szerző:
Csáki Judit
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Olyan volt, amilyenre számítani lehetett. A hatalom részéről folytatódik az agresszív tarolás – szép szóval: a területfoglalás –, a színház részéről a csöndes ellenállás, jó esetben jó darabokkal. 2013 mégsem elsősorban az előadásokról szólt.

Az év legnagyobb színházi eseményét már az év első napján ismertük: Alföldi megy, Vidnyánszky jön, mármint a Nemzeti Színházba. Az utolsó fél évadra került miniszteri biztos is Fekete Péter bűvész-igazgató személyében – és ha egyszer megtudhatjuk, mit is csinált a havi közel egymilliós fizetéséért júniusig, az lesz ám a közérdekű adat. Röpködtek a nyilatkozatok – előbb Balog Zoltán mondott butaságokat („...ő az, aki maradéktalanul megfelel a nemzet első számú színházának vezetőjével szemben támasztott követelményeknek”), aztán a leendő igazgató ekézte hol az elődjét („provokatív, hatásvadász, kiégett színházat hagyott hátra”), hol a közönséget („Az elmúlt félévben látott szimpátiahullámnak – amit nevezhetnék politikai demonstrációnak is – nem sok köze volt a színházhoz”), hol csak a régi lemezt, önmaga fényezését játszotta újra. Aztán beszállt a kórusba némi buzizással a buzgó Kerényi Imre és mások is.

Alföldi Róbert búcsúzása...
©

Közben – az Alföldi ciklus hátralévő idejében – valóban „katasztrófaturizmus” volt (és nem politikai demonstráció – az ugyanis a Vitéz lélek első néhány előadása után volt) a Nemzetiben; aki szerette a színházat, még egyszer meg akart nézni mindent, aki nem ismerte, az meg akarta ismerni. Álltak sorban a jegyekért januári fagyban fél éjszaka, verték föl az árakat a Vaterán és másutt, és a tavasz végétől minden előadás után „standing ovation” volt, mintegy a köszönet kifejezéseképp. Merthogy már lehetett tudni: írmagja sem marad ennek a színháznak, hiszen Vidnyánszky minden előadást levesz a repertoárról.

Műsoron Vidnyánszky

És őszre beállt az, ami várható volt: a Nemzetinek nem volt saját repertoárja – a 2013-ra tervezett három saját bemutató mellett vendégelőadásokat kellett hívni. Jól jött a direktor által meghirdetett vendéglátós program: a határon túlról és vidékről is érkezett számos előadás. Mivel az igazgatónak Budapesten és vidéken is hiányosnak tűnik a színházi terepismerete, elsősorban a saját régebbi rendezéseit gereblyézte össze, szám szerint kilencet (Bolha a fülbe, Liliomfi, Egyfelvonásos komédiák, Mesés férfiak szárnyakkal, Ballada a két sebzett hattyúról, Mária, Szarvassá változott fiú, Tudod, hogy nincs bocsánat, Karnyóné), novemberre megvolt a két nemzetis rendezésének bemutatója is (Vitéz lélek, Johanna a máglyán), és ezzel előállt az a színháztörténetileg is minden bizonnyal unikális helyzet, hogy november hónapban huszonkét alkalommal láthatott Vidnyánszky-rendezést a Nemzeti Színházban a közönség, egyszerre akár kettőt is. Hébe-hóba föltünedeztek nem Vidnyánszky-rendezések is; ezek „előválogatatlan” vidéki vendégjátékok a Teátrumi Társaság köréből. A két saját rendezés mellé – melyekről írtunk már korábban – került egy harmadik is: Caragiale Zűrzavaros éjszakáját Szabó K. István rendezte, erről nem írtunk...

És voltak költői estek – Kányádi Sándor, Muszka Sándor, Csukás István, Oravecz Péter –, és külföldi turnék – a Vitéz lélek járt Ungváron, Szatmárnémetiben, Munkácson, Beregszászon. Pezseg az élet – csak a közönség nem pezseg, pedig az „unortodox” közönségszervezés csúcsra jár. Vannak árengedmények boldognak és boldogtalannak, aztán mégiscsak le kell időnként függönyözni az első nyolc sor mögötti részt, hogy ne kongjon a nézőtér, vagy technikai okok miatt elmarad az előadás. Nehéz a kezdet, persze, hiszen a közönséget leváltani több mint bűn: hiba.

A fölszentelés viszont megvolt, tudósított róla utólag az igazgató. És mint első két rendezése tanúsítja: templomnak gondolja az intézményt, és főpapjának saját magát. A hit – bárki hite – szigorú magánügy; mi közünk ahhoz, melyik egyházat imádja bármelyik színigazgató? A Nemzeti egyelőre egy küldetés teljesítésével van elfoglalva, de ne adjuk föl a reményt, hogy lesz egyszer színház is belőle...

... és Vidnyánszky Attila érkezése
©

Vígszínház

A 2013-as év végén átmeneti nyugvópontra jutott a „vígszínházi ügy”: a fővárosi önkormányzat igazi dilettáns módjára a megismételt pályázati kiírásban másfél évre hirdeti meg az intézmény igazgatói posztját. Ezt egy szokásosan ügyetlen és gátlástalan kutyakomédia előzte meg: az előző kiírásra két pályázat érkezett, Eszenyi Enikő jelenlegi igazgatóé mellett Balázs Péter szolnoki igazgatóé, valahai vígszínházi színészé, aki közismerten és vállaltan politikai kötődésével vívta ki a hatalmasok jóindulatát.

Eszenyi – aki hihetetlen energiabefektetéssel működteti a színházat, és igyekszik becsábítani estéről estére ezerhétszáz nézőt a három játszóhelyre – kötetnyi méretű pofás pályázatot írt. Balázs Péter pályamunkája, amely „A stílus maga az ember” címet viseli, sok híg szövegelést és néhány vaskos otrombaságot tartalmaz („A Vígszínházat a talpára kell állítani” és hasonlók, valamint Brecht és Molnár szakszerűtlen összevetése.)

A gondosanösszeválogatott „szakmai” bizottság névsora előre jelezte: valaki valahol valamikor megígérte, de legalábbis megengedte Balázs Péternek ezt a színházat. A hetvenéves ember fölmentést kapott a korhatári megkötöttség alól – érdekes nemzedékváltást ígérve ezzel az intézménynek –, és a szakmai bizottság döntetlenre hozta ki kettejük meccsét. Fölmerült Balázs pályázatával kapcsolatban némi formai hiba is – és Tarlós főpolgármester kapva kapott a döntés elodázhatóságán, még azon az áron is, hogy ismét hülyét csinált magából: ahelyett, hogy érvénytelenítette volna Balázs pályázatát, és az egyetlen érvényes pályázót kinevezte volna, az egész pályázati procedúrát érvénytelenítette, még ki is mondva, hogy a saját kampányát nem akarja összezavarni ezzel, értsd: a saját esélyeit nem akarja rontani egyik táborban sem.

A Vígszínház pedig – az átmeneti „zötykölődés” után – csinálja az évadot a tervek szerint: elsőként a Popfesztivál 40-et mutatták be, majd Alföldi Róbert rendezésében a Danton halálát (és átvették a Nemzetiből a Mephistót is, amelybe beálltak a Vígszínház művészei), a Pestiben pedig Sütő András drámáját, Az álomkommandót (Szász János rendezte), és a Sógornőket (Hegedűs D. Géza).

Eszenyi Enikő, Bálint András és Tarlós István beszélgetése
©

Újszínház

A Dörner György vezette Újszínház februárban megünnepelhette egyéves fennállását, és Tarlós főpolgármester pezsgővel koccintott a jeles alkalomra – feledvén ígéretét, hogy egy év után mérlegre teszik a színház teljesítményét. Mérleg nem volt, csak hangzatos nyilatkozatok (és még a 2012-es év végén egy 15 milliós miniszteri támogatás két bemutatóra), melyek szerint a színház pompásan teljesít.

A színház a kritikai térképen nem létezik; sem egyes előadásait, sem működése egészét nem kíséri szakkritikai figyelem. A közönség sem nagyon tünteti ki figyelmével; rendszeresen előfordul, hogy az emeleti erkélyre (olcsóbb) jegyet váltókat a jegyszedők a földszintre terelik. Az előadásszámot tekintve sem dübörög az intézmény: jövő januárban mindössze tizenhét előadást tartanak a nagyszínpadon (ha egy sem marad el).

Pozsgai Zsolt színháza ez; akkor is, ha a művészeti vezető lemondott pozíciójáról és társulati tagságáról. (Külsősként egyébként jobb anyagi kondíciókkal veheti fel a számos előadás után járó gázsit.) Csurkát momentán letiltották a gyerekei – de ha rendezik a pénzügyeket, majd megint játsszák. A színház nem lett neonáci – lightosan retrográd minden értelemben –, csak vacak.

Függetlenek: nincsenek jól

A cirkuszokon és botrányokon túl elsősorban a helyzet botrányos: az is például, hogy a Nemcsák Károlynak gebinbe adott József Attila Színház további hakniszínházak befogadóhelye lett, ráadásul családi vállalkozásban.

De: egyéves a Jurányi – hogy végre valami örömtelit is mondjunk. A FÜGE bázisa, a függetlenek jelentős részének az otthona, ahol volt jó néhány jelentős és sikeres előadás is (A Dohány utcai seriff, Reflex, Jövedelmező állás, Az igazság szolgái, Kockavető, a Kerekasztal és a Krétakör közös produkciói), és sorozatjellegű rendezvényeikkel (zene, tánc, sitcom, irodalom) törzsközönséget is kialakítanak. És dolgozik a KoMa, a Stúdió K, valamint a befogadóhelyek, a MU, a Szkéné és a Trafó, ez utóbbiban korrekt és józan megoldás született, melynek keretében gyakorlatilag most is az előző igazgató, Szabó György vezeti az intézményt, már csak beismernie kéne a döntéshozóknak, hogy fölösleges volt a kavarás.

Pintér Béla és társulata megünnepelte fennállásának 15. évfordulóját: eljátszották az összes, repertoáron tartott vagy felújítható előadásukat. Jó előre elkelt mindenre minden jegy – pedig a Szkénén, szokásos játszóhelyükön kívül az Átriumban is immár rendszeresen szerepelnek –, mert van mit ünnepelni és van kivel. Ráadásul elkészült a szokásos évi bemutató is: a Titkaink, amely a maga retró aspektusaival megint a mai lecsóba csap bele, az ügynökügy múlhatatlannak látszó aktualitásával.

A független színház, köszöni, nincs nagyon jól, legalábbis anyagilag, de nagyon jó. Nevezhetjük ezt a szűklátókörű kultúrpolitika paradox hatásának is: van miről beszélni, és ami ugyanilyen fontos: van kinek beszélni. És szó sincs arról, hogy csak a fiatalok mennének pincébe-padlásra színházat nézni, ugyanis mellettük ott a középkorú színházjáró közönség, amely nem túl sok teátrum között válogathat.

Katona, Örkény, Radnóti

Mert mehet a Katonába – megy is –, amely igen erősen viszi a társadalomkritikai vonalat: a cigányok és a hajléktalanok után ott van a színpadon az elvándorlók drámája is, és akkor még csak a kortárs merítésről beszéltünk. Pedig A nép ellensége is alaposan húsba vág, de még A végítélet napja is rólunk szól. A Katona az, ami a színház lényege: jelen idejű, a saját közegében élő és arra reflektáló, kérdező, gondolkodtató színház.

©


És az Örkény és a Radnóti: kicsit pasztell, de finoman pasztell módon baktatnak az önmaguk által kijelölt úton, foglalkoztatják a hatalom által megbélyegzett rendezők némelyikét, például Mohácsi Jánost, akinek a rendezéseivel indult az évad mindkét helyen. Masszív társulatok, polgári közönség – van még ilyen. Az Operettet végre átveszi az állam – miután a főváros ezt az igazgatói pályázatot is érvénytelenítette, noha nemigen volt jelölt, aki veszélyeztette volna Kerényi Miklós Gábor stabil pozícióját, hiszen ő kemény kézzel és sok manőverrel irányítja a gyár méretű intézményt. Egy évig még biztosan övé az igazgatói stallum – aztán majd meglátjuk.

Vidéken helyi „üzemek” működnek, a legtöbbjük napi szolgáltatást végez a helyi közönségnek. Ez normális, bár nem mindegy, hogyan csinálják, hiszen jó néhány vidéki műhely történetén látjuk, hogy lehet művészileg olcsón, gagyin is.

Műhelyeket most nemigen látunk, de vannak biztató kezdemények, például Kecskeméten, ahol kis lépésekkel, a város igényeire óvatos tekintettel és művészileg ambiciózusan araszolgatnak előre; Miskolcon, ahol hat rendező részvételével gigantikus méretű, a „műhely” létrejöttét vágyó színház alakul; Székesfehérváron, ahol menedéket talált a Nemzeti Színházból elmenekült csapat egy része, és nemcsak a tehetségét, de munkakedvét és munkatempóját is vitte magával, és már eredmények is mutatkoznak; Szombathelyen, ahol ugyan Jeles András nem rendez többet, de a helyi erők és a vendégek pofás évadot hoznak össze – és a kis helyeken, melyeket most a figyelem elterelése végett hagyunk említés nélkül.

2013 összképe jól mutatja, amit ez a kormányzat a kultúráról gondol: passzé.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

Kamionok ütköztek, lezártak egy Duna-hidat

Kamionok ütköztek, lezártak egy Duna-hidat

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Felmondott az érsebészek fele a veszprémi kórházban

Felmondott az érsebészek fele a veszprémi kórházban

A cseh miniszterelnök megkapta a meghívót, amit Orbán rég hiába vár

A cseh miniszterelnök megkapta a meghívót, amit Orbán rég hiába vár

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja

Képek: Órákkal a bemutató előtt kiszivároghatott a Samsung összehajtható telefonja