A republikánusoknak nincs szerencséje a háborúkkal. A vietnamit a demokraták kezdték, a republikánusok csak hozott anyagként átvették, aztán békét kötve lezárták. Mégis ők lettek a rossz fiúk, akik elvitték a balhét, Nixonnal az élen. Hasonlóképp jártak a terror ellenivel is. Ők csinálták a kínvallatós piszkos munkát, aztán jött a váltópárt, hogy Oszamát puskavégre kapva learassa a babérokat.

Kathryn Bigelow filmje, a Zero Dark Thirty - A bin Laden hajsza már gyártása során tükrözte ezt a kimondatlanul is létező politikai törésvonal-feszültséget. Kétpárti vizsgálat indult a film alapjául szolgáló információk eredete miatt. A demokraták tagadnak (s ugyancsak vizsgálatot szorgalmaznak), ugyanakkor tény: az egyéb vélelmezett kiszivárogtatásokra Obamának és/vagy pártjának van több indítéka, az így kijutott adatok őt tüntetik fel előnyös színben, 2008-as republikánus ellenfele nyíltan azzal vádolta, hogy a bennfentes dolgokat a média kezére játszó trükkök Obama „újraválasztási ambícióit szolgálják a nemzetbiztonság rovására”

Obamát alakító színész nincs a filmben: a hírek szerint azért hagyták ki belőle az elnököt, hogy ezzel is cáfolják a politikai részrehajlás vádját. A naturalista kínzásjelenetek miatt pedig a CIA is bírálta a produkciót. Most, hogy a film beérkezett a hazai vásznakra, a magyar néző is állást foglalhat a vitában. Valóban, a cselekmény kínzással indul, aztán jó darabig úgy is marad. A művéres, műbeles, amellett digitálisan feljavított 3D-s horror-alkotások korában persze edzett a mozilátogató gyomra, mondhatni: láttunk ennél rosszabbat is. Dermesztővé igazán az teszi a cselekményt, hogy tudhatjuk: ez tényleg megtörtént.

Tudhatjuk? Hát pont ez az, hogy teljes bizonyossággal nem. Tudjuk, hogy voltak kínzások, de hogy hűen adja-e vissza nagyságrendjüket, légkörüket a mozi, a tekintetben legalábbis félhomályban tapogatózunk. A mű feltételezett demokrata-párti tendenciózussága mellett felhozhatóak ugyan legitim érvek, de legalább annyi mozzanat cáfolja. A bevezető jeleneteket – a világ különböző tájékain fekvő szupertitkos bázisokon rabokat gyötörnek, Oszama holléte után tudakozódva – akár a Bush-kormányzat módszereinek védőbeszédeként is felfoghatjuk. Bigelow látásmódját most épp a kínzás jelentőségének túlhangsúlyozásával vádolták, régebben meg a 24 című, a kínzást ugyanígy elkerülhetetlenként feltálaló terrorthriller inkább a republikánus héják kedvenc műsoraként volt elkönyvelve.

A kínzómester szerepében Jason Clarke, Kiefer Sutherland mosolygósabb és lazább változataként a tűrhetőnél is jobban domborít, még azt is sikerül elérnie, hogy az etikai ficamot, a morális dilemmát átlátó kritikus szemében is rokonszenves maradjon a karaktere. A legerősebb jelenetek az Ammart életre keltő Reda Kateb vallatásának képkockái. Ha nem is lehetünk biztosak, tényleg pontosan így volt-e, a rendezőnek sikerül a legtöbb filmben elnagyoltra, mesterkéltre, szemérmesre retusáltra vagy épp hogy burleszkszerűen túljátszottra sikeredett tortúraimitációt életszagúvá tenni. Jó látni amellett a mellékszerepekben az Amerikai látnokból szépen továbblépett Kyle Chandlert vagy a Maffiózók által halhatatlanná vált James Gandolfinit. Jessica Chastain úgy alakítja Az Emancipált Lány, Aki Helyet Kér A Fiúk Között Az Asztalnál sztereotip karakterét, hogy az végig az elviselhetőség határán belül marad.

A főszerepen át kibontott cselekményszál pedig beigazolni látszik az átlag újságolvasó gyanúját: Oszama levadászásának csaknem tíz évvel az ikertornyok leomlása után inkább volt marketing-és presztízsértéke, mint gyakorlati haszna. Ahogy az iparággá vált Facebook is működne holnaptól Zuckerberg nélkül, az Oszama által létrehozott terror-franchise hálózat szintén önállósult alapítójától. A véres múlt bűnös szimbólumát likvidálták, nem egy jövőbeni fenyegetés hordozóját. Igazából azzal, ami a filmben benne van, nincs komolyan felvethető szakmai hézag.

Az örök hollywoodi kliséket a valóság szokta könyörtelenül irtani. Ezért a végén nincs (mert a történet publikus dokumentáltsága okán nem lehet) a realitásra erőszakolt művi szituáció. Hogy a végén az egymással szemben álló főhős és főgonosz még lazán beszólogatnak egymásnak, mielőtt nekikezdenek az utolsó összecsapásnak. Itt a gonoszt az utolsó percekig nem is látjuk, aztán pediglen a hatásvadászat szerencsés kézzel fel lesz áldozva a valósághűség oltárán. Egyszerűen lelövik, nincs semmilyen mesterséges hangulatfokozó adalék, s épp ez, ami miatt igazán hatni tud a jelenet.

Nem is azzal van baj, ami szerepel a filmben, hanem épp az kelt gyanút, ami hiányzik belőle vagy alul van fogalmazva. Például az Oszama nyomára bukkanó csapatnak segítő (s az USA-állampolgároknál jóval nagyobbat kockáztató) pakisztániak érdemei itt jóval kevésbé vannak kidomborítva, mint a színészi felhozatalt és játékot tekintve gyengébb Geronimo-hadműveletben. Valahogy igyekeznek ráütni az akcióra a Made by America pecsétet. Illetve learatni annak politikai gyümölcseit.

Ahogy pereg a film, a tízéves hajszát ráérősen követő dokumentum-szimuláció, a vallatóbörtönök, kormányhivatalok, támaszpontok és műholdfelvételek emlékezésekből rekonstruált párbeszédekkel szabdalt, lassan összesűrűsödő kavalkádja alatt elkezd a néző gondolkodni. Hogy próbálnak-e vajon takargatni valamit ezzel a feltűnő nyíltsággal, gáláns kiszivárogtatással? S ha igen, mit? Nem létezett-e valamilyen háttéralku? Az iszlám országoknak ugyanolyan, nyugati valutára konvertálható exportcikke a rejtőzködő terrorista, mint a délszláv államoknak a bujkáló háborús bűnös.

A pakisztáni vezetés kétkulacsos hozzáállása az Oszama utáni hajszához jól ismert. Lehetetlen volna, hogy egy bizonyos ponton feldobták az egyre kényelmetlenebb terrorlegendát? Akinek tartózkodási helyét régóta pontosan tudták, de nem akarván nyíltan konfrontálódni a fundamentalista pakisztáni néphangulattal, könnyű szívvel átengedték a dicsőséget Washingtonnak? Amely ezért legyártott egy sztorit, ami egyfelől fedőtörténet, másrészt kampánymese?

A kétely legitim motívumként végigvonul a filmen. Maya, a Chastain által formált hősnő kétségbeesetten győzködi feletteseit: Oszama nyomára bukkant. Azok viszont úgy söprik le érveit, hogy az iraki tömegpusztító fegyverekről is ezt mondták hajdan. Csakhogy ezek a szavak a nézőbe is belecsöpögtetik a szkepszist. Ami nem is gond, a hitetlenek megölésére buzdító Oszamát üldöző demokrácia híveként természetes jogunk némi hitetlenkedés, ugyebár?

Zero Dark Thirty - A bin Laden hajsza

amerikai film

Rendező: Kathryn Bigelow

Főszereplők: Jessica Chastain, Mark Strong, Jason Clarke

hvg.hu-értékelés: 3.5/5

A Zero Dark Thirty - A bin Laden hajsza február 21-étől látható a mozikban.