Ten years ago we had Steve Jobs, Bob Hope and Johnny Cash. Now we have no jobs, no hope and no cash. Nagy a baj.

Springsteen amerikai zenész, akinek a dalait az amerikaikat foglalkoztató problémák motíválják. Az albumai mindenütt a világon népszerűek, aminek a nem tudományos magyarázata az, hogy Springsteen karakterét, dinamizmusát, zenei frázisait – amikor kell, hangos és túláradó, amikor jól jön egy kis csend, elhalkul - sokan szeretik, az üzenetek pedig a zenei hangulatváltásokból megfejthetők.

Sony Music

Amikor 1985-ben megszületett talán a legkedveltebb albuma, a Born in the U.S.A., egy kicsit más volt a világ. Springsteen megengedte magának, hogy továbbgondolja a Jefferson Airplane legendás Volunteers albumának a borítóját, amelyen egy mocskos amerikai zászló előtt pózolnak a zenekar tagjai. A Born in the U.S.A. tasakján Springsteen háttérként használja a lobogó piros-fehér csíkjait a csillagok nélkül, ő maga pedig átlagamerikaiként jelenik meg: egy fiú fehér Fruit of the Loom pólóban, 501-es Levi’s farmerban, a jobb hátsó zsebbe akasztott piros baseballsapkával. Sokan azt gondolják, a Born in the U.S.A. hazafias rocklemez, és igazuk van, ha szerintük az Amerikai falfirkák (American Graffiti) vagy Az utolsó mozielőadás hazafias film.

Azóta huszonhét év telt el, ezalatt sok minden nem változott meg, de megváltozott sok minden. Springsteen a rock befolyásos személyisége maradt, gyakorlatilag kikezdhetetlen életművel, amiben vannak a jó karrierekkel járó mindenfélék: platinalemezek, hatalmas közönséget vonzó turnék, és még a Streets of Philadelphiáért kapott Oscar-díj is.

Az amerikai zászlóval, és a megmagyarázhatatlan tartalmú amerikai álommal azonban valami történt. Azt nem lehet mondani, hogy rémálom vált belőle, de azt mindenki látja: az amerikai zászlót előbb leköpdösték, aztán elégették, ami pedig a legrosszabb: július 4-ét leszámítva nem nagyon lengetik. Springsteen 9/11 óta a csalódásairól, a kétségeiről, a be nem tartott ígéretekről és az általános züllésről készít lemezeket – ahogy ő mondja: a zenéje arról a különbségről szól, ami az amerikai álom és az amerikai realitás között van. A Rising után többtonnányi por és hamu maradt, az iraki bevatkozás első napjai után íródott Devils and Dustban már az a feladat, hogy valaki összesöpörje a törmeléket, rendszerezze, és megpróbáljon a szemétből – ami elillanó lelkeket nem, de megpörkölődött csontokat is tartalmazott - újra illúziót csinálni.

Sony Music

A Wrecking Ball Springsteen 17. albuma. A kiindulópont lehet a Devils and Duston a Reno című dal főhőse, az országot járó fiatal amerikai férfi, akinek a tárcájában egy olyan bankkártyát tart, amivel bárhol, bármikor fizethet és amiért bármilyen szolgáltatást megkap. A súlyos károkat okozó, de nem azonnal pusztító wrecking ball Springsteen ide-oda himbálózó, fenyegető vasgolyója, csak a vakszerencsén múlik, kit talál telibe. A wrecking ballal történő kivégzés az építő-romboló iparágban nem tartozik a kíméletes eljárások közé: a kíméletes eljárás a megfelelő bomba. A címadó dal ötlete még 2009-ben született, amikor az E Street Band a lebontásra ítélt Giant Stadiumban játszott.

Az amerikai férfi ma otthon ül (We Take Care of Our Own), a bankkártyája jelentős mínuszban van, viszont egyre többen várják, hogy valaki kifizesse őket. Egy nagy, pusztító vasgolyó lerombolta az összes olyan épületet, aminek az alapja a bizalom volt, a falait a legerősebb viharnak is ellenállóra tervezték meg, a lakberendezők pedig azt ígérték, a teljes komfort kialakításához a legkényelmesebb megoldás a hitel.

A 11 számból álló Wrecking Ball összességében mégsem nosztalgikus, vágyakozó vagy szomorú lemez, ha már mindenképpen a morális (le)pusztulás a hívószó, akkor azt lehet mondani, a New Orleans-i temetési menetekre hasonlít. Springsteen számára az E Street Band lehetővé teszi, hogy a szikár folk- és blueselemek – ezek most feltűnően sok ír kocsmazenei motívumot (Easy Money, Death to My Hometown) tartalmaznak – kiszínesedjenek. A Wrecking Ball az első album, amelyet Springsteen az egyik meghatározó zenésze, a tavaly elhunyt Clarence Clemons szaxofonos halála után készített, de nem Clemons nélkül; a címadó dalban és Land of Hope and Dreamsben hallható a senkivel össze nem téveszthető szenvedélyes játéka. A társai így búcsúznak tőle: nem hagyta el a zenekart, amikor meghalt, akkor hagy el minket, ha mi meghalunk.

Sony Music

"Láttam a rock and roll jövőjét, és Bruce Springsteenek hívják" - mondta Jon Landau - a Wrecking Ball executive producere -, és annyira nem tévedett. Nem látom a jövőt, énekli Springsteen. A Wrecking Ball már túl van a Bush-korszakot ostorozó, a csalódottságot hangsúlyozó érzeteken. Vannak részei, ahol a számonkérés és az ígéretekkel való elszámolás is szóba kerül, de a lemez inkább egy kocsma közönségének suttogó-duruzsoló, nyugtalanító zümmögéséből indul ki.

A zaj azonban egyre erősebb, és senki nem tudja: mire a kétség, a csalódás és a sok indulat összeadódik, nem történik-e valami, mielőtt még Amerika esetleg bombázni kezdi Iránt. A dalokból mindenesetre úgy tűnik, bezárkózás idején az iraki diktáror furcsa varázsfegyvereiről szóló hasonló mesét nehéz lesz lenyomni a reggeli zabpehelyhez. Ha valamit lerombolnak, feltételezhető, azért csinálják, mert valaminek kell a hely. Soha nincs átgondolva, hogy valaminek a megsemmisítése mivel jár, az van átgondolva, hogy a helyén születő új milyen hasznot hoz. A játékban az egész világ részt vesz, de a győztesek sokkal kevesebben lesznek, mint a vesztesek. A Wrecking Ball pontosan ennek az átgondolatlanságnak a dokumentuma. Az egyik oldalon vannak a veszteséggel járó katasztrófák - privát érzelmeket piszkálgató és közösségeket egyszerre megbántó provokációk -, a másik oldalon egy számítás, aminek az eredményei nem jöttek be.

Sokan talán túlbecsülik a popzenében rejlő üzeneteket, még többen pedig egyáltalán nem gondolják, hogy a daloknak vagy a dalgyűjteményeknek van bármiféle mozgósító ereje. Végül is a Happy Xmas War is Over óta is vannak háborúk. Az is tiszta, hogy egy Bruce Springsteen-lemezt nem úgy kell hallgatni, mint publicisztikát olvasni, hiszen ez csak rock and roll. Na igen: a jobsos, hope-os, cash-es idézet nem Springsteentől van, hanem az Economist szellemes veszteséglistája. De akár a Boss is írhatta volna.

Bruce Springsteen: Wrecking Ball (Sony Music, 2012)