szerző:
cz.t.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Legszívesebben elfelejtené kultikussá lett búcsúlevelét Gerendás Péter. Bár szerinte világgá kürtölt emigrálásának elmaradása nem szorul különösebb magyarázatra, vallja, az országban a helyzet változatlan. Mennyire fasiszta a magyar? Miből él az igaz művész? És meddig magyarázható a hazaszeretet? Interjú.

hvg.hu: Másfél éve, hogy megírta azt a bizonyos búcsúlevelet, saját bejelentése ellenére mégis itt maradt Magyarországon. Mi változott?

Gerendás Péter: Bevallom őszintén, szeretném már elfelejteni azt a levelet. De úgy tűnik, ez lehetetlen, mert ha esetleg én magam meg is feledkeznék róla, valaki mindig emlékeztet rá. Számomra az a fontos, hogy az emberek százszázalékosan biztosítanak afelől, örülnek annak, hogy itt maradtam. De nem akarok úgy csinálni, mintha a levélben elhangzott felvetések ne lennének ma is igazak. Más kérdés, hogy az általam leírtakat ki lehetett és ki lehet forgatni, egy zenész kolléga például életvezetési tanácsokat osztogatva próbált magas lóról, csúsztatásokkal teli nyílt levélben kioktatni. Azt, hogy valaki valamiféle érdekből próbál velem verbálisan szembeszállni, hogy ezért kapjon egy hátbaveregetést, azt fájdalmasnak és alávalónak ítélem meg, mert a minimum amire számítottam, az a szolidaritás. A személyesnek beállított, mégis média előtti párbeszédben egyébként sem hiszek: ha valakinek mondanivalója van, az hívjon fel telefonon. Ha a nyilvánosságot használja szócsőnek, ott valami bűzlik.

hvg.hu: Az ön levelén egy egész ország csámcsogott.

G. P.: Én csak a rajongóimtól akartam elbúcsúzni egy Facebook-bejegyzésben. Amit írtam, azt komolyan gondoltam, az pedig, hogy végül is itthon maradtam nem hiszem, hogy különösebb magyarázatra szorulna. Egyébként sem volt ez egy eldöntött dolog. Nem a reptérről, a becsekkolás után írtam, hanem egy elkeseredett pillanatban, az otthonomban. Az ember ide született, ezt az anyanyelvet beszéli, itt vannak a rokonai, a barátai, itt van a közönsége és egy életmű, amely mögötte van. Lehetetlen-e elhagyni az országot, nem tudom, mert sokan megteszik, de én úgy döntöttem, itt folytatom.

Gerendás Péter
©

hvg.hu: Tehát minden maradt a régi kerékvágásban?

G. P.: Sokat tanultam az elmúlt időszakból. A hirtelen jött médianyilvánosság meglepett, a támadásokkal szemben értetlenül álltam. Nehéz időszakon mentem keresztül. Többek között az is szomorúvá tett, hogy az egész levél-incidens végül az én anyagi helyzetemre lett kihegyezve. Sokan úgy kívánták ignorálni az általam leírtakat, hogy elkezdtek a pénztárcámban turkálni, például lefényképezték az autómat, összehordva mindenféle hazugságot. A levelem valódi üzenete többek közt az volt, hogy az igazi művész belülről motiválódik, független az aktuális divattól, de neki is meg kell élnie valahogy. Félreértés ne essék, nem halról beszélek, csupán hálóról. Egy zenésznek nem könyöradományra van szüksége, hanem fellépési lehetőségre. Magától értetődőnek kellene lennie, hogy egy alkotó lehetőséget kapjon arra, hogy prezentálja a művészetét. Egy festő tartson kiállítást, egy író jelentessen meg könyvet, egy zenész pedig adjon koncerteket. Barbárság, hogy ezt sokan annyival intézik el, hogy az illető menjen el szépen szenet lapátolni.

hvg.hu: Arcát adta volna egy művész archetípusnak?

G. P.: Semmi ilyesféle, sőt egyáltalán semmilyen szándékom nem volt ezzel az egésszel. Azzal is megvádoltak, hogy politikai indítékaim voltak. Aki figyelmesen elolvasta a levelet, az pontosan tudta, hogy ez egy mindennemű komponálástól mentes, spontán történés volt.

hvg.hu: Ma ugyanúgy nyilvánosságra hozná levelét?

Névjegy
Gerendás Péter 1956-ban született Liszt Ferenc-díjas dalszerző, előadóművész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének birtokosa, 9 gyermek édesapja.

G. P.: Hiszem, hogy fontos volt ez az üzenet, bár ha tudom előre, hogy számomra milyen fájdalmas lelki hatásai lesznek, inkább nem kapcsolom be a gépet aznap. Nem gondoltam, hogy szavaim ekkora vihart kavarnak. Nem szeretem a konfrontációt, a háborús közeget, engem a szeretet éltet.

hvg.hu: Gyakran hangsúlyozza, távol áll öntől a közéleti szerepvállalás. Hogyan viselte, mikor – többek között – politikusok is dobbantóként használták az esetét, afféle ütőkártyaként az emigrációs vitában?

G. P.: Sajnálom, hogy pró és kontra eszköz lettem egy játszmában. Én nem beszéltem politikáról, nem kiabáltam, hogy “monnyonle’, nem kampányoltam egyik pártnak sem a bejegyzésemben. A pártok, politikusok jönnek mennek, de hiszek abban, hogy a művészet maradandó.

Mindössze az aktuális közérzetemet foglaltam mondatokba, ezzel pedig talán megnyomtam egy afféle vészcsengőt, aminek el kellene gondolkoztatnia azokat az embereket, akik az általam felsorolt problémákon érdemben tudnának változtatni.

hvg.hu: Az egyik kardinális probléma a meglátása szerint a Magyarországra jellemző fasizálódás.

G. P.: Ez sajnos világjelenség. De én itt élek, és ezért itt fáj. Szomorúan tapasztalom a hangnem eldurvulását. Az emberek acsarkodva köpködnek egymásra. A hozzám intézett gyűlölködő kommentek, reakciók bizonyították a legjobban, hogy nem a levegőbe beszélek. Most már végre egymás felé kéne fordulnunk, hiszen mindannyian ugyanazt az iskolát jártuk, ugyanazokon a dolgokon sírtunk-nevettünk, most mégsem találjuk a közös hangot.

hvg.hu: A kilencvenes években ért karrierje csúcsára. Mennyiben érzi magát aktuális előadónak?

G. P.: Volt, aki azt mondta, hogy meg kell újulni, én meg azt mondom, dehogyis: épp azért szeretünk előadókat, mert képesek állandót és maradandót alkotni. Ha valaki hétről hétre változtatja az arculatát, én nem nevezem művésznek. Ragaszkodni kell egy minőséghez, melyen belül persze minden lemez egyfajta megújulás. Az eredeti levél pedig – sok félreértelmezéssel ellentétben – közel sem arról szólt, hogy én sikertelen lennék.

hvg.hu: Lehetséges ma hangszeresként a szürkezónán kívül egzisztenciát teremteni?

G. P.: Magyarország mindig is tehetségekben különösen gazdag ország volt. Most sincs ez másként, sőt. De nem szabad beletörődni, hogy a piac törvényei uralkodjanak, mert a művészetre szükség van, és annak is joga van kenyeret tenni az asztalra, aki éppen nincs divatban. Ha valaki ma valamilyen oknál fogva népszerű lesz, az meg tud élni a zenélésből, a többiek csak nehezen, vagy sehogy.

©

hvg.hu: Saját bevallása szerint a vendéglátóhelyeken, éttermekben való fellépések nélkül nem tudna megélni.

G. P.: Ezzel nem vagyok egyedül. Briliáns magyar tehetségek játszanak szerte a világban hajókon, éttermekben, bárokban. Ráadásul a vendéglátózás nekem is régóta párhuzamos szálként futott a nagykoncertjeim mellett, ám az tény, hogy kényszer szülte. Vannak kifejezetten nehéz pillanatai, de van jó oldala is, szeretek emberek közvetlen közelében zenélni, szünetben barátkozni, beszélgetni. Gitáromba kapaszkodom, dolgozom tovább, dalokat írok, büszke vagyok tehetséges gyermekeimre, akikkel családi zenekart alapítottunk, és így járjuk az országot.

hvg.hu: Végleg elvetette a kiköltözés gondolatát?

G. P.: Szerintem az emigráció nagyon sok ember fejében felmerül, főleg manapság, mikor sokan nem úgy élnek, mint ahogy azt megszokták vagy szeretnék. Azonban, ha szívemre teszem a kezem, rádöbbenek: nagyon fájdalmas lenne elengedni ezt a helyet, az embereket, az érzést, hogy nem tudok úgy bejönni a városba, hogy ne találkozzak ismerőssel. Ez csak itthon van. Ez a levél – ha másra nem is – arra nagyon jó volt, hogy az összes gyalázkodást, fenyegetőzést, a kapott szeretettel mérlegre téve feltegyem magamnak a kérdést: miért mennék el, ha ennyien szeretnek?

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A lengyel kormányfő ragaszkodik a vétóhoz, és hallani sem akar Von der Leyen ötletéről

A lengyel kormányfő ragaszkodik a vétóhoz, és hallani sem akar Von der Leyen ötletéről

Végre szabad a Rockefeller Center karácsonyfájában rejtőzködő bagoly

Végre szabad a Rockefeller Center karácsonyfájában rejtőzködő bagoly

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora

Győr egykori MSZP-s polgármestere szerint a Borkai-éra volt a város aranykora