hvg.hu: A honlapodról kiderült, hogy felvettek a Brüsszeli Királyi Konzervatórium mesterképzésére. Mikor döntöttél úgy, hogy nem elégszel meg a magyar zeneművészeti diplomával?

Harcsa Veronika: 2008-ban végeztem Magyarországon a jazz tanszéken. Ezzel a főiskolai diplomával azonban tanítani csak otthon lehet. Régebb óta tervben volt, hogy szerzek egy nemzetközileg elismert mester végzettséget, és nem állt soha távol tőlem a gondolat, hogy egy időre külföldre költözzek. Mostanra megteremtettem az anyagi bázist, fenn tudom tartani magam, de mivel nem alapítottam még családot, a függetlenségem is adott volt ahhoz, hogy belekezdjek. Egy éve kezdett körvonalazódni a terv, májusban volt a felvételi, és most szeptemberben, az iskola kezdetekor boldogan indultam el.

hvg.hu: Pedig nem úgy tűnt, mintha panaszra lenne okod Magyarországon.

H. V.: Nagyon jó dolgom volt otthon, öt éve indult el a szekér, méghozzá olyan gyorsan, hogy még a diplomakoncertemre is a japán turnénkról estem be. Folyamatos lemezkészítés, koncertezés, fesztiválozás és természetesen klubozás következett, néha úgy éreztem, szétszakadok. Ezt a pörgős időszakot váltja most le Brüsszel. Kétéves a képzés, itt ugyanolyan diák vagyok, mint a többiek.

hvg.hu: A többieknek nincs egy olyan komplett zenei karrier a hátuk mögött, mint neked?

H. V.: Nem jellemző. Én inkább attól tartottam, hogy harmincévesen kilógok majd a sorból, vagy azért, mert a legtöbben az alapképzés után végzik el a mesterszakot, és már összeszokott a társaság. Semelyik sem igazolódott be. Meglepően befogadóak az emberek. Ez betudható annak is, hogy a zenei közegben általános a multikulturalizmus. Ha már egzotikumnak számítok, akkor azért, mert magyar vagyok. Az általános reakció a származásomra az, hogy „wow”.

Glódi Balázs

hvg.hu: Pozitív vagy negatív a rácsodálkozás?

H. V.: Csak pozitívat éltem eddig meg, de mesélték itt élő barátaim, hogy volt idő, amikor fenntartással fogadták a magyarokat. Főleg, amikor sokszor szerepeltünk a világsajtóban. Én ilyet nem tapasztaltam.

hvg.hu: Hogyan kezdted meg az életet Brüsszelben?

H. V.: Sok magyar él kint, így nem volt nehéz információkat gyűjteni, és egy hónappal a szemeszter kezdete előtt kijöttem felmérni a terepet. Albérletet is kellett keresnem. Egy fokkal rosszabb állapotú lakásban élek, aminek kétszer akkor a bérleti díja, mint otthon. A tandíj viszont sokkolóan olcsó: egy félév 400 euró (114 ezer forint), ugyanez a képzés másoddiplomásként Magyarországon nagyjából 800 ezer forintba kerül félévente.

Elsősorban David Linx, az énektanárom miatt választottam Brüsszelt, új impulzusokat kerestem. Más tanítási módszerekkel, más habitusú emberekkel találkozom, de mivel a barátommal költöztem ki, nem érzem magam egyedül. A diáktársaimmal is sokszor találkozunk az órák után. Míg otthon borozós voltam, itt sörözni lehet igazán jókat. De sokat ülök otthon, tanulok, gyakorlok. Igazán inspiratív ez a változás. Örülök a nyugalomnak.

hvg.hu: Azzal számoltál, hogy az itthon kiépített karriered megtörik a távolléted alatt?

H. V.: Azért is döntöttem a brüsszeli tanulmányok mellett, mert rugalmasan lehet alakítani az órarendet. Hétfőre és keddre osztottam be a legfontosabb óráimat, így sokat tudok utazni. Haza is. Az ingázás egyelőre nem megerőltető. A menedzseremre bíztam, hogy beossza a koncertjeimet. November második felében és karácsonykor is Magyarországon leszek, a quartetemmel, a Bin-Jippel és Gyémánt Bálinttal alkotott duónkkal is fellépünk az ország különböző pontjain. Interjúkat és megjelenéseket persze kevesebbet tudok vállalni.

Glódi Balázs

De nem baj, hogy nem folyok a csapból. Sosem volt erre igényem. Egy stabil közönség áll mögöttem otthon, folytatom a koncertezést és a lemezkészítést, ezért nem gondolom, hogy felégetem a hidakat.

hvg.hu: Minek köszönhető, hogy meg tudtad tartani a függetlenségedet, ami révén megengedheted magadnak, hogy eltávozz évekre.

H. V.: Önálló típus vagyok, szeretem magam kontrollálni az életemet, emiatt van az is, hogy otthon magánkiadásban jelentettem meg a lemezeimet, így nem köt semmilyen kiadói szerződés. Fantasztikus életem volt Budapesten is, maximálisan ki tudtam teljesedni, de sokszor észnél kellett lennem, hogy ne kötelezzenek el sem politikai, sem egy-egy média irányába.

Nemrég érkezett egy komoly tévés felkérésem, de nemet kellett mondanom, mert nem éreztem magaménak a felhívást. Megértem, ha előadók vállalják ezeket a szerepléseket, akár pénzügyi okokból is. Nekem nagyon szerencsés volt a helyzetem, mindig voltak lehetőségeim, semmi nem kényszerített, hogy elköteleződjek. Egyelőre két év kintlét van tervben, de nem tudom, utána mi lesz. Természetesen vannak ambícióim Nyugat-Európában, hiszen hiába volt Japánban 2008-ban egy sikerhullámunk a zenekarral, ezt a távolság miatt nagyon bonyolult fenntartani.

hvg.hu: Sanyarúnak látod a művészsorsot Magyarországon?

H. V.: Látom, hogy vannak sokan, akik nem tudnak képességeiknek megfelelően érvényesülni. Franciaországban, ha egy zenész megfelelő számú koncertet ad, akkor az államtól támogatást kap. Azt is megértem, hogy nálunk ez nem fér bele a költségvetésbe. Ahogy sok esetben az emberek életébe sem a művészet. Ez az alapvető különbség hazánk és például Brüsszel között. Itt az emberek nyolc óra munka után szívesen mennek el koncertekre, van idejük és pénzük is rá.

hvg.hu: …mert kolbászból van a kerítés?

H. V.: Nem. A Konzervatórium épülete például olyan rossz állapotban van, hogy gyűjtést kellett rendezni a felújítására. Ha kell valamit mondani, ami szemet szúr, hogy az emberek kedvesek. Mosolyognak az utcán, az ügyintézők udvariasak. Egyszer éjjel az egyik villamosmegállóban egy suhancnak kinéző srác pedig sűrű bocsánatkérések közepette ment arrébb, mert észrevette, hogy felém száll a cigarettafüst.

Glódi Balázs