván legkevesebb 90 gép lesz az új Alitalia légi flottájában.
A nemzetközi légiipari szövetség, az IATA becslése szerint a légiforgalmi társaságok idei vesztesége meghaladhatja a 314 milliárd dollárt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.