A filmszínházak már a mozi keletkezése óta igyekeznek előrukkolni a nézőcsalogató eljárásokkal. Már a film feltalálójaként jegyzett Auguste Lumière, öccsével, Louis-val is kísérletezett az 1900-as évek elején térhatású mozgóképekkel. A vonat érkezése című rövidfilmjüknek – amelynek az 1895. december 28-i nyilvános párizsi vetítését tartjuk a mozi születésnapjának, holott aznap a műsorra tűzött tíz kis-mozi között nem is szerepelt az ominózus opus – létezett 3D-s változata, amit 1903-ban mutattak be.

Mi több, az első lépéseket már a XIX. század végén megtette egy angol tudós, William Freese-Greene, aki 1893-ban háromdimenziós szösszeneteket rögzített. Eljárásának lényege, miszerint az emberi látásmechanizmus mintájára, kellő szögekben kell felvenni a képeket két kamerával, ami majd egy megfelelő eszközzel – kezdetben sztereoszkóppal, később (és mind a mai napig) 3D-s szemüveggel – a néző fejében áll össze térhatású képpé.

Már Hitchcock is

Nem igaz tehát azon állítás, miszerint a 3D-s technológia a mozi válasza a modern televíziózás – és az okostelefonok filmes tartalomszolgáltatásainak – térnyerésére. Folyamatosan történtek térdimenziós kísérletek. A thriller-mogul, Alfred Hitchcock is elkészítette a Gyilkosság telefonhívásra című, 1954-es krimije 3D-s variációját, amit alkalmas vetítőtermek híján csak 1980-ban mutattak be a visszafogottan érdeklődő nagyközönségnek.

Mi, magyarok sem maradtunk ki a próbálkozásokból: a makói születésű André de Tóth nevéhez fűződik az 1953-as 3D-s Viaszbabák háza. Ennek kissé „magyarosan abszurd” mellékzöngéje, hogy a jeles rendező bal szemére vak volt, így a térlátás kapcsán kihívásokkal küszködött.

Az ezeket a projekteket övező befogadói érdektelenséghez hozzátartozik, hogy amíg az 1920-as években a hang, majd az 1950-esekben a szín megjelenése hézagmentesen be tudott illeszkedni a film dramaturgiájába, sőt jótékony többletet és lehetőségeket adott, a 2000-es esztendőkig a térdimenzió erre nem volt képes. Érdekességnek számított, egy vidámparkba való mutatványnak, semmint hatékony filmnyelvi elemnek. Ebben a tekintetben a 4D-s technika rokon, a szórakoztatásra irányuló truváj, ami nem a film befogadását segíti elő, hanem a moziban töltött órák élményét fokozza.

Fejtámlánkba csapódó nyílvessző

A 4D a hagyományos – 2D-s – filmek audiovizuális világát, illetve 3D-s mozik térbenyomását jellemzően mozgás-, illat-, levegő-, víz- és vibrációs hatásokkal gazdagítja. Azaz: ha a vásznon esik, vízpermet pereg az arcunkba, ha robbantanak, füst száll, ha lovagolnak vagy autókkal üldöznek, rángatózik a szék, ha nyilak hullnak alá, úgy érezzük, a fejtámlánkba csapódik egy pár.

Hazánkban ennek a technikának a 4DX nevű fajtája létezik, ami a dél-koreai CJ CGV elnevezésű, multiplexmozi-hálózatot működtető cég fejlesztése (más ilyen technikák is léteznek). A nemcsak Magyarországon, hanem Európában egyedülálló 4DX-terem idén március 14-től működik a budapesti Cinema City Westendben. A kontinens első ilyen helyisége a multiplex-komplexum 3-as termének egymillió eurós átalakítása révén jött létre.

4D-mozi lóháton

Fórum Hungary

A kora tavaszi nyitás előtti sajtóbemutatón a Cinema City vezérigazgatója, Moshe Greindinger elmondta, a vállalatuk 1929-ben jött létre, egy évvel később avatta fel az első filmszínházát, majd 1982-ben az első multiplexét Izraelben, Magyarországon pedig 1997-ben jelentek meg az – azóta bezárt – Csepel Plazában Hazánkban első nagyberuházásukként öt évvel ezelőtt valósult meg az Arénában található „megaplex”, benne – a legnagyobb itteni vászonnal rendelkező – IMAX-szel.

Az első 4DX-s termeket 2009-ben Dél-Koreában nyitották, mostanra a világ 29 pontján negyven termet üzemeltetnek Magyarországon és Dél-Koreán kívül, Brazíliában, Izraelben, Kínában, Mexikóban, Oroszországban, Peruban és Thaiföldön. 2013-ban további tíz helyiséggel szeretnék bővíteni a hálózatot, Bulgáriában, Csehországban, Japánban és Lengyelországban, 2016-ig pedig több mint ezer helyen kívánják bevezetni ezt a technikát.

A mellékhatások miatt kérdezze orvosát, gyógyszerészét

A 4DX-s élményt az egyes filmekhez egyediként – sajátos „forgatókönyv” alapján – legyártott effektek szolgáltatják. Négydimenziós filmeket nem a forgatás során állítják elő, mint 3D-eseket, azokat utólag „élményesítik” át ezzel a technológiával.

A Westend 3-as termében a székeket négyes csoportokban kapcsolják össze, a mozgatásuk minden irányba lehetséges (emelkedés; oldalirányú, előre- és hátradőlés), vibrálásra is képesek, a háttámlákban a jobb hanghatások érdekében kis hangszórók valamint a légbefúvók találhatók, utóbbiakat a nézők lábánál is elhelyeznek. Így tehát ha az adott jelenet úgy kívánja, a hátunkat rúgás éri, vagy éppen csiklandozás, de kaphatunk vízpermetet is. A hatásokat tovább erősíti a beépített stroboszkóp, köd- és füstgép, szélautomata és buborékfújó, illetve az ezer fajta szagparfüm.

Az átlagos multiplex-jegyárakhoz (2D: 1490, 3D: 1900 forint) képest mindezért nyilván többet kérnek. A „hagyományos” filmek esetén 2590, térhatásúaknál 2990 forint a belépő – 3D-s szemüveg nélkül (ha egy korábbi vetítésről már rendelkezünk vele) kétszáz forinttal olcsóbban –, hétköznapokon kedvezményes jegyek is válthatók, 2D-re 2340, 3D-re 2740 forintért.

Beszédes és abszolút megszívlelendő mindaz a lehetséges veszély, amire vetítés kezdetén és a honlapon felhívják a figyelmünket. Például, hogy a székek mozgása közben testrészeink (mondjuk: a kezeink) becsípődhetnek az ülések közé, beszorulhat a ruhánk, a popcorn és az innivaló kiömölhet, érzékenyebb nézők esetében pedig szédülés, fej- vagy izomfájdalom jelentkezhet, szélsőséges esetben epilepsziás tünetek (értelmezésünkben: roham) léphetnek fel. A biztonság érdekében és a balesetek elkerülése végett a vetítésekből éppen ezért eleve kizárják az epilepsziásokat, de a magas a vérnyomással, szívbetegséggel, gerincproblémával; bármilyen komolyabb (akut) egészségügyi gonddal bajlódó delikvensnek is tilos a bemenet; épphogy orvosi igazolást nem kérnek, jegyezhetnénk meg epésen.

Jut eszünkbe, a mozizás epe- vagy gyomorbántalmakkal (lásd: hasmenés, amikor ki-be kell járkálni a terembe) sem javallt… Ezen kívül nem javasolt, hogy valaki terhesen, ittasan, négy év és/vagy 100 centi alatt beüljön a 4D-s vetítésre. A szabályok szerint elvileg mázsa-húsz feletti látogató sem próbálkozhatna a bejutással, ám e tekintetben engedékenyebbek, hiszen a súlykorlátozással a hízékony magyarság jókora részét eleve kizárnák, s hozzátesszük, saját tapasztalatból tudjuk: az ugrabugráló mozi-székek könnyűszerrel megbirkóznak a limit feletti plusz húsz kilóval. Nem nyikorognak, nem nyöszörögnek, legfeljebb a néző teszi azt. Mielőtt a bennünk élő jogvédő az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulna, le kell szögeznünk, a szigorú előírások a nézők jól felfogott érdekét szolgálják.

Magányos lovas: rázós film

„Én nem megyek moziba többé, mert trükkökkel szédítenek/ És akármit megtesznek értem, hogy belőlem megéljenek…” – hasznosíthatjuk Kern András sanzonjának sorait. A mozikban máshoz szokott korosztályok rosszallása ellenében megjegyezhetjük: a film mindig illúzió volt, már 2D-s korában is, nincs ez másképp a 3D, 4D esetében sem.

A kvázi vidámparki élményt a mozizással kombináló 4DX érezhetően a fiatalabb (tíz-harminc éves) moziközönséget célozza, aki a klasszikus filmszínházon nevelkedett, a technológiát mozi-idegennek, vurstliba valónak találja. Irritálja a székek rángatózása, himbálózása, az olykor füsttől homályosuló nézőtér, az arcába csöppenő permet.

Hogy mégis van igény a 4DX mozizásra, mutatja, hogy Buda Andrea, a Cinema City magyarországi PR-igazgatója elmondása szerint a Westend-terem márciusi nyitása óta műsorra tűzött tíz filmnél a kihasználtság hétvégén több mint 90%-os, hét közben 80% feletti.

Azt pedig Bartók Annától, a filmet forgalmazó Forum Hungary marketingigazgatójától tudtuk meg, A magányos lovas esetén a teljes nézőszám kb. 5-6%-át várják a 4DX formátumtól.

Anélkül, hogy a bátrabbakat, fiatalabbak lebeszélnénk a felejthetetlen élményről, feltesszük a kérdés a fentiek fényében: el tudják képzelni milyen végigülni egy lovaglós westernt a 4DX-moziban?

Ráadásul egy igencsak felejthető filmen?