Hozsánna néked, új Isten
Ami a Tanácsköztársaság dícséretére lett mondva
Móra Ferenc: Mementó
Proletárdiktatúránk első hetén túl vagyunk. Talán sohase volt még a történelemben diktatúra, amely ilyen megalkuvástalanul kemény és mégis ilyen istenien emberséges lett volna. A történelem eddig csak véres diktatúrákat ismert. A szegedi lapok egy hétig tele voltak rendeletekkel, amelyek hátterében a statáriális bíróság töltött fegyvere meredezett, s ennek a fegyvernek egyszer sem kellett elsülnie. Talán mert mindenki tudta, hogy ez a fegyver komolyan meg van töltve. De a köznyugalomban szerepe van a szegedi józanságnak is, amely nem megy fejjel az elkommunizált falnak. A diadalmas proletariátus nemcsak fenyeget, hanem ígér is: irgalmatlan halált annak, aki moccanni mer az új világrend ellen, emberi megélhetést mindenkinek, aki beéri azzal, amit a maga becsületes munkájával kereshet a más verejtékezése nélkül. A proletariátus nem vérre szomjazik, hanem boldogságra, s aból mindenkinek juttat annyit, amennyi megilleti./.../
(Szegedi Napló, 1919. április 1.)
Tóth Árpád: Az új Isten
/.../ Hozsánna néked, új Isten, hozsánna!
Ismerj meg minket, tieid vagyunk!
A szíved hajtó élő, drága nedv,
A diadalmas vöröd lüktetés
A mi bús vérünktől is gazdagult
S a világra ömő harsonád sodrába
Gyötört torkunk reszkető hangverésbe
Szerényen s mégis segítve simul:
A kicsiny, árva magyar jaj-patak
A messzezengő nagy moszkvai árba,
Mely most tisztára mossa a világot...
Hozsánna néked, új Isten, hozsánna!
Legyen szavad teremtés új igéje,
Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,
Mit elrontott sok régi, úri isten,
Te istenek közt új és proletár
Formáld boldoggá pörölyös kezeddel,
Emelj minket roppant tenyeredre
És a magad képére gyúrj át minket!
(Nyugat, 1919. április 1.)
Somlyó Zoltán: A milljomos miatt
/.../ A költő hazug, céda verset írt,
félszájjal evett - s elpirult, ha bírt.
Az ihlet fénye lelkéből kihalt
a milljomos miatt.
A virágot megrágta a penész
és udvaronc lett a szabad zenész:
ki nem mert szív szerint dalolni dalt
a milljomos miatt.
A liszt elrejtve nagy falak között,
az ára a felhőkig felszökött,
s a szegény ember étlen, szomjan halt
a milljomos miatt!...
... Hogy ezután nem lesz aranyhegye
s hogy senkinek sem kell majd a kegye:
nem hinném, hogy lesz szív, mely megriad
a milljomos miatt!...
(Április, 1919. március 27.)
Móricz Zsigmond: Tőke
A kapitalista azt mondta:
- Fiam, gyűjtsd a tőkét. Ha pénzed van, mindened van. Pénzen vehetsz kényelmet,élelmet, szerelmet. Pénzed pótolja az észt, erőt, munkát./.../
A kommunista azt mondja:
- Fiam gyűjts tőkét. Ha szeretet vesz körül, nem kell félned az élettől. Ha erős szövetségben élsz embertársaiddal, akkor te fölszabadulsz és emberiséged belső tartalmát boldogan kiélheted. Ha művész vagy, nem kell emberi hiúságok előtt megnyomorodnod; ha tudós vagy, nem kell a kenyérharc sekélyességében vergődnöd; ha munkás vagy, nem kell a kizsákmányolás géprészévé válnod./.../
(Pesti Futár, 1919. április 4.)
Krúdy Gyula: Régi és új regényhősök
/.../ Hová tegyük a régi Magyarországot, amelyet már a háború félig beásott a földbe, hogy a mindent megváltó forradalom végképp elseperje a bűzös hullákat./.../ Hol vannak az új írók, akik a forradalmat úgy megírják, hogy mindenki megelégedését és örömét lelje benne? Akik megírják Kassát, Kolozsvárt, Pozsonyt? Akik felejthetetlenül feljegyzik Magyarország mostani történetét, regénybe írják a megbotozott iskoláslányokat, megtépett hajadonokat, tébolyodott asszonyokat, sztrájkoló vasutasokat, postásokat, mártírrá válott munkásvezéreket?/.../ Ha a negyvennyolcadiki eseményekről egy félszázadig írtak a könyvek, hazudtak a legendák és vének - korunkról, az új világ születéséről könyvtárakat kell összeírni, hogy majd mindenki megértse, hogy mi történt itt: csoda vagy emberi akarás?
(Magyarország, 1919. március 25.)
Kosztolányi Dezső: Az új színház
/.../ Hiszem, hogy a bolseviki színház, mely majd egy gátlásnélküli, erkölcsös társadalmat tud a háta mögött, annyi idő múltán újra állít valamit és nem kell mesterségbeli ravaszságokhoz fordulnia, hogy hatni tudjon, sem pedig egy kis színházban összegyűjteni az értéket, kikhez csak bonyolult érzések tolvajnyelvén lehet beszélni. A tettek után következik a tett művészete, a dráma. Újra arénák és cirkuszok fogadják be a nézőket, és a dráma ismét oly egyetemesen emberivé válik, mint a görög aranykorban. S a színház pedig nem szórakozóhely lesz, de az áhitatnak, a szabad erkölcsös embereknek a temploma.
(Színházi Élet, 1919. március 30.()
Bródy Sándor nyilatkozata: A drámának való idő
Be kell vallanom, hogy igen sokáig az tartott vissza a színpadtól, hogy voltaképpen a burzsoának kellett írni, különben a darab jó előre megbukott./.../ De most eljött ami időnk. Meglássák, hogy amikor se hamis becsvágy, se pénzvágy, vagy a pénznek a rettenetes kényszere nem uralkodik fölöttünk, mit tudunk mi csinálni... Mint duplagalléros Prometeuszok, le voltunk láncolva, és agyon voltunk előlegezve. A magam részéről boldog és büszke vagyok, hogy a régi erkölcs, divat és szükség béklyója lehullt és kitárhatom a két karomat, hogy végre azt csináljam, amit mindig akartam volna.
(Színházi Élet, 1919. április 6.)
Rippl-Rónai József nyilatkozata
Az új rend általában nagyon kedvező a művészetre és művészekre. Közelebb hozza a festőket az írókhoz és muzsikusokhoz. Nem okoz többé gondot a művek elhelyezése. Kitűnő munkát végeznek a művészeti iskolák, melyek közül a Proletár Képzőművészeti Tanműhely Uitz Béla festőművész vezetésével nagyszerűen fedezi fel az ifjú proletárokban rejlő művészi értékeket./.../... teljes meggyőződéssel bízom abban, hogy a proletártársadalom a művészekre kimondhatatlanul nagy előny.
(Somogyi Vörös Újság, 1919. május 22.)
Blaha Lujza nyilatkozata
/.../ Meg vagyok győződve róla, hogy csak egy szebb világ következhetik. Hozzám jó volt idáig mindenki, eszembe se jut, hogy tartsak bármitől./.../ Csak egy a vágyam: játszani szeretnék még néhányszor, játszani az új közönségnek, mely nem is láthatott.../.../
(Színház Élet, 1919. június 22.)
Babits MIhály:
Két nép vagyunk ma, muszka és magyar,
ki többé szégyenben élni nem akar
és inkább szenved, inkább belehal,
de ember lesz és újra fiatal!
Magyarok! A kor nagy dologra hí,
mi vagyunk az idők póstásai,
mi küldjük szét a vörös levelet,
melynek pecsétjei vérző szívek.
S sokan remegnek, ha a posta jön,
de még többeknek lesz ez szent öröm,
hogy nem volt annyi vér és annyi könny hiába,
mert már a nagy óra jön.
(Ez a vers a Tanácsköztársaság utolsó napjaiban íródott, és a költő hagyatékából került elő. Tolnai Gábor adta közre a Szabad Nép 1956. augusztus 5-i számában. Címe nincs, a költő valószínűleg nem tekintette befejezettnek.)
Szabó Dezső: Az egész emberért
/.../ Az új tőkétlen világrendben a fajiság nem lehet majd ellentétben az internacionalizmussal, de éppen mély forrása lesz az emberek emberré gazdagodásának. Mert minden fajiság kitárhatja szárnyai teljességét az irodalomban, a művészetben, az életben./.../
/Az új rendnek/ halálos ököllel kell lesújtania mindenre, ami az új világrendet megtámadja./.../
(Nyugat, 1919. április 1.)