hvg.hu: Több, mint két évtizedig csak a zenekar neve szerepelt a lemezeiken, legfrissebb, Esszencia című cédéjükön azonban már a tagokat és a közreműködőket is felsorolják. Miért adták fel az anonimitásukat?

QA: Az elejétől fogva az volt a meggyőződésem, hogy a létrehozók még megközelítőleg sem bírnak olyan jelentőséggel, mint maguk a művek. Az ACTUS így afféle személytelen projektként működött. Mára viszont nyilvánvaló vált, hogy a rejtőzködésnek nincs sok értelme, még akkor sem, ha továbbra is úgy gondolom, hogy a metafizikai hagyomány szellemében fogant művek élveznek prioritást. Három prózaibb oka is volt a nevesítésnek. Míg a Myspace-en nem kötelező, addig a Facebook-on már csak magánszemély hozhat létre profilt, így muszáj volt magamat is feltüntetnem. Ez annak tükrében már nem hozott zavarba, hogy egy idő után a külföldi interjúkban figyelmen kívül hagyták kérésemet és nyilatkozataim következetesen névvel jelentek meg. Ezek után már nem estem letargiába, amikor az új albumon játszó zseniális dobosunk szponzorait ki kellett írnunk. Ha pedig már e márkanevek szerepelnek, fura lett volna, hogy épp azok neve marad ki, akik részt vettek a stúdió munkálatokban.

hvg.hu: Hazai ismeretlenségük oka nem éppen ez a fajta elefántcsonttorony-attitűd volt?

QA: Én sosem akartam sztár lenni. Engem mindig az alkotói szabadság vonzott, hogy a zenében azt csinálhatok, amit akarok, és kifejezhetem, amit a világról, a hagyományról, a jelenbeli zavarodottságról gondolok. A mű érdekelt mindig is, és nem az alkotók. Talán ez lehet a magyarázata annak a fura egybeesésnek, hogy a jelenlegi társulat magján kívül, az alakulás éve óta annyian fordultak meg a csapatban, ahány év eltelt. Kevés kivételtől eltekintve, a kortársakat az értékteremtés helyett jobbára az exhibicionizmus motiválja, engem viszont nem.  

Ma már lehet, hogy másként döntenék, de amikor 1992-ben az ezredforduló táján becsődölt düsseldorfi Discordia kiadó három éves szerződést akart kötni velünk évi egy albumra és egy kontinentális turnéra, én szinte kapásból nemet mondtam. Akkor ugyanis azt gondoltam, hogy profiként, tartva az előre megszabott határidőket, nem tudnék a saját értékrendem szerint alkotni. Minőségorientált szemléletemet háttérbe szorítaná az üzleti érdekek diktálta mennyiségi dominancia.

Ma már máshogy látom a dolgokat. Ebben persze jelentős szerepe van annak, hogy hosszas onkológiai kezelések után visszajöttem az életbe. A halálközeli élményeim kristálytisztává tették, hogy nekem elsősorban a zenélés a feladatom.

QA

actus

hvg.hu: Furcsának tűnik, hogy ahhoz nem kellett nyomulnia, hogy külföldön érvényesüljenek.

QA: Miután az 1980-as évek végén Wahorn András Bad Quality Records néven futó pomázi pajtastúdiójában elkészítettük az első demóinkat, és én végre – egy a CpG egykori vezetőjével kapcsolatos ifjúkori önzetlen segítségből fakadó büntetőügy miatti utazási tilalmamat kibekkelve – útlevelet kaphattam, akkori barátnőmmel és zenésztársaim egyikével nyakunkba vettük Európát. A kint akkor már sikeres Vágtázó Halottkémek német menedzserétől és egy korábbi Art Deco tagtól kapott címlista alapján, egy amszterdami gellernek köszönhetően kötöttünk ki a Willi Stasch és párja által 1981-ben alapított, az úgynevezett ipari és kísérleti zenék fellegvárának számító Cthullu Records elnevezésű kiadónál. Máig tartó barátság szövődött köztünk és ettől kezdve kézről kézre adtak minket, pontosabban a demóinkat, majd az itthon felvett albumainkat.

Elindult egy láncreakció, amely révén egyre jobb publicitást kaptunk. 1995-ben a Discordia által kiadott Das Unbenennbare (Megnevezhetetlen) című albumunkat például 1995 decemberében mutattuk be egy több napos, száznál több fellépőt szerepeltető fesztiválon Prágában, ahol az akkor még az indusztriál szcéna emblematikus alakjaként számon tartott – utóbb a techno alapjait lerakó – londoni Test Dept játszott a pénteki, mi pedig a szombati főidőben. Az olasz, holland és német kiadói promóciónak köszönhető az is, hogy a 2005-ös albumunkat a lipcsei Wave Gotik Treffen nevű nagyszabású nemzetközi dzsemborin mutathattuk be az egyik színpad kiemelt fellépőjeként.

hvg.hu: Itthonról talán csak az 1997-es Kiscelli Múzeumbeli performanszra emlékezhet a közönség. Gondolja, hogy a most pénteki koncerttel (a csapat november 4-én koncertezik az A 38-on - a szerk. ) sikerülhet a hazai áttörés?

QA.: A betegségem és a felépülésem előtt legfeljebb olyan helyeken pöröghettünk volna, mint Blue Box (a később Kultiplex néven ismertté vált, azóta megszűnt klub – a szerk.). Ráadásul a technikai háttér sem volt adott a vetítésekkel tarkított performanszainkhoz, mára viszont a technológia eljutott arra a szintre, hogy az én maximalizmusomnak is megfelel: komponálás közben végre azokat a hangokat hallom, amiket két és fél évtizede elképzeltem. Ráadásul összeállt egy ütőképes, profikkal is megtámogatott ACTUS formáció is. Ezért feltett szándékom, hogy a jövőre esedékes 25. évforduló alkalmából akár 15-20 koncertet is tartsunk idehaza és a kontinensen. Az a célom, hogy az emberek végre felébredjenek abból az ébernek látszó révületből, amiben most vannak. És hogy meglássák, mi a közös az indiai, a tibeti, a szibériai, a maja, az egyiptomi vagy a skandináv hagyományban. Hogy végre ne a különbségek, hanem az azonosságok alapján ítéljék meg egymást.

Vajna Tamás