Nyitott szívvel Magyarországon
A Nyitott szívvel című új francia film csütörtök óta látható a magyar mozikban. Megható történet egy orvos házaspárról, ahol a férfi alkohol- és ezáltal munkahelyi problémái pont akkor csúcsosodnak, amikor a felesége terhes lesz. A rendezőnő, Marion Laine a héten Budapesten járt, és a hvg.hu is készített vele interjút.
hvg.hu: Ön színésznőből lett rendező, miért is?
M. L.: Mert igazából én nem vagyok komédiás, és soha nem is akartam az lenni. Szegény vidéki családból származom, és egyszerűen nem volt lehetőségem arra, hogy rendezőiskolát végezzek. A színészoktatás olcsóbb volt.
hvg.hu: De miért nem maradt színésznő, miért adta rendezésre a fejét?
M. L.: Mindig is szerettem történeteket mesélni, és emiatt leginkább az irodalom és a festészet érdekelt, de sajnos egyikben sem vagyok tehetséges. A történetmondó hajlamom így a rendezésben és forgatókönyvírásban élem ki. Ezen kívül szerintem ez a legszebb és legteljesebb szakma, a színészek koreográfiája mellett az anyagi, költségvetési, szervezési oldala is nagyon érdekes a számomra.
hvg.hu: És mennyire önéletrajzi ihletésűek az Ön által elmesélt történetek?
M. L.: Semennyire sem. Inkább könyvekből merítem a filmjeim témáit. Persze azt én határozom meg, hogy mit olvasok, és mit választok alapanyagnak, úgyhogy ennyiből önéletrajzi a dolog. Most például Mathias Enard: Remonter l'Orénoque című könyvét dolgoztam fel, az író amúgy két éve Önöknél is járt Budapesten, így lehet, vannak, akik ismerik őt a közönség soraiban.
hvg.hu: Önnek Magyarországon ez már a második forgalmazásban levő filmje, amely címében a szív szó szerepel. Ez puszta véletlen? (Laine egy korábbi alkotását Egyszerű szív címmel mutatták be itthon 2008-ban – Sz.R.)
M. L.: Pontosan. Az emberek szeretik, ha a szív szó szerepel a címben, mintha talán attól többen néznék meg magát a filmet is... Meg lehet, megzavarta volna önöket a mostani filmem angol címe: Majom a vállon. Lehet, azt gondolná a magyar közönség, valami állatkerti históriáról van szó, holott a majom a függőség, az alkoholizmus szimbóluma, ezért szerepel az angol címben, amelyet az önök forgalmazója, a francia eredeti alapján megtartott Nyitott szívvel-nek.
hvg.hu: Filmjei főszerepeiben olyan kaliberű színésznők játszanak, mint Sandrine Bonnaire és Juliette Binoche. Milyen velük dolgozni?
M. L.: Csodálatos élmény. Ismert színészekkel amúgy sokkal könnyebb a munka, mint a kevésbé ismertekkel, sokat segít a tapasztalat. Mindkettejükkel nagyon jól megértettük egymást a forgatások során. Sokan mondják, Binoche-sal még hasonlítunk is egymásra.
hvg.hu: Ön nem szeretné eljátszani a saját filmjeiben a női főszerepet? Hiszen végzett színésznő...
M. L.: Nem, ahogy mondtam, egyáltalán nem szeretek szerepelni, bárcsak az internetről és az önéletrajzomból is ki lehetne húzni azt a négy évet, amelyet televíziós, illetve színházi színészként töltöttem.
hvg.hu: Apropó tévé... a Nyitott szívvel számos jelenete kórházban játszódik. Mennyire inspirálták Önt az olyan sorozatok, mint például a Vészhelyzet?
M. L.: Szerintem a filmemben – a sorozatokkal ellentétben – pont, hogy semmi fontos nem játszódik a kórházban, hanem azon kívül történik a lényeg. Maga a kórház monokróm, egyhangú környezet, ezért is tartottam fontosnak a végén Mila agyműtétét olyan naturalisztikusan, sok vérrel ábrázolni – amiért szoktak amúgy kritizálni is. Hogy érezzük, most végre történik itt is valami. Egyébként pedig inkább valós személyek, tehát igazi sebészek inspiráltak a film előkészületei során, közülük többekkel is barátságot kötöttem, és jónéhány műtétükön is részt vettem megfigyelőként.
hvg.hu: Nehéz volt támogatást szerezni a filmre? – Mennyire nyíltak ki a pénztárcák Binoche nevének a hallatán?
M. L.: Pénzt teremteni forgatókönyvhöz soha nem egyszerű, nekem például három történetem is fiókban maradt – az egyik amúgy szintén kórházban játszódik – még mielőtt elkészült volna az első nagyjátékfilmem. Mert ugye sokszor megvan előre a könyv, de nincs producer. Ha fordított az eset, az szerencsésebb, utána jöhet a casting, és beindulhat a dolog. A Nyitott szívvel-nél különböző forrásokból megvolt a film anyagi hátterének egy része, amikor Juliette igent mondott a szerepre. És igen, ez ugye beindította volna a nagyobb támogatások szekerét, de a színészek beosztása és időrendje miatt minél hamarabb el kellett kezdeni a filmet, nem tudtunk tovább várni. Így mégiscsak a viszonylag kevés, kezdeti pénzekből kellett gazdálkodni.
hvg.hu: Van-e következő projektje, filmterve?
M. L.: Természetesen van, három is. Az egyikükről annyit elárulhatok, megint kórházban játszódik. Ezen a filmen egy forgatókönyv-írónő is dolgozik velem, mert már unom a magányos munkát, azt, hogy mindig egyedül írok, illetve az ő saját történetét meséljük majd el.
hvg.hu: Akkor gondolom, ebben a történetben is erős lesz a női szempont. Bár meg kell jegyeznem, Javier alakja a mostani filmjében nagyon hihetőre sikerült. Nő létére hogyan tudta ennyire jól megírni ezt a férfifigurát?
M. L.: Az első négy rövidfilmemben szinte csak nők szerepeltek, róluk írtam, mert azt hittem, csak a saját nemünket ismerem. Aztán egy férfi producer felkért, amúgy egy szintén férfi szerzőtől származó regényen alapuló, igencsak férfiközpontú forgatókönyv megírására, én belevágtam, és akkor jöttem rá, ehhez is értek. Így ezt a tapasztalatomat vetettem be ebben a filmben is, és persze a férfi főszereplő, Edgar Ramirez is sokat segített a karakter megalkotásában.
hvg.hu: Ramirezt hol találta amúgy a film főszerepére, az ő és Binoche közötti életkorbeli különbség – mintegy 13 év plusz a hölgy javára – szándékos?
M. L.: Edgart Oliver Assayas Carlos című filmjéből ismerem. És bár a film alapjául szolgáló regényben a nő származik Latin-Amerikából, úgy gondoltam, ezt meg lehet fordítani. Edgar azonnal igent mondott a felkérésre, csak egy kívánsága volt, a partnernője Juliette Binoche legyen, én pedig teljesítettem a kérést. Az életkorbeli különbség így pedig véletlen, nincs szerepe a történet szempontjából.
hvg.hu: Annál inkább van jelentősége a dél-amerikai származásnak, jól érzem?
M. L.: Igen. A franciák általában erősen vágyódnak Dél-Amerika, a tengerpart, a nap, a fény, egyfajta Eldorádó után. A történet alapján, Javier alkoholproblémái és a tragikus események fényében így pont, hogy az elveszett Paradicsomra utal az argentin szál (és a venezuelai származású főszereplő).
hvg.hu: Hogyan oszlott meg a forgatás Franciaország és Argentína között?
M. L.: Ó, sajnos csak három napot forgattunk az Iguazu-vízesésnél, míg a többi harmincat otthon. A francia helyszínek közül amúgy éppen azért esett Marseille-re a választásom, mert a fény és a napsütés ott hasonlít a legjobban a Latin-Amerikában tapasztalhatóra. Persze, ahogy a tél felé haladva az események is egyre szomorúbbá váltak a filmben, úgy lettek a jelenetek, például az amúgy csodálatos, kikötőre néző, világos lakásban is egyre sötétebbek.
hvg.hu: A film végét nyitottan hagyja. Az előbb elhangzottak alapján nincs esély, nem lehet happy end?
M. L.: Nemigen. Bár a film alapjául szolgáló könyvben Mila meghal, én ezt mégsem akartam expliciten megmutatni. Engem leginkább a halált megelőző kóma, illetve az NDE (near death experience – halál közeli élmény) érdekelt. A legtöbben, akik onnan visszajöttek az életbe, úgy nyilatkoztak, hogy álomképeikből leginkább a sok vízre emlékeznek, ezért is a film utolsó tíz percének vízesésjelenete, amelyet ugye az Iguazunál forgattunk le, ahova Mila a történet egésze során annyira vágyott. Egyébként a filmben a koponya – amelyben a közös életüket jelképező kulcsokat tárolják, és amelyet Javier összetör – az agyműtét szimbóluma, vagy az egyre eltünedező, krétás szerelmi idézet a falon, míg a történet során minden egyre kevésbé valóságos, illetve a részeg férfit ébresztgető majmok, ahogy később ő próbálja visszahozni az életbe a feleségét: minden a tragikus vég irányába mutat.
hvg.hu: Végül jöjjön egy teljesen más jellegű kérdés. Mennyire tartanak össze a francia filmesek, ön kikkel jár össze?
M. L.: Igazából senkivel, mivel nem végeztem filmművészetit, és Franciaországban, mint ahogy gondolom önöknél is, inkább azok alkotnak egy csapatot, akik valaha osztálytársak voltak a művészeti iskolákban. Én először rövidfilmeket csináltam, és azokat mutogattam mindenhol, így jutottam el az első egész estés alkotásomig is, nem a kapcsolataim révén.
hvg.hu: Egy ilyen elfoglalt nőnek, mint ön, van családja?
M. L.: Igen, méghozzá négy gyermekkel, akik 16, 18, 20 és 22 évesek. Ráadásul mindegyikük ugyanattól a férfitól van, manapság már ez sem olyan szokványos a filmes körökben, ugye.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
