Tetkót igéz a malacra
Wim Delvoye

Fenegyerekekkel tele a padlás, hogy ezt a képzavart használjuk. Szóval, ezt a jelzőt könnyű kézzel osztogatja a művészeti sajtó.  Akad azonban, aki rászolgál. Wim Delvoye művészetét lehet szeretni és lehet utálni, nem észrevenni azonban lehetetlen. Az ellentétek kijátszására épülő, provokatív munkáival fittyet hány a konvencióknak és dogmáknak. Nyers őszinteségével, groteszk humorával egyszerre képes megnevettetni és meghökkenteni.

A részletesen kidolgozott Harley-Davidson- és Walt Disney-mintákkal tetovált disznók mellett minden bizonnyal legismertebb műve a Cloaca (2000-2007), melynek eddig 8 változatát készítette el. A nagyméretű installáció az emberi emésztési rendszert modellező bonyolult gépezet. Van szája, gyomra, patkóbele, hasnyálmirigye, különböző enzimeket tartalmazó palackok tartoznak hozzá és egy futószalag, ami rendszeres etetés mellett naponta szállítja az ürüléket, más szóval „végterméket”.

Munkáit szemlélve nyilvánvaló a rokonság korábbi belga művészek alkotásaival. Műveiben Ensor szkatalogikus/trágár humora, Magritte szigorú abszurdizmusa és Broodthaersnek a művészeti világ hallgatólagos szabályrendszere iránti érdeklődése visszhangzik. Delvoye művészete a paradoxont dicsőíti, mely a belga szürrealista tradíción alapul, két eltérő elem és/vagy idea összekapcsolásán egyetlen műben. A delfti porcelán stílusában festett gázpalackok, a tikfából faragott, barokk mintákkal díszített betonkeverő, a közösülés aktusait ábrázoló színes üvegablakok vagy a gótikus katedrálisok csipkeszerű stílusában áttört munkagépek sajátos módon idézik elmúlt századok művészetét. Most Budapesten is, az Ernstben.

márc.23-ig; Bp. Ernst Múzeum


Minden eladó (?)
A nagy kiárusítás

© dergrosseausverkauf.de

Ha nem volt időnk megnézni a Szemle miatt, akkor még itt a lehetőség! Régóta zajló és valószínűleg soha véget nem érő társadalmi vitáink egyike a privatizáció. Eladni vagy nem? S ha igen, kinek és mit? Népszavazunk róla, tüntetünk ellene, ha kórházról van szó, és tüntetünk mellette, ha a Fradiról.

Demagógia, hamis tudat, tévhitek és hitek, pragmatikus és dogmatikus szemlélet csapnak össze. Így élünk. Egy film, amely talán hozzáad a gondolkodásunkhoz. Meg nem oldja a dilemmákat. De nem is ez a dolga.

A nagy kiárusításban a Dél-Afrikában (Sowetoban) élő Bongani küzd az áramszolgáltatás, az angliai Brightonban mozdonyvezetőként dolgozó Simon a vasút, a Fülöp-szigeteki (manilai) Miranda az egészségügy, a bolíviai Cochabambában élő Oscar pedig a víz privatizációja ellen. Az ő sorsukon, illetve elbeszélésükön keresztül nyerhetünk betekintést abba, mi van - lehet - a tranzakciók mögött. Az egymásba kapcsolódó történeteket a privatizációkért felelős figurák megszólalásai és olyan szakértők kommentárjai ellenpontozzák, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz.

Der Große Ausverkauf - német dokumentumfilm, 2007; R.: Florian Opitz


Mindent vissza
John Rambo

Van visszatérés, mindig, mindenhonnan. Mindenkinek? Úgy látszik. Nem csak Rocky vág vissza, de Rambo is, Sly Stallone örökbecsű figurái közül. A vietnámi veterán húsz évvel az utolsó megpróbáltatásai után Thaiföld északi részén, a burmai határhoz közel telepedik le. Rendes, dzsungelpolgári életet folytat, halászik és kígyóméreggel kereskedik. De megjelenik egy humanitárius szervezet munkatársa, s az embermentőket át kellene vezetni az elaknásított határvidéken. Nem akaródzik már neki, elég volt a küzdelmekből. Hanem amikor megtudja, mi folyik Burmában, odaát, felhorgad benne a régi ösztön. Gyerünk.

John Rambo; amerikai-német akciófilm, 2008; R.: Sylvester Stallone




A hvg.hu előrejelzése!
Jacques Verges életveszélyes élete

A terror ügyvédje

Vajon mi késztet valakit arra, hogy védhetetleneket védjen? Micsoda kérdés: ügyvéd, ez a mestersége. De mégis. Terroristákat, Carloséktól a német ultrabalosokig, algériai utcai harcosokig; háborús bűnösöket a náci Klaus Barbie-ig. Kicsoda és micsoda Jacques Verges, a terror ügyvédje? Személyes elkötelezettja az algériai szabadságharcnak? Vagy az antikapitalista anarchistáknak? A Budapestet is megjárt Sakálnak? Vagy csak érdekli, mi lehet a kimenetele eleve veszettnek tűnő ügyeknek? Teszteli a Nyugat igazságszolgáltatási rendszerét? A társadalom tűrőképességét? Rejtély. Van feloldása? Ebben a feszülten izgalmas dokumentum-protréfilmben ő maga mondja el, miközben megismerjük valóban elképesztő élettörténetét s a 20. század számunkra rejtve maradt néhány nagy történelmi perét.   Február 14-től a mozikban.

L' avocat de la terreur - francia dokumentumfilm, 2007; R.: Barbet Schroeder

Csipben a tenger
Asztalos Zsolt: Benne

© Stúdió Galéria

A művész írja művei elé: " (...) háromféle műcsoportot állítok ki: áramköröket, mikroszkópokat és csipszeket. A három műcsoport ugyanabból az alapgondolatból ered. Olyan tárgyakat mutatok be, melyek korunk technokrata-fogyasztói eszközeibe érzelmek és a spirituális lelkiség ikonjait csempészik bele. Az eszközök és a beléjük rejtett formák szöges ellentétben állnak egymással. Az ellentét célja nem szarkasztikus, hanem spirituális.

I. A számítógépes alkatrészekben indirekt módon finom, lírai motívumok rajzolódnak ki. Az áramkörök organikus formáiba szervesen illeszkedve apa lányával, szerelmi csókjelenet, mitikus szarvas vagy éppen a keresztényi szimbólum: bárány glóriával jelennek meg.

II. Különböző anyagokba (víz, szövetek stb...) elrejtett mikroszkopikus méretű rajzok adják a második csoportot. Tamás apokrif evangéliumában Jézus a következőt mondja: "Ha felemelsz egy követ, alatta vagyok, ha kivágsz egy fát, benne vagyok." Ezt a gondolatot reprezentálják, a vízcseppekbe, szövetekbe rejtett misztikus rajzok, melyeket szabad szemmel nem láthatunk, kizárólag mikroszkópokon keresztül.

III. A harmadik csoportban szomorú arcokat formázó chipseket állítok ki. A chips az egyik legjellemzőbb jelképe fogyasztói társadalmunknak, a szomorúság pedig az az érzés, mely legtávolabb áll a tömegtermelés propagandájától."

febr. 23-ig; BP. Stúdió Galéria



Mindenhogy jó, de a legjobb együtt
PopSzinergia – Az együttlétben felerősödő szubjektum

Koronczi Endre képzőművész kétcsatornás videófilmen játszódó Popszinergia című projektje az emberi reakciókat elemzi, különböző katartikus szituációkban. A cím a hétköznapi helyzetekben való együttműködésre utal, ami jelen esetben tízszer 2-4 perces filmeken egy-egy közösen tevékenykedő csoport épp együttműködésének kitüntetett pillanatait mutatja be. A megfigyelés helyzetei a következők: közösen végzett munka, autózás, dobolás, közös zenélés, kártyázás, táncpróba, gyerektánc, csónakban hánykolódás, ima.

Koronczi művészi kíváncsisága arra irányul, hogyan viszonyul az egyén és a közösség egymáshoz egy-egy kiemelkedő pillanatban, az egyéni érdekek hogyan értelmeződnek át a kollektív cél által.

Egy közösen tevékenykedő csoport együttműködésének katartikus pillanataiban, egy-egy kiválasztott pillanatban 4 x 1 akár 4,001 is lehet! Ezekben a szemvillanásnyi időszakokban formálódik meg a kollektivitásban felerősödő szubjektum. Az együttlét egy-egy intenzív pillanatában az alkotóelemek összeadódnak, átértelmeződik a szubjektum, az egyén ereje a közös cselekvés által katalizálódik. Vajon láthatóvá válik-e a „hibás” algoritmusban keletkező egy ezred többlet, vajon láthatóvá válik-e az esszenciális tudatmódosult állapot.

márc. 2-ig; Bp. Műcsarnok Menüpont Galéria




Tesz-Vesz Műhely Debrecenben

Múzeumpedagógia-szakkör 6-10 éveseknek
és 11-14 éveseknek

© modemart.hu

Debrecen belehúz; ha már van(nak) nagy kiállítótere(i), fel kellene nevelni művészetbarát közönségét is. Nem lehet elég korán kezdeni. A Déri Múzeum és a MODEM közös kreatív szakkört indít gyerekeknek. A hónap egyik foglalkozása a Déri Múzeumban, a másik pedig a MODEM-ben lesz.

A Déri Múzeum Hajdú-Bihar megye legnagyobb és legsokoldalúbb múzeuma: a hagyományos helytörténeti kiállítás mellett többek között olyan kuriózumokat is őriz, mint a kelet-ázsiai, a görög-római vagy akár az egyiptomi gyűjtemény. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ – mint a nevében is benne van – a modern és kortárs művészeti irányzatokkal foglalkozó kiállítóhely.

A múzeum közegében a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerülnek a kiállított tárgyakkal, a szakkörön hétről hétre új technikákat sajátíthatnak el.  A Déri Múzeum foglalkozásain a hagyományos kézműves technikákkal ismerkednek: készíthetnek régi gyermekjátékokat, elmerülhetnek a honfoglaló magyarok művészetében vagy akár megtanulhatják a Szíva-oázisbeli datolyakosár készítésének fortélyait. A MODEM-ben pedig modern és kortárs új médiumokkal – a mindennapjaink részévé vált technikai eszközökkel - is kísérletezhetnek az érdeklődők (fotómontázs és kollázs, fény- és hanginstalláció, objekt, videoszobor, assemblage, applikáció). A foglalkozások a múzeumok éppen aktuális kiállításaihoz kötődnek.

Nőkép
Hölgyek palettával; Magyar nőfestészet 1895-1950.
Válogatás a Saphier-gyűjtemény képeiből

Oelmacher Anna festménye © MNM

Gálig Zoltán írja a kiállításhoz fűzött szövegében: "A 20. században volt egy fontos művészeti jelenség - a női festészet -, amelyről éppúgy nem tudtunk, mint több évszázaddal korábbi dolgokról. A festmények egy része annyi megpróbáltatáson ment keresztül, mint a régebbi alkotások. Az elhanyagoltság, szétszórattatás állapotából Saphier Dezső hozta vissza őket, mindent megtéve azért, hogy a múltnak ez a darabja a jelen tanulsága legyen. 

Az állítás, hogy volt női művészet, kérdést feltételez: Van-e olyan sajátosság, ami jogossá teszi a téma önálló tárgyalását? Két alapvető nézettel találkozunk: egy művészet van, nincs külön női és férfiművészet (ez utóbbi kifejezés nem is használatos). Mások szerint van női művészet, elhatároló jellegzetességekkel. Ez a kiállítás nem akar végleges választ adni a kérdésre, de lehetőséget teremt a továbbgondolásra és felkínál egy érdekes nézőpontot a magyar művészetben.

A nők nem voltak számszerű kisebbségben, viszont a tárgyalt korszakban háttérbe szorultak az élet számos területén. (...) Szégyen, de az utókor bánt velük méltatlanul."

márc. 24-ig; Bp. Magyar Nemzeti Múzeum


Sírva vígadva
Boban Marković Orkestar
„Kalasnyikov-koncert”

A world music, amely tulajdonképpen lemezkiadók kreálta címke, talán mégiscsak tartalmaz valami őseredeti elemet. Erre jön rá az ember, ha elementárisan erős zenéket hallgat. Hiába unjuk már kicsit a Balkán rezeseit, hiába jön már ki a könyökünkön a Ka-las-nyi-kov, ka-las-nyi-kov, meg hiába tudjuk, hogy Boban Markovicék fújták háborús bűnösök bulijain is olykor, a helyi erő mégiscsak erő. A rezesek jól szólnak, s a dolguk az, hogy búfelejtők legyenek egy búval bélelt, lángoktól ölelt vidéken, arra, feléjük és erre, mifelénk. Ez a kettő olykor mintha egy volna. Mulassunk hát. 

febr.10; Bp. MÜPA