Nepp József: Mézgáékból joghurtreklám lett

HVG: A rendszerváltás előtti két évtized a magyar animáció aranykorának számított. Évi 18 órányi rajz-, illetve bábfilmet forgattak le, 1973, a János vitéz bemutatása után szinte nem volt olyan év, amikor ne készült volna egész estés animációs játékfilm. Manapság új alkotások csak elvétve láthatók. Mi történt?

Fazekas István

N. J.: Az animációhoz sok pénz, türelem és idő kellene, ezekből mind hiány van. A Pannónia Filmstúdióban - amely hajdanán egyet jelentett a magyar rajzfilmmel - hatszáz ember dolgozott. Mára ez a birodalom úgy elolvadt, mint egy jégtábla. A számtalan kis cég pedig jobbára csak néhány perces munkákat készít, melyeket jó, ha a fesztiválok közönsége lát. A Magyar Mozgókép Közalapítvány szétoszt évi száz pályázó közt 300-400 millió forintot, annyi pénzt, amiből ki lehetne hozni egy egész estés filmet. Most készül - Ternovszky Béla rendezésében - a híres Macskafogó második része, s egy többszereplős nemzetközi konzorcium kell ahhoz, hogy a 600 millió körüli költségvetés összeálljon. A Mézga család 13 részesre tervezett folytatása is megfeneklett: egyetlen epizódra jutott pénz, azt sem vetítették le. A játék- és dokumentumfilmesek bizonyítják, hogy ügyes lobbizással többet is ki lehet csikarni az államtól. De mi, a politikától távol álló, szelíd rajzfilmesek erre aligha vagyunk képesek.

Nepp József

A magyar rajzfilm mindenese háttérfestőként kezdte pályafutását a legendás Pannónia Filmstúdióban, aztán izgalmasabb feladatokat kapott: forgatókönyvet írt, rajzolt, animált, rendezett, sőt még zenét is szerzett. Első önálló alkotása 1959-ben a kor kedvelt édességét, a Zizit népszerűsítő reklám volt. Két év múlva készítette el a Szenvedély című rövidfilmjét, melyben már szerepet kapott a későbbi szériahős, Gusztáv alakja. Sorozatrendezőként ő jegyezte a Kérem a következőt című szériát - közkeletű nevén dr. Bubót -, illetve a Mézga családot. Írt forgatókönyveket (Lúdas Matyi; Macskafogó; Szaffi; Vili, a veréb), de két önálló egész estés rendezése is van: a korát megelőző mestermű, a Hófehér és a kevésbé ismert Gréti. A Kossuth-díjas mester tíz éve nyugdíjas, de még ma is dolgozik.

HVG: De hát kollégájának, Jankovics Marcellnek 1989 óta évről évre jut pénz hatalmas vállalkozására, Az ember tragédiájára. Tavaly is kapott 15 milliót. Az Orbán-kormány idején pedig 220 milliót az Ének a csodaszarvasról című filmjére.

N. J.: Nem irigylem tőle. Marci politikus alkat, de elképesztően nagy művész. Örülök, hogy már csak egyetlen szín, a londoni van hátra a Tragédiából.

HVG: Játékfilmes kollégáiról a sajtóban általában az derül ki, hogy megfojtanák egymást egy kanál vízben. A rajzfilmesek összetartóbbak?

N. J.: Én 1957 szeptemberében kerültem a Pannóniába, ahol akkoriban egyetlen tízperces film készült, meg még egy reklámfilm. Nemsokára fönt is belátták, hogy érdemes ránk költeni, és annyi megrendelésünk lett, hogy alig győztük. Imádtuk a munkánkat és többnyire egymást is. Dargay Attilából ömlöttek a gegek, az egyik jó, a másik rossz, a harmadik zseniális. Nem szeretett bíbelődni a megformálásukkal, én meg tudtam helyesen írni, és képes voltam a szövegeket megnyesegetni: így lettem forgatókönyvíró. A rímhányó Romhányi elképesztő profi volt, aki minden fakszni nélkül időre szállította a sziporkázóan szellemes szövegeket: felül bedobtad a pénzt, alul kijött a forgatókönyv Jóskából. Aztán ott volt a Gusztáv-sorozat, amiből 120 részt készítettünk el. Gusztávot Jankovics rajzolta, és többen rendeztünk belőle jó néhány részt. Eleinte a figurák nem is nagyon hasonlítottak egymáshoz. Amikorra standardizáltuk Gusztávot, meg is kopott a széria. A hangulat akkor romlott meg, amikor elkezdték a Pannóniát feldarabolni, önállósodtak a kecskemétiek, majd a pécsiek, aztán a rendszerváltás idején a széthullás felgyorsult. Mára alig maradt valami az egykori stúdióból és a gárdából, nem tudom, az ÁPV Rt. mit fog majd privatizálni.

HVG: Vajon a magántőke, a külföldi befektetők látnak-e fantáziát a magyar rajzfilmiparban?

N. J.: Bizonyos értelemben igen, hiszen a rajzfilmeseink évtizedek óta végeznek bérmunkát. Már a pannóniás időszakban, úgy saccolom, a munka harmada külföldi megrendelésre ment, az utóbbi idők leghíresebb munkája az immár felszámolás alatt álló Varga Stúdió Mr. Bean-sorozata volt. De Délkelet-Ázsiában vagy Oroszországban is jó rajzolók vannak, akik még olcsóbbak. Még Vargáéknak is oroszok dolgoztak be. Ha nincsenek hazai nagy feladatok, nincs ami itt tartsa a fiatalokat. A magyar piac viszont kicsi.

HVG: Innen is meg lehetne hódítani a külföldi piacokat, nem?

N. J.: Elvileg igen. De rossz tapasztalataim vannak. Amikor megjelentek a rajzfilmcsatornák, többen azt hitték, most felpörög a kereslet a rajzfilmek iránt. Aztán kiderült, hogy a tévécsatornák - kis túlzással - ugyanazt a kétszáz filmet játsszák rongyosra. Más: a János vitézt az egyik amerikai forgalmazó megvette 180 ezer dollárért, de meg akarta spórolni a zenei jogdíjat, ami többe került volna, mint maga a film. A szimfonikus zenekarral felvett eredeti filmzenét kicserélte popzenére, aztán a „Johnny Corncob"-ot ezzel együtt se mutatták be.

HVG: Mit gondol, a rajzfilmcsatornák megjelenésével a közönség összetétele is megváltozott?

Fazekas István

N. J.: Felnőttek olyan generációk, amelyeknek természetes marad a rajzfilmnézés akkor is, amikor már szülők lesznek. A mostani animációs mozifilmek nem gyerek-, hanem családi filmek. Ami nekem nem nagy újdonság, hiszen én mindig olyanokat csináltam, amit megnézett a gyerek és a nyugdíjas is. A változás inkább - főleg a tévésorozatoknál - a filmes megformálás igénytelenségében, az erőszak és a gusztustalanság általánossá válásában ragadható meg.

HVG: A maga első egész estés filmjében, a Hófehérben a tyúkbéltortától felpuffanó, majd kidurranó király jelenete is mély nyomokat hagyott a nézőkben.

N. J.: Igaza van, megkaptam már másoktól is. Ebben lehet, hogy valóban megelőztem a koromat.

HVG: Becslések szerint manapság a merchandisinggal, a reklámjogokkal, a játékokkal, emléktárgyakkal, a filmhősök képét viselő ruházati cikkekkel akár háromszor annyit is meg lehet keresni, mint a filmforgalmazással. Ez sem pálya?

N. J.: A merchandising műfaját éppen a rajzfilmesek találták fel, jelesül Walt Disney. Mézgáékból joghurtreklám lett, Gusztávból sörhirdetés, ám ezek nálunk csak a gyártási költségek töredékét hozzák be.

HVG: Manapság még a bevásárlóközpontok polcain is fel-felbukkannak a régi pannóniás filmek dvd-n. Kinek ketyegnek a jogdíjak?

N. J.: Kérdezhetne egyszerűbbet is. A rendszerváltásig minden jogdíj a stúdióé volt, azóta a figurák után jár egy rész a tervezőknek is. De bonyolítja a helyzetet, hogy sok filmet a Magyar Televízió rendelt meg, így néha ő is jogtulajdonos. A sörös Gusztáv után Jankovics, a joghurtos Mézgáék után Ternovszky meg én kaptunk pénzt. Kellemes meglepetés, hogy a dvd-k után is részesülünk a jogdíjból.

HVG: Eddig csak úgy beszéltünk a rajzfilmkészítésről, mint valami iparágról. Mit gondol, az ön friss díja, a magyar mozgókép mestere cím az iparosnak vagy a művésznek szól?

N. J.: A díjam tragikus félreértés, én az égadta világon semminek sem vagyok a mestere. Az univerzális kempingkészlethez hasonlítok, amit egyszerre lehet ásóként, baltaként vagy fűrészként használni, de sokkal jobb ásók, balták és fűrészek vannak nála.

HVG: A létezett szocializmus a filmet tekintette a legfontosabb művészetnek, ehhez mérten volt szoros a politikai kontroll. Önökre is nagy nyomás helyeződött?

N. J.: Nem tudok olyasmiről beszámolni, hogy Aczél György személyesen előnézte volna a filmjeinket. Közvetlenül csak egyetlen esetben szóltak bele a munkámba. Foky Ottóval készítettünk egy filmet, amiben a mohó kisegér mindent felfal az éléskamrában, utoljára Mao Ce-tung kis piros könyvecskéjét, amitől aztán szétpukkad. A film végét átíratták: végül, ha jól emlékszem, az egérnek kézigránátot kellett ennie.

HVG: A poént mindenesetre kiirtották. S egy éve vajon nevetett vagy sírt inkább azon, hogy kiderült: Foky együttműködött az állambiztonsággal?

N. J.: Sajnáltam. Ahogy Szabó Istvánt is. Szerencsésebb lett volna, ha egy ennyire felkészült és világosan fogalmazó művész tizenhat év alatt talál alkalmat a megszólalásra.

Fazekas István

HVG: Bánja-e vagy inkább szerencsésnek tartja-e magát, hogy filmjeit a komputeres animáció berobbanása előtt csinálta?

N. J.: Naná, hogy szerencsésnek. A Macskafogónál még nem volt komputerünk. Amikor a főcímnél a Csillagok háborúja felfutó bevezető szövegképét akartuk reprodukálni, egy húszméteres csíkra írtuk fel a mondatokat, amit aztán elhúztunk a kamera előtt. Az új technológia művivé, sterillé teszi a filmeket, pévécéfigurákká a szereplőket. A komputer a háttér megalkotásához és a figurák plaszticitásának fokozására jó, de ha rendes mozgásokat, élvezhető filmet akarunk, a számítógép nem rövidíti le a munkaidőt, és nem csökkenti a költségeket sem. A kockákat meg kell rajzolni.

HVG: Sokan éppen azért járnak moziba, hogy csodálják a modern technológia vívmányait. Ha a filmben fúj a szél, még a néző is beleborzong, milyen élethűen képes borzolni az állatok milliónyi szőrszálát. Egy ilyen jelenetnél sem kapja el a sárga irigység?

N. J.: Csöppet sem. Amikor 1957-ben bekerültem a stúdióba, meg kellett rajzolnom egy fürdőszobai hátteret. Amikor életszerűen megrajzoltam egy félig kinyomott fogkrémes tubust, Macskássy Gyula, a magyar rajzfilm atyja elmagyarázta nekem, hogy az animációba nem reális tárgyak, hanem stilizált jelképek kellenek. A csont a rajzfilmen sosem bordacsont, hanem a kalózzászlókról vett combcsont, az alma pedig mindig piros, sohasem sárga: az a szín a citromnak van fenntartva.

ZÁDORI ZSOLT