Mozart: Così fan tutte és Bartók gálaest
december 11., 12., Miskolci Nemzeti Színház

Példásan egyszerű, pontosan értelmezett, színvonalas előadást láthat a műfajra szép lassan ráérző miskolci publikum. Pedig a Così fan tutte zenei ínyenceknek való opera, nem kis merészség volt eredeti olasz nyelven bemutatni. De előremutató gesztus, mert ezt az előadást az országban, sőt a határon kívül bármely dalszínházban be lehetne mutatni. Olyan produkció, amit érdemes lenne másutt is „forgalmazni”, miként nemcsak szerte Európában, de már óceánon túl ez bevett gyakorlat.

Susanne Ellinghaus könnyen ide- odacsusszanó faldarabjainak ajtói nyílhatnának egy szépen felújított nagypolgári lakásba is, a csinos ruhák is maiak. Még sincs erőltetett aktualizálás, a letisztult játékstílus teszi igazán modernné az előadást, amelynek erejét elsősorban a nők adják. Az operairodalom egyik legtechnikásabb szoprán szólama Fiordiligié. Miksch Adrienn nem véletlenül nyert meg több énekversenyt, kitűnően bánik a hangjával, testes mélységeiből küzdelem nélkül, simán ér a magas fekvésekbe. A Mozart-maratonok alapján tudhattuk, Dorabella nem jelenthet extrém nehézségű feladatot Mester Viktóriának, hiszen a szerep itt is teljesen sajátja. Despinát a tisztán éneklő, üdeséget sugárzó Vermes Tímea játssza. A férfiak mezőnyének legjobbja figuraalkotásban és zenei megvalósításban Hámori Szabolcs, Don Alfonso szerepében. Alessandro Codeluppi (Ferrando) olasz iskolázottsága tűnik föl, egyébként középszerű, Kertész András Guglielmója eltalált karakter. Az első előadásokat a regensburgi Arne Willimczik vezényelte, Váradi Katalin dirigálta az általam hallott Così-előadást. Vezetésével feszesen, szépen játszott a színház zenekara, a muzsika nagyszerűsége és a jóízű munka sugárzott teljesítményükből.

Másnap a Bartók Nemzetközi Operafesztivál most már hagyományos gálaestjére került sor a Miskolci Nemzeti Színházban. Bátor Tamás igazgató újított: néhány filmkockával visszaidézte a nyarat, és ízelítőt adott a következő fesztivál egy-két produkciójából. Három elementáris tehetségű és valóban fiatal énekes lépett föl a koncerten, amelyen gondos összeállításban Mozart-, Rossini-, Gounod-, Csajkovszkij- és Verdi-áriák és -kettősök hangzottak el. A New York-i Manon Strauss Evrard csaknem visszatérő vendégnek minősíthető. Az orosz Alekszej Kudriját azonban csak azok ismerhették, akik a 2009-es Magyarországon rendezett Plácido Domingo Énekversenyt figyelték, amit elég biztosan nyert. Filip Bandžák rejtélyes Mister X-ként jelent meg, a mindössze 25 éves bariton rendkívüli eleganciával és színpadi rutinnal mutatkozott be. E hármas láttán meg kell jegyezni: sajnos nem elég a szakmában egy bizonyos nívót elérni, és ott dicsőségben megpihenni, az ünneplést, az új feladatokat pedig elvárni. A világ kinyílt, az orosz énekes Tamino szerepét német vagy osztrák énekmesterrel tanulhatja meg, a bariton korrepetálhat olasz maestróval, a verseny nagy. A Miskolci Szimfonikusokat Hamar Zsolt vezényelte a gálán. Az énekesek és a zenekar mintaszerű együttműködésének Hamar érzékenysége, figyelmessége volt a kulcsa.

Kié volt az ötlet, hogy a szólistákkal németül, angolul, csehül, majd a közönség bevonásával magyarul hangozzék el a Csendes éj – nem tudom. Azt azonban igen, hogy a zene nemcsak várost épít, de a közös éneklés megbékíti a lelkeket. Köszönet ezért a pár meghitt pillanatért.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely