„A kezdőlökést György Péter A sötét hegy című ÉS-ben megjelent írása adta” – meséli Lénárd Anna, aki a mainstream turizmusban is eltöltött 15 évet idegenvezetőként. György Péter írása a Svábhegy múltjáról, és annak emlékezetéről, vagyis pontosabban az emlékezet hiányáról szól. A történelem jelentős része mindig ott van körülöttünk, fel-le mászkálunk benne fogalmatlanul, mert egy árva emléktábla sem tájékoztat arról, hogy teszem azt éppen az SS és az ÁVH által is preferált környéken téblábolunk. Az első séta ezért a Svábhegyet célozta meg, és az informális szervezés ellenére rögtön népszerű lett, így el is indult a Bupap.

Lénárd Anna 15 évig dolgozott a mainstream turizmusban, mielőtt belevágott a Bubapba.

Budapest amellett, hogy a világörökség rangjára emelt látnivalókkal csábítja a turistákat, tele van olyan építményekkel, amelyek lépten-nyomon emlékeztethetnek a közelebbi és távolabbi múltra. Persze leginkább akkor, ha tudjuk mit látunk, de jelzések híján, amikor „a hivatalos történetírás, a kultúratámogatás, és az oktatás sem végzi el ezt a munkát”, akkor Lénárd szerint fontos szerephez jut a Bupap és a többi hasonló kezdeményezés. Mert azt folyamatosan érzékelhetjük, hogy a múlt jelentős része kibeszéletlen, idegenekként mozgunk saját emlékezetünk tudati és valós tereiben is. Lénárd ezt a szocializmus rossz szocializációs örökségének tudja be, de pont ezért egyre nagyobb az igény a korábban tabusított témák közös feldolgozására.

A fajsúlyos emlékezetpolitikai kérdések mellett olyan várostörténeti kérdések is előkerülnek, amelyek előmozdíthatják a budapesti identitás erősödését. A legújabb séta -- a Somogyi-Rohonczy Zsófia által vezetett Budapest gyomrában -- a XIX. századi Ferencváros élelmiszeripari szerepét meséli el: a Közvágóhíd, malomipari épületek, vagy a Zwack gyár bejárása olyan világba vezet be, aminek már csak halvány nyomai maradtak meg. „Az ausztráliai bennszülötteknél mai napig élő tradíció, hogy a törzs tagjai együtt felkeresik fontos helyeiket, elmesélik a történeteiket. Akkor is, ha azóta odaraktak egy Tescót, ugyanúgy megállnak a hűtőpult mellett és mesélnek.” Ezek alapján könnyen megérthető, miért tartja fontosnak Lénárd a közös történetek feltárását, ugyanis „a történelem nem a könyvekben létezik.”

Zoli, a hentes. -- Somogyi-Rohonczy Zsófia Budapest gyomrába kalauzol.

Kováts Dániel

Egymásra találnak a városlakók

A séták résztvevői gyakran maguk is átélték azokat az eseményeket, amik előkerülnek, például volt olyan, aki elmesélte saját 1978. március 15-i letartóztatását, így egymás mellé került a szubjektív beszámoló és a „hivatalos” történészi álláspont. De persze olyanok is gyakran részt vesznek, akik koruknál fogva nem nosztalgiázni vagy visszaemlékezni szeretnének. „Nagyon kevés az olyan közösségi program, amin több generáció ugyanúgy szívesen vesz részt” – emeli ki a Bupap-séták egy másik fontos aspektusát Lénárd Anna. Pedig a nem túl távoli rendszerváltás olyan cezúra a magyar történelemben, ami jól magyarázza a különböző generációk gyökeresen más történelmi tudatát, és így a kölcsönös megértést is aláássa. „A Szomszédok újkeletű népszerűsége is ugyaniylen: van akinek nosztalgia, van akinek bolygóközi utazás” – nem csoda, hogy Gazdagrétre is lehet menni turistáskodni.

Aki már volt turistacsoportban, érezhette, hogy viszonylag gyorsan kialakul valamiféle összetartozás érzés a résztvevők között, ez a fajta intimitást már 2-3 óra alatt kialakul ezeken a sétákon is. „Az emberek kilépnek a mindennapi mókuskerékből, és egymásra néznek. Sokszor kapok olyan emaileket, hogy ’Nem tudod ki volt az a csinos lány?’ Persze annyit tudok csak válaszolni, hogy ott kellett volna lépni” – meséli Lénárd ennek a személyességnek a kedves momentumait. A Bupapnak ez egyáltalán nem titkolt célja, hogy reagál arra a nagyvárosokra jellemző atomizálódásra is, amit minden városlakó tapasztalhat a saját bőrén.

Az Unicum titkos összetevői. -- Összejönnek a különböző generációk.

Kováts Dániel

„Annyi inger, érzet éri a nagyvárosi embert, amit képtelenség feldolgozni, nekem belefájdul a fejem. Inkább bezárjuk az érzékszerveinket, és csak arra koncentrálunk, hogy eljussunk oda, ahova indultunk.” Lénárd szerint ez a bezáródás odáig vezet, hogy jártunkban-keltünkben csak átlépünk hajléktalanokon, és hiába érezzük, hogy ennek nem így kellene lennie, és borzasztó, semmilyen szinten nem tudunk semmit kezdeni az ilyen tapasztalatokkal a nagy rohanásban. Persze a Bupap önmagában nem tudja megoldani a szociális problémákat, de fel tudja mutatni azokat.

Lénárd Anna azt is megemlíti, hogy míg vidéken 3 km/h-val, addig a városokban 5 km/h-val haladnak a gyalogosok. A-ból B-be rohan mindenki, a város terei funkcionális terekké alacsonyodnak, ahelyett, hogy közösségi terek lennének. A lakóknak kevés idejük van kószálni, szemlélődni; leginkább használják, nem megélik a várost. Emiatt is a különböző embereknek annyira más tapasztalatai alakulnak ki, hogy már alig értik egymást. A helybeni turistáskodás egyértelmű ellenreakció erre, másrészt az olyan séták, amiket hajléktalan emberek, vagy tolószékben ülő vezet olyan speciális nézőpontokat ismertet meg a résztvevőkkel, ami közelebb hozza egymáshoz a tapasztalatokat. Ugyanide tartoznak a kifejezetten női szemszögből vezetett séták, ugyanis „a várost férfiak tervezték.”

Új nézőpontok. -- Így nem szoktuk nézni Budapestet.

Kováts Dániel

A művészek elvégzik a piszkos munkát

A helybeni turistáskodás önértéke mellett kényszerek szülötte is. „Olyan lecsúszott, vagy lecsúszóban levő csoportok élhetik át a turistáskodás élményét, akik az utazást már nem engedhetnék meg maguknak” – Lénárd Anna tehát társadalmi kommentárként is láttatja a Bupapot. Olyanoknak adatik meg a felfedezés öröme, akiknek más lehetőségük egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan lenne erre. És definíciója szerint művész az, „aki elvégzi azt a munkát, amit más nem végez el”, azaz jelen esetben a turistaélmény és az emlékezetpolitikai munka összekapcsolását.

A Bupap már eleve művészeti projektnek indult, Lénárd arról beszélt, hogy „cikinek érezte” a galériák világát, ami egy letűnőben levő művészfelfogás – egyéni tehetség, alkotói géniusz, stb. – fizikai kiterjesztése. Azonban szerinte egyértelmű tendencia a művészetmodell átalakulása, például egyre gyakoribbak a művészeket és nem művészeket összefogó kollektívák, a társadalmi hasznosság kérdésének felvetése, és az integratív szemlélet. A művészet közönsége a csodáló helyett egyre inkább résztvevő.

Nemzetközi együttműködés. -- Elindul a Keresztül Budapesten projekt.

Kováts Dániel

Hasonló gondolkodású csoportokkal, kezdeményezésekkel Magyarországon kívül is együttműködnek, legutóbb például az utrechti székhelyű, de nagyon nemzetközi Expodiummal szerveztek közös programot. A Keresztül Budapesten program a Nyugati teret veszi górcső alá, mint olyan teret, ahol modern (pályaudvar), szocialista (Skála), és poszt-modern (Westend) terek találkoznak. A hollandok amúgy Detroittól Koreáig több hasonló projektben is részt vettek, a módszerek ugyan mások, de a problémák, kérdések nagyon hasonlóak a világ nagyvárosaiban. A Bubap és a többi városi térben mozgó művészeti kollektíva célja egyértelmű: foglaljuk vissza tereinket! Ez ellen keveseknek lehet kifogása.