9 könyv, amiből Tarlós István megtanulhat viselkedni
9 könyv nagyon sok, de van köztük olyan, amiben ritkábbak a sorok, némelyik pedig képekben gazdag. És már létezik hangoskönyv is.
Ha jól értjük, nem szereti a sajtót, mert az kérdez, és a választ közli is, de minimum elvárja, hogy kapjon, azon ingatag érvre hivatkozva, hogy Ön közpénzt költ és kap fizetésként is ebből a tarsolyból. Igaz, egy picit úgy tűnik, hogy Kálmán Olgát szereti, olyan bájosan évődnek: „megcsodálom önt”, „amikor én gyerek voltam, és egy lány tetszett nekünk, akkor azt írtuk fel a falra, hogy mittudomén, hülye Klári”.)
Ez a lelkület bel- és külföldi kollégái között is gyakori betegség, de tintagyűlölő kartársai között felemelkedett egy új kultúrfaj: ennek tagjai, ha a fene fenét eszik, akkor is minden áldott nap legyűrnek néhány betűt. Így végül ahelyett, hogy homofób gyevibíróként böfögnének a csiptetős mikrofonba, dinamikus szónokként, fürge észjárású tárgyalópartnerként, és ravasz vitafélként lépnek porondra. Kiskanállal eszik meg a terrorista tollnokokat, hogy Kövér László bajszáról is lesimítsunk egy szónoki zsírfoltot. Például az izraeli miniszterelnök, már elnézést a hasonlatért.
Ezt olvassa el, miniszterelnök úr!
Nézzük azt a 9 könyvet, olvasmányt, avagy írott művet, amiből megtanulhat úgy viselkedni, hogy a közönség fejében nem keveredik portréja néhány ótvarisztáni hegyi pásztoréval.
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány
Ha meg szeretne győzni valakit, akkor itt az irodalomtörténet legravaszabb haramiája, Fred. Ez ám a retorika! Amikor rá akarta venni kalóztársait, hogy pontosan azt tegyék, amit ő szeretne, nem tett mást, minthogy éppen az ellenkezőjét javasolta. Balra akart hajózni, azt kiáltotta, hogy: irány, jobbra. Ha sietett volna, elkurjantotta magát, hogy lassítsanak. Azok a majmok meg ellenszenvből mindig a paranccsal szembe mentek, vagyis a megfelelő irányba.
Örkény István: Párbeszéd a halálról
Volna valami, amit nem engedhet meg magának. Bárki, bármit mond, bárhogyan szorítja ökölbe seggét a PR osztálya, Önnek válaszolnia kell minden közvagyonról és közügyekről szóló kérdésre, hiszen Ön közszolga.
A Párbeszéd a halálról egy minidráma, ami az Odüsszeia utóéletére épül. Odüsszeusz már 30 éve visszatért, de nem deres halántékú, pocakos király, hanem egy igazi David Hasselhoff, sikerember, örökifjú, szolisárga.
Egyik napon rátör Elpénór özvegye. Elpénór egy semmirekellő matróz volt, Kirké háztetején elaludt, majd amikor nevén szólongatták, felriadt, leesett és kitörte a nyakát. Csakhogy ezt az özvegy nem tudta, mert volt hitvesét amolyan háborúban eltűnt személyként kezelték. A király és a többi közszolga nem mondta meg, mi történt vele.
Most végre megtudta. És mi a válasza? Neki ez a történet nem jó. Meg is zsarolja a királyt, hogy válasszon egy másik igazságot. Odüsszeusz gyorsan rögtönöz egy hőstörténetet, miként küzdött meg Trója falai alatt a legyőzhetetlen túlerővel. Az özvegy büszkén hazamegy.
Heltai Jenő: A masamód
„Ezek a vidám, gyöngéd érzésű kalózok s a nagyváros festett arcú magdolnái, akik ártatlanabbak könnyelműségükben az okos, rideg szűzeknél...” Ezt a nagyon bonyolultnak tűnő mondatot Tersánszky J. Jenő írta kollégájáról. Tetszett neki, ahogy nőkről és nősorsokról ír. Például a masamódról (kalapos lány), akit a társadalom talán a prostituáltaknál is jobban megvet, de egy szerencsés sorsú úr, akinek valaha valami köze volt e nőhöz, tisztelettudó és úri asszonyként bánik vele. Ebből a könyvből megtanulhatja, hogyan beszélünk egy Klárival, függetlenül attól, hogy az illető nem ért egyet Önnel abban, miszerint a Föld tökipompos alakú.
Molière: Mizantróp
Bocsássa meg a szerzőnek, hogy francia, még abban a században élt, amikor Trianon nem merült fel az irigy nyugati fejekben. Sőt, az ő korában kezdett kiépülni Versaille és csatolt részei, többek között a békediktátumnak nevet adó Trianon paloták (kicsi és nagy).
Térjünk vissza a Napkirály udvari főpimaszára, aki elegáns komédiákban osztotta a füleseket a képmutatóknak, fukaroknak, nagyszájúaknak és a pozőröknek. Az utóbbiról lenne szó, vagyis arról, hogy a társasági lét megköveteli a szerepjátszást mindenkitől. Végülis mi más a társadalom és a társasági lét, mint állandó viselkedés? A feladat végképp nyomasztja a politikusokat, akik nemzeti ünnepeken és tévés szerepléseken a közönség előtt hamiskodnak.
És azt képzelje el, hogy a polgárok, papok, hivatalnokok képmutatása ellen folytatott harcában a legnagyobb hatalom, maga a király támogatta. Még az asztalához is meghívta, vacsorázzanak együtt, amíg a miniszterek és a többi udvaronc csak ácsorog.
A darab főszereplője az embergyűlölő Alceste, művelt ember. Szerelme, Céliméne, igazi társasági hölgy, állandó vendégei folyamatosan jönnek-mennek a szalonjában, pletykálnak, intrikálnak. Alceste mindezt megveti, és próbálja szíve választottját megtéríteni, mondván: ezek mind pozőrök.
Igen ám, csakhogy a mizantróp Alceste-nél senki sem éhezik jobban társaságra, hiszen embergyűlölete csakis társaságban érvényesül. Vagyis ő a legnagyobb pozőr. Előbb-utóbb mindenki lebukik.
100 Bullets
Nagyon sokat olvastunk, most vegyünk egy könyvet, amiben sok a kép.
Képregényt, mondjuk. A Vertigo noir-comic műfajú sorozatában a titokzatos Graves ügynök jön-megy a világban, kezében egy még titokzatosabb aktatáska. A táskában egy lenyomozhatatlan pisztoly és 100 lenyomozhatatlan golyó, valamint egy aktatáskánál és az ügynöknél is titokzatosabb boríték. A borítékban bizonyítékok. Akit Graves ügynök felkeres, és akinek odaadja a táskát, a borítékból megtudhatja, ki tette tönkre az életét. Használja bátran a fegyvert, menjen vendettára.
Lapozgassa a képregényt, Graves ügynök puszta szavakkal győzi meg a bosszúszomjas beszélgetőtársait. Nem kell személyeskednie, nem kell tiltania. Van szókincse.
Werner Schwab: Elnöknők
Schwab színdarabja a német nyelvű groteszk határvidékén mozog. Három élemedett nő egy lakásban összezárva fontoskodik, tévét néz, civakodnak, okoskodnak. Egyedül vannak, férfi nélkül, ebbe mindegyik megkergül a maga módján. Olyan férfiakról álmodoznak, akik a maguk szakmájában vezetők, alfahímek. Polgármester nincs köztük, de akár lehetne.
Az egyik vécét pucol puszta kézzel, és az teszi boldoggá, ha megdicsérik, hogy a szarban turkál. Maga a mennyek országa, ha a pap udvarolja körül fekáliagyúró képességét, micsoda férfiember. A másik obszcén, kikent-kifent vén kurva, ő a zenészről álmodozik, aki a seggibe dugja az ujját. A harmadik pedig keresztény álszent, az ő álma a hentes, akitől oly őszinte kapcsolatot remél, hogy még a székrekedéséről is őszintén vall.
Mind a három rajong a köztársasági elnökért.
Már csak azért is ajánljuk, mert akad az Ön által igazgatott városban egy színház, amelyik játssza a darabot. A Katona Kamrában Ascher Tamás rendezte, Parti Nagy Lajos és Szilágyi Mária fordította. Látogasson el, megtudhatja, miért ünneplik a társulatot világszerte.
Petőfi Sándor: Négyökrös szekér
Egy kis közlekedéspolitika.
Pester Lloyd
Olvasson régi pesti hírlapokat, hogy megcsapja a budapesti patriotizmus szele. Megértheti a korai kiadásokból, hogy a robbanásszerűen fejlődő Budapestbe milyen szerelmesek voltak a korabeli polgárok, és hogy mennyire ünnepeltek minden új macskakövet, villamosvágányt, szökőkutat.
A Pester Loyd 1887-ben indult első városi villamosvasútról így írt: "Úgy látszik, hogy városi közlekedésünk kis kedvence még nagyon gyöngécske és törékeny, de ezzel szemben oly kedves és elragadó, hogy a budapestiek bizonyára kényeztetni és támogatni fogják". Tudta, hogy több mint félmillió utasa volt a nagykörúti járatnak az első évben? A budapestiek nagyon, nagyon, nagyon szeretik a villamosokat. Nincs az az érett felnőtt, akiből kimúlna a villamosimádó gyerek.
Tulajdonképpen teljesen érthetetlen, hogy maguk ott a Városházán ebből semmit nem érzékelnek.
Bertolt Brecht: Koldusopera
Akárhogyan erőlködünk, vagy Brecht, vagy Dürrenmatt bekerül a könyvajánlókba. Hiába, a német és a helvét szerző jól átérezte, miről szól Közép-Európa. Például a helyi bürokraták középszerű hatalmi civakodásáról – mi esetünkben közlekedési vállalatok és politika, városi költségvetés és a közgyűlési szavazások felett.
A Koldusopera történetében többek között a nyomorvilág és a városi mocsok kiskirályainak civakodása viszi előre az események. Bicska Maxi vagy Penge Mackie (fordítástól függ), Jonathan Jeremiah Peachum úr és Tigris Brown korrupt rendőrfőnök üzletelnek, barátkoznak, ellenségeskednek. Brechttől megtanulható a siker és sikertelenség receptje.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
