VOLT, 2007, Sopron. Pénzt keresni a fesztiválokon lehet? © Stiller Ákos

A PANKKK, azaz a Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért alapvetően azzal a céllal indult, hogy a hazai értékorientált populáris zenei színtér "alapzatát" erősítse. Vagyis támogassa a vidéki klubokat és kezdőlökést adjon a feltörekvő zenekaroknak. Ez utóbbi célt szolgálta a lemeztámogatás; hiszen a tőkeerős kiadók haldoklásával a lemezipar átrendeződött Magyarországon, s a hanghordozók kiadását sok esetben kis label-ek (apró kiadók), illetve maguk az előadók végzik.

Eladásokról amúgy beszélni sem érdemes, a CD szerepe is átalakult, egy új, feltörekvő banda esetében inkább közepes szériás promóciós eszköz, semmint tömegtermék. Nos, a PANKKK-tól eddig távol tartották magukat a zene régebbi motorosai. Ám a mostani lemeztámogatási pályázat eredménye felzúdulást keltett.

Két pályázatot zárt le a PANKKK, az elsőlemezeseknek kiírtat (nyertesek itt) és a sorlemezes pályázatot (nyertesek itt), amely azoknak szólt, akiknek volt már lemezük. Ez utóbbi, amelynek eredményén sokan kiakadtak.

A pályázatokat először regionális elő-zsűritagok szűrték, s az ő javaslataik alapján válogatott a döntő zsűri. 62 zenekar összesen 28 milliót kapott lemezkiadásra. Olyanok is, amely zenekarok már befutottak, adott esetben évtizedes múlt és kiadói háttér van mögöttük. Az új csapatok, a valóban filléres gondokkal küzdők nem értik, miért tartozik a támogatandók közé a Pál Utcai Fiúk, a fesztiválszínpadok rendszeres vendége, a Heaven Street Seven, a Besh O Drom, Ferenczi György és a Rackajam, az Amerikát megjárt Moog, a felfutó 30Y, a nagy csarnokokat megtöltő Depresszió, a megaslágert is produkáló és külföldi fesztiválvendég Kistehén Tánczenekar, vagy a hazai popszíntéren nagyágyúnak számító Lovasi András csapata, a Kiscsillag.

Az ld50 portálon egy regionális zsűritag, Varga Balázs (Negative Art menedzsment) dobott követ az állóvízbe: "Ezeket a csapatokat az összes fesztiválon és nagy klubban kikerülhetetlen szereplőként láthatjuk hétről-hétre. Bele lehet magyarázni, hogy ők nem annyira piaci alapon működő zenekarok, mint a No Thanx vagy Kozsó, de ne felejtsük el, hogy ők meg sem próbáltak belekóstolni ebbe a tortába." 

Varga nem csak azt kifogásolja, hogy nagy nevek miért nem tanúsítottak önmérsékletet, hanem az elbírálás folyamatát is. "Támogatásra javaslom, támogatásra nem javaslom, nem ismerem" - mint írja, ennyit fűzhetett hozzá a pályázatokhoz egy Excel-táblában. Hogy azután a véleményét senki ne vegye figyelembe a döntésnél.

Egy, a dél-alföldi régióból származó zenekar tagja - aki megjegyzi, azt a régiót "hanyagolta" a zsűri -  így kommentál: "Ezeknek a zenekaroknak a többsége egy hónap alatt összespórol a gázsijából egy videoklipet, vagy 500 lemez legyártatásának költségét. Van, amelyik mögött multi áll. Egyik-másik sportcsarnokokat tölt meg. Ez nem kis bevétel, jogdíj stb. Szerintem, egy ilyen zenekar a további működéséhez szükséges megjelenés költségeit termelje, gazdálkodja ki magának."

Berta András, a PANKKK koordinátora - aki telefonok és emailek tömegét kapta a döntés óta - úgy reagált a hvg.hu-nak, hogy "a kritikusok nézzenek rá az aktuális MAHASZ listára, ugyanis az tartalmazza a piaci alapon is működőképes produkciókat".

Sziget, 2007. Okkal lázadók © Stiller Ákos

Érdemes itt idézni a pályázat kiírását, amely szerint a cél "professzionális (már kiadott nagylemezzel rendelkező) hazai zenekarok soron következő lemezeinek részfinanszírozása. A pályázatban kizárólag a piaci alapon nem, vagy csak nagy nehézségek árán megjelentethető, kevésbé populáris műfajok és kiadványok támogathatók".

A maga is egy feltörekvő bandában zenélő Berta szerint csalóka a kép; egy-két, vagy akár több lemezes zenekarok sem tudnak továbblépni a piacon. "Meg kell különböztetni az undergroundot a mainstream világtól. Az illegális letöltések korában egy sokat koncertező, sikeresnek számító banda ugyanúgy képtelen normális darabszámokat eladni az aktuális lemezéből, mint egy feltörekvő". Megvédi a döntnököket is, mondván "nem kell a sikertelenséget előnyként kezelni, tehát marad az igényesség, mint mérce. Ez meg szubjektív".

Benedetti Péter, aki menedzserként az Eleven Hold együttes egykori alapítója, Zselenszky új produkcióját és a pesti underground színtér egyik koncertsorozatát, a Trash City Clubot szervezi, inkább normatív szempontokat hiányol, s "beáraz": "A zsűri tudhatná, kik a headlinerek a fesztiválokon. Akár egy fellépésük gázsija elérheti a pályázaton elnyert összeget. Ennek a pályázatnak a célja szerintem olyan tehetséges zenekarok támogatása lenne, amelyek - bár munkásságukat tekintve simán megérdemelnék -, nyáron nem jutnak elegendő fesztivál fellépéshez, amelyek bevételeiből tudnának legalább lemezt rögzíteni egy olcsóbb stúdióban és gyártatni pár száz darabot".

Érdekes, hogy a biztos gázsi fogalma egyre inkább a nyári fesztiválokkal kötődik össze. Igen, az évközi koncertezés bizonytalan, ott a zenekarok nagy rizikót vállalnak - bár a PANKKK klubtámogatási rendszere fix gázsikat jelent -, míg nyáron be lehet hozni a hiányt.

Igaz, a "nagy nevek" is arra hivatkoznak, a gázsival lyukakat tömködnek. Részben, mert a profik ebből próbálnak megélni, részben meg, mert a több bevétel több kiadást is jelent. Mert például ők fizetik a videoklipjeik költségeit a(z adott esetben multi) kiadójuk helyett. Vagy mert amíg egy feltörekvő punkzenekar olcsón fel tudja venni a debütáló anyagát, nekik drága stúdiókban illendő dolgozniuk.

A bírálatokban gyakran felbukkant Kistehén Tánczenekar menedzserét, Gáncs Andreát kérdeztük, mit kezd a zenekar a megítélt 400 ezer forinttal. Először is pontosít; nem Kistehén produkcióval pályáztak, hanem a zenekar alapítója, Kollár Klemencz László projektjével, amely egy keringő lemez lesz. "Ebből nem lehet annyit eladni, mint egy Kistehén lemezből" - mondja, majd hozzáteszi, az sem olyan sok, a zenekar a legutóbbi lemezéből kb. 5 ezer példányt adott el (igaz, tesszük hozzá; a Szájbergyerek című slágert tartalmazó korongból 15 ezret, ami ma példátlanul magas itthon). A menedzser kifejti, a stúdiórak olyanok, mintha itt sokezres eladásokat lehetne produkálni. Egy Kistehén lemez 2-3 milliós költség a stúdiómunkákkal, a gyártással, a borítóval.

Különben - mint mondja - "okafogyottnak" látja a vitát. "Két pályázat volt kiírva, s az is fontos, hogy ne csak a nulláról az egyre lépőket, hanem az egyről a kettőre igyekvőket is támogassa a rendszer".

Úgy tűnik tehát, a kortárs hazai zenei színtéren senkinek se jó igazán. A befutottak nem tudnak annyira befutni, hogy lépést tartsanak a költségekkel? A kezdők nem tudnak annyihoz jutni, hogy utolérjék a befutottakat? Valahogy így fest. A kérdés csak az, mi a PANKKK dolga; ki kell-e egyenlítenie a különbségeket? Igazolható-e adott esetben, hogy ehhez nagy kiadók zsebébe pénzt juttat?

Ami biztos: a populáris zenei színtér még csak most került bele abba a pályázati dzsungelbe, amelyben a kulturális szcéna már régóta benne van s ahol sok sérülést  - és sértődést - össze lehet szedni.

A helyzetet enyhíthetné, ha ennek a forrásnak nem volna kiszolgáltatva a színtér. Egyszerűbben: ha többek tudnának pénzt keresni a piacon, vagy támogatókat a szponzorvilágban. És ha a poppiac megerősödött szereplői előbb-utóbb maguk is a PANKKK befizetői volnának.