Rossz gyerekek márpedig nincsenek – kezdjük ezzel a kijelentéssel. Persze felnőttként ettől még érezhetjük úgy, hogy némely kiskorú (mondjuk pont a sajátunk) elviselhetetlenül rossz, de a közkedvelt megfogalmazás ellenére a “rosszaság” tulajdonképpen leginkább kreativitás és kíváncsiság. Márpedig ezeket a tuladonságokat manapság elég nagyra szokás értékelni. Ha megnézzük a “rossz” gyerekek pályafutását a világirodalomban, változatos a tálalás. Az egyik első ismert képviselője a jelenségnek Káin, aki valószínűleg egészen más felnőtté vált volna, ha szüleitől kedvező visszajelzéseket és megfelelő korlátokat kap. A szinte minden kultúra néphagyományaiban fellelhető egymás ellen forduló testvérek (például amikor az idősebb királyfik megtámadják a sikeresebb legkisebbet) hasonló módon nem kaptak elég esélyt gyerekkorukban sem családjuktól, sem a társadalomtól.

A gall gyerekeknek nem kell ideál nélkül maradniuk, ha rosszalkodásról van szó. Kis Nicolas, a René Goscinny fantáziájának köszönhető francia kisiskolás ráadásul (és természetesen) haverokkal is tele van, akiknek közreműködésére mindig számíthat.

A folytatáshoz ide kattintson!