szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új szavazási rendszerrel igyekszik biztosítani az Oscar-akadémia, hogy ezentúl mindig elegendő jelöltje legyen a legjobb eredeti dal kategóriájának. Az idei díjátadón is csak két zeneszám versengett ugyanis egymással.

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia közlése szerint 2013-ban már öt jelöltje lesz a kategóriának. A korábbi években a bonyolult szavazási rendszer miatt fordulhatott elő, hogy olykor alig pár zeneszámnak sikerült bekerülnie a finalisták közé - adták hírül a BBC internetes oldalán.

Az idei gálán a Bret McKenzie által jegyzett, és a Muppets című filmben felcsendült, Man or Muppet című szám vitte a prímet a kategóriában, mindössze egyetlen vetélytársát, a Rio című animációs vígjáték betétdalát maga mögé utasítva. A 2010 óta érvényben lévő szabályozás alapján csak azok a számok juthattak tovább az előzetes listáról, amelyek a maximális tízből legalább 8,25 pontot értek el az akadémia tagjai által tartott szavazáson.

Mostantól viszont az öt legtöbb szavazatot kapó szám kerül be a jelöltek közé. A "jóval igazságosabbként" beharangozott új rendszer szerint ha kevesebb mint 25 dal szerepel az előzetes listán, akkor a végső jelöltek számát háromra csökkentik, ha pedig mindössze kilenc számot neveznek be a versenybe, akkor előfordulhat, hogy abban az évben nem osztanak ki Oscar-díjat a kategóriában.

A 2012-es hosszúlistán 39 zeneszám szerepelt, köztük a The National, Elton John, Lady Gaga és Robbie Williams egy-egy dala. Nem ez az első alkalom, hogy az akadémia módosítja a legjobb eredeti dal kategóriájára vonatkozó szabályokat: 2009-ben kettőre korlátozta az egy filmből jelölhető dalok számát, hogy növelje a versenyt.

A 85. Oscar-díjátadót 2013. február 24-én tartják Hollywoodban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!