szerző:
Csáki Judit
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mi újság a nagyvilágban? - kérdezi tőlünk, a közönségtől a három díva. Tudnánk mesélni. Aztán kiderül: ők is. Válasszunk párt! a Jurányiban.

Ödön von Horváth Délszaki éj című darabját – szégyen ide és oda – nem ismertem mindmostanáig, ráadásul Polgár Csaba rendezésében alaposan és ügyes kézzel bele is nyúlt a szövegbe Gáspár Ildikó és Fekete Ádám (aki a dalok szövegét is írta), de mégis: legföljebb az ötödik percben rá lehet jönni, hogy ő írta. Az az Ödön von Horváth, akire ha nem esik rá az a bizonyos faág a Champs Elysée-n 1938-ban, és pillanatnyi elmezavarában hazatér Magyarországra, hát láthatta volna beteljesülni legrosszabb sejtelmeit. De hát inkább a faágat választotta.

HOPPart

A HOPPart Válasszunk párt! című előadásának bemutatóját néhány hónappal ezelőtt Berlinben tartották, merthogy a Neuköllner Operrel közös produkció készült. Itthon a törzshelyen, a Jurányiban lévő próbatermükben játsszák az előadást, mondhatni, fapados körülmények között, de hát mostanában igazán megszokhattuk, hogy meglehetősen pucéron mutatja magát a színházi gondolat, már ahol van. Itt pedig van.

A helyszín egy kocsma, az a bizonyos kerthelyiség, ahol Josef a gazda, aki tudja: politikafüggetlenül kell árulnia a sört és a rostélyost, ezért aztán ott készülnek összegyűlni a köztársaságpártiak és az ébredő fasiszták. Előbbiek élén Alfonz, a városi tanácsos, akit elsősorban hatalmi pozíciója, másodsorban a sör és a meccs érdekel – Terhes Sándor míszből, szplínből és agresszivitásból kevert funkcija sokfelől ismerős; utóbbiak arctalanok, és horogkeresztes lufival rohamozzák meg a kerthelyiséget. Ébrednek.

A játszók közt – és ez is a független szcéna immanens szabadságának jele – fontos a nem-színészek jelenléte: Tóth Péter, Fekete Ádám és Kákonyi Árpád markáns karakterei a politikai gyülevésznépségnek. Akik amúgy mindkét oldalról lesújtóak, csak a fasizmus felől – későbbi tudásunkkal kivált – még életveszélyesek is. A tétova köztársaságpártiak az egyetlen tökös és cselekvést sürgető fickót, a Molnár Gusztáv által játszott Martint úgy kipenderítik maguk közül, mint a macskát... És közben élik viharos magánéletüket: a kényszeredett eleganciáját kényszeredetten viselő tanácsosné asszony Takács Nóra Diána alakításában előbb mimikával, majd szavakkal is lerántja a leplet rémes házasságukról és a vak komondorról, amin átesve megszerezte a maga tiplijét a szeme alá, aztán a kritikus pillanatban, a fasisztákkal szemben mégiscsak odaáll a férje mellé, megvédeni ezt a „kívül proletár, belül kapitalista” fószert. A Szandtner Anna játszotta politikamentes csaj csak némi bulit szeretne, de hát a pipogya, leginkább gyáva Karl (Friedenthal Zoltán remek karaktere) még erre is alkalmatlan partner. Hay Anna figurája már a leendő áldozatot mutatja: lesz itt minden.

De egyelőre muskátli virágzik a pingpongasztalon, és a horogkereszt meg a vörös csillag küzd egymással, aztán jöhet a vörös zászló. A kocsmáros Josefen feltűnik már a sárga csillag – tüchtigen a pólón és a dzsekin is, ahogy majd kell. Van mit nézni, mert a látvány sem a milliókon múlik; a díszlet ugyan néhány műanyag szék és a már említett pingpongasztal, a falról a higgadt-bölcs Marx néz le ránk, de Izsák Lili jelmezei nemcsak karaktereket festenek, hanem hozzá sorsokat is. A városi elöljáró barna, rávarrt zsebes öltönye az éppen ellazuló, de azért kordában tartott főnököt mutatja, Friedenthal Zoltán sárga rövidnadrágja és hozzá a papucs a tétova lúzer, az örök igazodó maga. És van itt még zokni-szandál kombó is – hát erről regényeket tudnánk mesélni, ugyebár...

Megjelenik itt egy kortalan világ, amelyben nemcsak a napi politikából elhíresült aranyköpések révén ismerünk magunkra. Hanem leginkább abból a globális és erőteljes bizonytalanságból, amely maga a politikai vakság, abból az idegenkedésből, amely minden markáns szókimondást azonnal megtorol. Abból a dekadens, zselé-állagú létezésből, amelyből cselekvésre már nem, csak történésre futja – ezt mindközönségesen weimari atmoszférának nevezi, aki tudja, mi volt egykor a weimari köztásaság, és tudja azt is, mi jött utána.

Mondhatnánk: hangos egy rendezés a Polgár Csabáé. Hangos a szó szoros értelmében: zenélnek, énekelnek is szépen, többszólamban, boldog békeidőről és másról is, meg táncolnak is, pöfékel a Locomotion. És hangos átvitt értelemben is: megint egyszer azt teszi ez az előadás, ami a színház dolga. Itt-ott „fűrészporosan”, túl- vagy alulritmizálva, de mondja a magáét arról, amiben élünk. Mert „mi egy demokratikus köztársaságban élünk”, és „a köztársaság nyugodtan alhat”...

További színikritikák

És miközben a kőszínházakat országos léptékben elfoglaló ideologikus dilettantizmus szórja a pénzt álmokra, morális-politikai imperatívuszokra meg gagyi örömködésre, megint egyszer azt láttuk: ezeket az igazi színházcsinálókat szívlapáttal sem lehet agyoncsapni. Vagy legföljebb azzal – de ettől óva intenénk mindenkit.

Van mit nézni, mert a látvány sem a milliókon múlik; a díszlet ugyan néhány műanyag szék és a már említett pingpongasztal, a falról a higgadt-bölcs Marx néz le ránk, de Izsák Lili jelmezei nemcsak karaktereket festenek, hanem hozzá sorsokat is. A városi elöljáró barna, rávarrt zsebes öltönye az éppen ellazuló, de azért kordában tartott főnököt mutatja, Friedenthal Zoltán sárga rövidnadrágja és hozzá a papucs a tétova lúzer, az örök igazodó maga. És van itt még zokni-szandál kombó is – hát erről regényeket tudnánk mesélni, ugyebár...

Megjelenik itt egy kortalan világ, amelyben nemcsak a napi politikából elhíresült aranyköpések révén ismerünk magunkra. Hanem leginkább abból a globális és erőteljes bizonytalanságból, amely maga a politikai vakság, abból az idegenkedésből, amely minden markáns szókimondást azonnal megtorol. Abból a dekadens, zselé-állagú létezésből, amelyből cselekvésre már nem, csak történésre futja – ezt mindközönségesen weimari atmoszférának nevezi, aki tudja, mi volt egykor a weimari köztásaság, és tudja azt is, mi jött utána.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!