Már csak néhány napig együtt tekinthetők meg Maár Gyula kamaszkori festményei és az idős férfi művei, a többéves kihagyások után újraéledő korszakok munkái, közel hetven kép. Janisch Attila filmrendező a megnyitón azt mondta, a festmények a látás misztériuma, a cselekvéssé tett látás misztériuma hozadékai. A hvg.hu-nak a különleges kiállítás négy fontos szereplője idézte fel élményeit: Maár Gyula Törőcsik Mari, Koltai Lajos operatőr és Kemény Gyula restaurátor-műgyűjtő.

hvg.hu: Filmjei fekete-fehérek, a lassúság jellemzi őket, festményei színesek, és merőben más hangulatot árasztanak. Van-e kapocs film és kép között?

Maár Gyula: A filmjeimet súlyos magánügynek tartottam mindig, de azokban éppúgy a katarzisra törekedtem, mint a festészetben: nem két külön világ a filmjeim és a képek, mégha a színek azt az érzetet erősítik is, hogy ezek vidám, önfeledt képek.

hvg.hu: Mégis úgy tűnik, ha fest, színesben látja a világot.

M.Gy.: Talán ezért ragaszkodtam évtizedekig ahhoz, hogy nem mutatom meg másoknak ezeket a munkákat, és elszabadító érzés volt, amikor megváltoztattam a döntésemet. Nem akartam festőművészként élni, szakmán kívül maradhattam, így nem kellett a mindenkori trendekhez igazodnom.

hvg.hu

Csak egy volt fontos, hogy nekem tessék, és örömet szerezzen. Nem vagyok professzionális festő, képeimet a szabad látás jellemzi: ez az összekötő szál a filmjeimmel.

hvg.hu: Bár titkolta, hogy fest, mégis első filmjében, a Présben saját képeit használta díszletként. Titkon meg szerette volna mutatni műveit, vagy egyszerűen kíváncsi volt arra, hogyan mutatnak egy hatalmas felületen a festményei?

M.Gy.: Nem ez motivált, inkább a kényszer. A film egy jelenetében szükség volt képekre, de annyira kevés pénzből és szegényes körülmények között dolgoztunk, hogy nem volt más választásom. Így kerültek a filmbe saját festményeim.

hvg.hu: Hosszú időre tette le az ecsetet, mert úgy érezte, nem tökéletesek a képei, és csak a közelmúltban tért vissza a festéshez. Most mégis megmutatja. Miért?

M.Gy.: Közrejátszottak ebben barátaim, akiktől az ötlet származik. Az ember egy ideig ellenáll, aztán beadja a derekát.

hvg.hu: Maár alkotás közben közel engedi a képekhez, vagy már csak a kész művet láthatja?

Törőcsik Mari: Döbbenet volt látni a képeit, azokat, amelyeket még kamaszként festett. Lenyűgözött, mit látott az akkori gyermek szeme a világból. Hosszú szünet következett, és csak valamikor a hetvenes években kezdett újra festeni.

hvg.hu

Ez akkor kezdődött, amikor nehéz volt filmet csinálnia, ekkortól önmagának, saját örömére festett.

hvg.hu: Mikor dolgozik? Amikor éppen állnak a filmes munkák, vagy éppen a forgatás izgalmai erősítik fel az alkotó kedvet ?

T.M.: Úgy láttam, mindig akkor volt nagy kedve festeni, amikor a következő filmjére készült.

hvg.hu: Ön válogatta a tárlat anyagát, azokat a festményeket, amelyek eddig árnyékban pihentek. Miként sikerült rávennie Maár Gyulát, hogy az eddig "családi körben" ismert munkákat kiállítsa?

Kemény Gyula: Így lett teljes az életműve. Maár abból a szempontból kivételezett helyeztben van, hogy mindkét önkifejezési forma alapja a vizualitás, de míg a filmjeit a rá jellemző látásmód, a szigorú puritantizmus jellemzi, a képeivel átlépve a határokat végtelen szabaddá válik. Örömfestészet, ez, annak ellenére, hogy mint a filmjeiben, itt is fontos a léptékhatár, hogy felismerte saját eszközének határait. Nincsenek nagyobb méretű képek, mert kis képekbe foglalva is képes kiteljesítenie a kompozíciót.

hvg.hu: A szabadság, a saját határok átlépésének élménye tette ilyen színessé festményeit?

K.Gy.: A filmek ismeretében valóban meglepetés a képeiről visszaköszönő  nagyon játékos, nagyon színes világ. Itt hiányzik a Koltai Lajos által „mézbarna félhomálynak” nevezett tónus, de éppen ezek a különbségek teszik még izgalmasabbá. Számomra az is meglepetés volt, milyen hihetetlen ritmusérzékkel komponálta meg azokat.

hvg.hu

hvg.hu: Tudta, hogy Maár Gyula fest, és az ő képei szerepelnek a filmben?

Koltai Lajos: Nem árulta el, hogy ő festette, csak annyit mondott akkor, hogy valakinek a gyerekkori képei. Fekete-fehér képek voltak, még a színvilága sem árulkodott alkotójáról. Maár nem tartotta fontosnak, sokáig titokban tartotta, hogy fest. Nagyon sok közös munkánk volt, rengeteget jártam náluk, sokat voltunk együtt. 1970-76 között készült el a Pilinszky portréfilm, a Törőcsik Mariról készített filmje és több játékfilm. Valamiért másodlagosnak tekintette a festést, pedig azóta tudjuk, fontos dolgokat foglalt képkeretbe.

hvg.hu: Ezek a megállított, keretbe foglalt pillanatok lettek azok a képek, amelyeket nem csinált meg filmjeiben, amire vágyott?

K.L.: Nem hiszem, hogy foglalkoztatta, mi történik a képpel akkor, amikor az elhagyja a keretét.. Nekem izgalmas a folyamat, ahogy Maár Gyula kilépett ebből a zárt szigorúságból a térbe, s kiderült, hogy a tér egyik legjobb ismerője. Ahogy professzionálisan tudja, hogy kell leírni a teret, kölcsönvenni, rendelkezésre bocsátani egy-egy jelenetnél. Ugyanakkor sosem nézett a kamerába, elvarázsolt, majd hagyott engem élni, dolgozni.

wikipedia

hvg.hu: A filmjei ezek szerint sok keretbe tett képből állnak össze? Látszik-e a képeken az eltelt idő, az elmúlt hatvan év?

K.L.: A változás lényege abban állt a képeihez képest, hogy szabadjára engedte a teret. A távolságokat és közelségeket együtt akarta megmutatni. A festményeken talán a csend érződik leginkább, az jelöli a múló időt. Gyerekkori képein szívesen festett tömegjeleneteket, miközben filmjeiben ez sosem érdekelte, csak az egyén, a letisztult arc, a közeli. Ugyanez a letisztultság látható idős kori festményein. Csend van, csendéletek vannak.
Nála mindig a mánián van a hangsúly. Valami, amit nagyon akar, és azt el is éri. Halad egy úton és mindig a végére ér.

(A kiállítás október 15-ig tekinthető meg Dover teremben - Budapest, Király utca 9.)