Undorító, trágár, szexista, hímsoviniszta bunkó; a donáldkacsázás királya; az amerikai szegénysor koszorús költője; a lóversenypályák és az olcsó motelek visszatérő vendége; az ócska kurvák és a klasszikus zene megszállottja; egyik napról a másikra tengődő antiszociális, sittes alkoholista? Vagy inkább szeretettel teli, érzékeny, traumatizált figura; hihetetlenül szorgalmas és önmagával végtelenül kritikus író-költő; bátor, örök lázadó és kívülálló, aki megalkotta a maga sajátos életfilozófiáját és mindvégig a saját útját járta?

Ki volt valójában a világirodalom egyik kultikus figurája, a Ponyva, A kezdő, a Nők, a Hollywood, a Posta és a Tótumfaktum című regények, továbbá több száz novella és több ezernyi vers szerzője, Henry Charles Bukowski? A szerző halálának huszadik évfordulója alkalmából Pritz Péter műfordítóval, Bukowski magyar hangjával beszélgettünk.

„Az egész véletlenek sorozatával kezdődött. Először a 90-es évek elején a Magyar Narancsban olvastam egy részletet, azt hiszem, a Nők című könyvből, ami nagyon megtetszett. Egy évvel később, amikor kimentem Los Angeles-be, ellátogattam abba a könyvtárba, ahova Bukowski is járt, és elolvastam a könyveit. Nagyon erősnek éreztem ezeket az írásokat, és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne őket egyszer lefordítani. Először a prózaíró Bukowskit ismertem meg, bár őt elsősorban sokan inkább költőnek tartják: életműve nagy részét a verseskötetek teszik ki” – meséli a kezdetekről Pritz Péter, aki 2003-ban, a saját szórakoztatására fordította le Bukowski utolsó, már halála után megjelent Ponyva című regényét. A kézirat ezután elkerült az Ulpius-ház kiadóhoz, ahol egy évig a fiókban pihent a kötet, majd végül a Szász Zsolt vezette Cartaphilus adta ki, pontosan tíz évvel azután, hogy a fordító először olvasott eredetiben Bukowskit.

Ezután, a Cartaphilus-nál 2004 és 2011 között sorban megjelent Pritz Péter fordításában (a Hollywood kivételével, amit Vízi Katalin fordított) a többi Bukowski regény is. Ezeket követték a novelláskötetek, A semmitől délre, és a Forró vízi zene, majd egy kvázi-útibeszámoló, a Shakespeare ilyet nem csinált, később pedig az olvasói igényeknek eleget téve a fordító nekiállt a Bukowski verseket is magyarra átültetni. Ennek eredményeként 2013 végén Szász Zsolt új kiadójánál, a Trubadúrnál jelent meg a kétharmad részben verseket, egyharmad részben novellákat tartalmazó Vegyes felvágott című kötet. Ezzel párhuzamosan a Posta újrakiadása is napvilágot látott, a Nők című köteté pedig a napokban került a könyvesboltokba. A Bukowski-életmű kiadás ezután sem áll meg: Pritz Péter legközelebb is a Vegyes felvágotthoz hasonló, verset, novellát egyaránt tartalmazó Bukowski kötetet szeretne lefordítani.

A fordító nem tagadja, hogy erős szellemi-lelki közösséget érez Bukowskival. „Nagyon az én világom Bukowski. Viszonylag sok időt töltöttem Los Angeles-ben, ezért az ottani nyelvezetet elég jól ismerem. Ennek ellenére, a fordítás fele még így is arról szól, hogy ellenőrzöm a műveiben szereplő kulturális utalásokat, és a különböző szlengeket próbálom pontosan visszaadni. Előfordul, hogy fél napokat, napokat gondolkozom egyetlen mondaton, ami borzasztó frusztráló tud lenni, ugyanakkor képtelenség máshogy csinálni. A nehézség sokszor az angol tömörségéből is adódik. Néha két-három szóval el tudják mondani azt, amihez nekünk bonyolult, körülményes mondatok kellenek. Ezt főleg a beszélt nyelv esetében nehéz átadni. Ilyenkor filmszerűen megpróbálom megidézni a konkrét szituációt, amibe beleképzelem magamat, a barátaimat, ismerőseimet, esetleg filmszereplőket, és fölteszem azt a kérdést, hogy ők mit mondanának.

Ezen belül nyilván illik visszaadni Bukowski világát, amit nem formálhatok a saját képemre. Miközben fordítom egy-egy könyvét, arra is figyelni kell, hogy ilyenkor az egész életművét, egy koherens írói világot kell egyben tartani: nem csak egy mondatából, egy könyvéből, hanem az előző könyveiből, a komplett életműből sem szabad kiesni. Mindezektől függetlenül Bukowskit fordítani nagy élmény, többek között azért, mert a szövegeiben mindig váratlanul jön egy poén. Bukowskira senki sem úgy gondol, mint egy szórakoztató bohócra, hanem úgy, mint egy alkoholista, morózus, agresszív vadállatra. Közben rengeteg szeretet és szellemesség árad a műveiből, amiből rengeteg inspirációt és erőt lehet meríteni. Ez annak is köszönhető, hogy Bukowski figyelte az életet, és az életet írta meg, aminek az abszurditását, a szürreális oldalát is remekül meg tudta ragadni.”

Nem véletlen, hogy Bukowski egyre népszerűbb a magyar olvasók körében is. Pritz Péter szerint, ha nem Charles Bukowskinak, hanem Bukowski Károlynak, vagy éppen Nagy Józsefnek hívnák, és a Hollywood Boulevard helyett a budapesti nagykörúton játszódnának a történetei, az élmény akkor is nagyjából ugyanaz lenne. „Ha mondjuk 10 fokra osztjuk a társadalmi ranglétrát, akkor Bukowski a második és a negyedik fok környékén élt, és erről a világról írt. Ez pedig egyértelműen a kocsmák, az utca, a parkok, a lóversenypályák, az ócska motelek, a munkásszállók, a művészek, a kallódó figurák, a kurvák és a lepattant nők világa. Mindez Budapesten, illetve Magyarországon ugyanígy megvan.” A fordító szerint a magyar lélektől és tapasztalattól mindez egyáltalán nem idegen, a lázadó kamaszok és a huszonévesek is könnyedén azonosulhatnak a Bukowski művekkel, mert az amerikai szerző folyamatosan a mindenkori hatalom megkérdőjelezésén és lebomlasztásán fáradozott. Ha nem is programszerűen. „Örök kívülálló maradt, aki azzal a hitvallással élte a mindennapjait, hogy a mások akaratának engedelmeskedő, a mások parancsai szerint élők mind élőhalottak, hiszen egy életünk van, amit csak úgy szabad élnünk, ahogy az nekünk jó.”

Bukowski különcsége nem csak emberi attitűdjére és alkotói világára, hanem a teljes életművére, az irodalomtörténet képzeletbeli panteonjában betöltött szerepére is vonatkozik. Legtöbbször tévesen a beat költők nemzedékéhez sorolják, de ez a megállapítás Pritz Péter szerint nem állja meg a helyét, mert  Bukowski a beat költőkkel ellentétben soha nem drogozott, nem volt harcias, és politikailag sem volt aktív. „Maximum a nácizmus és a háború ellen írt, de ekkor sem propaganda-, hanem magánvéleményszerűen. A legtalálóbb megfogalmazás vele kapcsolatban talán az, hogy ő volt az amerikai szegénysor költője, leghitelesebb képviselője. Mindvégig szembement az árral, ezért nem igazán sorolható be sehova, és szerintem pont ez a jó benne. Alapvetően a saját életéről írt, és bár voltak kedvenc írói, a kortárs szerzők társaságát feltűnően kerülte.”

„Leginkább azokra nézett föl, akiknek hozzá hasonlóan nehéz élete volt. Nála a kulcsszó a bátorság volt: azokat az írókat tisztelte, akik nem beszéltek mellé, és a lényeget mondták ki. Nagyra tartotta például Hemingwayt és Dosztojevszkijt. Szerepel pár visszatérő név nála, de több volt azoknak az íróknak a száma, akiket verbálisan inzultált a műveiben. Bizonyos tettei és megnyilatkozásai alapján megrajzolható egy morózus, magának való, hímsoviniszta nagyivó képe, de a teljes kép közel sem ez. Ha valaki figyelmesen és sokat olvassa a műveit, rájön, hogy ennek a zárkózott, fura lénynek sokkal nagyobb szíve volt, mint egy átlagembernek, aki a szeretetét leginkább az írásain keresztül tudta átadni. Bukowskinak például nincsenek klasszikus szerelmes versei, de amikor nagy ritkán szerelmet vall, azt nagyon megrázóan teszi, úgy, hogy annak akkor súlya van. Szóval, a vén kujon nagyon szépen tudott szerelmet vallani.”

Don't Try

Heinrich Karl Bukowski 1920. augusztus 16-án a kelet-németországi Andernach-ban született. Három éves korában Németország gazdaságának az első világháborút követő összeomlása után a család Baltimore-ba költözött. Bukowski nevét szülei a sikeresebb beilleszkedés érdekében ekkor angolosították, de a német gyökerek mindig is fontosak maradtak az író-költő számára. 1930-ban a család a Los Angeles egyik szegényebb negyedébe költözött. Bukowski hosszas sodródás után élete utolsó két évtizedét Los Angeles egyik kikötővárosában, San Pedróban töltötte. Los Angeles egész életében írásművészetének egyik első számú ihletőforrása volt. Ugyanennyire meghatározó volt számára apja, az első világháborús katona iránti gyűlölete, aki fiát lelkileg és fizikailag is rendszeresen terrorizálta: már a legkisebb ürüggyel borotvaszíjjal verte. A gyermekkori traumák nem ok nélkül visszatérő motívumok Bukowski műveiben. Alkoholizmusa is valószínűleg a sanyarú gyerekkorra vezethető vissza: egyik novellájában meg is örökítette első berúgásának történetét: akkor úgy érezte az alkohol felfedezésével eljött számára a megváltás. Kamaszkorától kezdve haláláig masszívan ivott, ennek ellenére hihetetlenül termékeny szerző volt, akinek életében körülbelül ötven könyve jelent meg nyomtatásban, és legalább húsz még halála után.  Gyermekkorától kezdve folyamatosan írt, első novellája huszonnégy éves korában jelent meg, de verseket csak harmincöt évesen kezdett közölni. Ötven éves volt, amikor publikálta első regényét, a Postát, miután a kiadója felajánlotta neki: egy szerény életjáradékot kap, ha idejét és energiáját az írásra fordítja, és nem postásként, árufeltöltőként, vagy éppen vasúti rakodómunkásként dolgozik többé. Bukowskit a ’80-as években Hollywood is felfedezte: 1987-ben mutatták be a Törzsvendég (Barfly) című filmet Mickey Rourke-kal és Faye Dunaway-jel a főszerepben, aminek történetét Bukowski személyisége ihlette, és amelynek forgatókönyvét is ő írta. Az író 1994. március 9-én, 74 éves korában a kaliforniai San Pedróban, leukémiában hunyt el. Sírján a következő felirat áll: „Don' Try.”