"Ha egy családot megmentünk, már megérte"
Keresett színész moziban és a tévés sorozatokban is, de még éhes a nagy szerepekre Thuróczy Szabolcs. A nemrég indult Aranyélet csaló családapájaként az egyik legnagyobb színészi kihívásán van túl. Szerinte sok magyar család problémáit érinti az HBO-s széria, és a vesztésre álló figurák mindig érdekesebbek a néző számára. Azt is elárulta nekünk, miket tart a magyar filmek legnagyobb színészi teljesítményeinek, és hogy miért nincs most politikai kultúra Magyarországon.
Thuróczy Szabolcs most éli talán pályája legizgalmasabb időszakát. Miközben a napokban mutatták be az Aranyélet első részét (kritikánk az első részről) , melyben eddigi legkomolyabb sorozatszerepében tűnik fel, folyamatosan hívják filmekbe, ráadásul a Pintér Béla társulatában is ugyanolyan aktív, mint a kezdetekben.
hvg.hu: A Társas játék után egyértelmű volt, hogy önt keresik meg az Aranyélet egyik főszerepével?
Thuróczy Szabolcs: Én úgy hallottam vissza, hogy eleinte nem velem képzelték el a sorozatot. Biztosan más megoldás is szóba került korábban, ami teljesen természetes. De nem láttam bele ebbe, végigjártam ugyanúgy a casting-folyamatot, és miután kiderült, hogy én alakítom az egyik főhőst, jöhettek a további próbák a többi szereplőjelölttel. Ebben a drámában nyilván fontos volt, hogy mutatunk együtt családként. Az emberek kötnek bizonyos szerepeket színészekhez, az én esetemben ez a kép az Aranyélettel most biztosan törlődni fog. Ez egy a Társas játéknál fajsúlyosabb, színészileg összetettebb feladat volt.
hvg.hu: Pont ezért az öntől nem várt karakterért vállalta el?
T. Sz.: Gondolja, hogy valaki Magyarországon ma azt mondaná egy HBO-ajánlatra, hogy köszönöm, nem vállalom? Ismertem már korábbról is a csapatot, tudtam, hogy itt anyagilag és művészileg is biztonságban érezhetem magam.
A mozi és a tévé között már amúgy is eltűntek a határok. Ma már egy sorozatszereppel is nagyot lehet ugrani egy karrierben. James Gandolfini - ha élne még - a Maffiózók után lehet, hogy csak most kezdett volna el igazán nagy filmekben játszani. Óriási karakter volt, sok minden várt volna még rá.
Vagy ott van a True Detective első évada, ahol Woody Harrelson és Matthew McConaughey szinte szavak nélkül is nagyon erős hangulatot teremtett. Végig szinte semmiről nem beszélnek, de mégis ott ragad a néző a képernyő előtt. Ebből is látszik, hogy nagyrészt a színészet dönti el egy film vagy sorozat sikerét. Kell persze a jó forgatókönyv és az érzékeny rendezők is, akik a színésznek lehetőséget ad a kibontakozásra.
hvg.hu: Színészként hálásabb feladat a sorozat? Több idő jut a karakter kibontására, mint egy mozifilmben?
T. Sz.: Mindenhol jut idő a karakter kibontására, szerintem ebben nincs különbség. A színész nem hülye, amikor visszanézi magát, pontosan tudja, hogy mik azok a berögzült mozdulatok, reflexek, amik idegesítik a saját játékában, és minden egyes alkalommal próbál javítani ezeken.
A filmszínészet amúgy is nagyon speciális dolog, és mivel a magyar egy nagyon kicsi piac, nagyon kevés embernek áll jól. Viszonylag kevesen tudják azt az eszköztelen, egyszerű, de mégis kifejező, komplex alakítást nyújtani, ami a legjobb filmes alakításokat jellemzi.
Az Aranyélet összetett feladat volt, kis túlzással az arcom is elfáradt a forgatás végére. A négy-öt hónapos időszak alatt, amíg egy ilyen sorozat elkészül, nem is tudsz nagyon szabadulni a szereptől, ezzel fekszel, ezzel kelsz.
Ebben a sorozatban a legfontosabb az volt, hogy képesek legyünk végig fenntartani az izgalmat. Hogy a nézők elhiggyék ezt a családot, és a problémáikat.
Ez azért is sikerülhet szerintem, mert hazudik, aki azt mondja, hogy a családi életében nem volt még válság. Hogy végig szeretetben élte le az életét valaki a feleségével, a családjával. Az érzelmeink folyamatosan átalakulnak, vannak nagyon nehéz periódusok, amiken az ember szinte átpréseli magát. És ezt ez a sorozat szerintem jól megmutatja.
hvg.hu: Kevés magyar film vagy sorozat foglalkozott eddig a rendszerváltás utáni optimizmus után egyre válságosabb helyzetbe kerülő, akár a hitelek miatt bedőlő, csalódott családokkal. Most jött el az ideje ennek?
T. Sz.: Mostanában elég érdekes pályaképeket olvasok, hogy például kikből hogyan lesz polgármester, hol ugrott ekkorát a pali, mert a képzettsége alapján nem ilyen pálya nézett ki neki. Valószínűleg ennek a követhetetlen folyamatnak az eredménye az is, hogy ma nincs politikai kultúra Magyarországon. Egy olyan kultúrában ahol nem dübörgött végig a szocializmus, azért meg tudnak úgy szólalni a politikusok, hogy az ember felkapja a fejét. Itthon néha-néha akad egy két politológus vagy filozófus-történész, aki elmondja, milyen töketlen itt minden, de ez is nagyon ritka.
Az Aranyélet persze sok más mellett ezt a kudarcot is érinti, és persze a hitelcsapdába belerokkant családokról is szól. Gondoljon bele: ül egy magyar család a konyhában, amit hitelből újítottak fel, és még mindig van rajta több millió forint, amit majd talán 2060-ban tudnak visszafizetni. Biztos, hogy ebben a család is hibás, de amikor a hitel mellett döntöttek, azt hitték, semmi sem fog gyökeresen változni. Az élet azonban kiszámíthatatlan, főleg pénzügyi téren. A családfő pedig szétforgácsolódik, és elmegy mellette az élet. Amikor meg késő, akkorra már egyedül marad, mert úgy érzi, mindent elrontott. A gyerekekkel meg nem megy a kommunikáció, mert időközben elvesztették az őszinteséget, ami egykor összetartotta a családot. Pedig az értelmes, őszinte emberi beszédnél nincs fontosabb. Ha ezt nem tartod észben, akkor a gyerekeidnek is ugyanolyan problémái lesznek, mint neked.
hvg.hu: A sorozatbeli karaktere vívódását az apa halála indítja be. Önnek személyesen volt ehhez hasonló, erős apa-képe?
T. Sz.: Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy rajongva szeret az édesapám. Ő meghatározza az én hozzáállásomat az emberekhez. De ugyanez elmondható az édesanyámról. Sokat adtunk egymásnak, és sokat is kaptunk.
De színészként nekem az a feladatom, hogy egy karakterben képes legyek éreztetni, hogy például hiányzik neki az apai szeretet. Nem jártam színiiskolába, csakis a saját tapasztalataimból építkezek, és láttam elég széthullott, válságba jutott családot, hogy tudjak miből építkezni az Aranyéletben is.
hvg.hu: Amikor együtt dolgozik a Színművészetiről érkező kollégákkal, akkor érez különbséget abban, hogy más közegből jöttek?
T. Sz.: Nem, nincs ilyen. Nyilvánvalóan tudom, hogy kik azok a színészek, akik hatnak rám, akiket nagyra tartok. A színészi világ elég zárt rendszer, sok meglepetés nem érhet. Ha meg mégis ér, mondjuk egy fiatal színész társaságában vagy idősebb kolléga személyében, akkor azt az élményt elraktározom, hogy de jó lenne még együtt dolgozni.
hvg.hu: Melyek voltak ezek a nagy színészi teljesítmények? Most főleg filmre gondolok, mivel azt mondta, ott ritkább az ilyen.
T. Sz.: A nagy színészi teljesítmények nem évente jönnek. Cserhalmi György a Dögkeselyűben, Eperjes az Eldorádóban, vagy Andorai Péter a Simon mágusban klasszikus főhőst játszott. Ezekben a szerepekben egy életpálya minden fontos szakasza benne volt. Vannak persze kiemelkedően jó apró alakítások, de én szeretem az ilyen pályaösszegző, nagy szerepeket. Amikor tudod, érzed, hogy ez egy nagy pillanat.
Én most negyvenhárom éves vagyok, mostanában kapok is főhős-szerepeket, tudom, hogy minden ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Nagyon hálás vagyok Horváth Lillinek A szerdai gyerek (a filmet december 3-án mutatják be - a szerk.)szerepéért vagy Till Attila rendezése, a Tiszta szívvel is hasonlóan fontos a karrieremben. Tillával egyébként még vannak terveink, nagyon szeretnék még dolgozni vele.
De most az Aranyélet körül fog összpontosulni minden. Karácsonyig le fog menni a nyolc rész. Lehet majd ez lesz a karácsonyi ajándék néhányaknak: egy széthullott család megnézi a sorozatot az ünnep alatt és ráébrednek, hogy valamin változtatni kellene. Ha egy ilyen családot megmentünk, akkor már megérte.
hvg.hu: Ezt el tudja képzelni?
T. Sz.: El. Ez lenne az értelme az egésznek.
hvg.hu: Azért mert annyira ismerős ez a simliskedés mindenkinek, hogy a nézők könnyen azonosulnak a szereplőkkel?
T. Sz.: Ezt előre nem lehet megmondani, ezt majd a nézői reakciók döntik el. Szerintem a zűrös életű, önmarcangoló, vesztesnek tűnő emberek sokkal izgalmasabbak. De valljuk be, azért sokkal több a tisztességes ember az országban a simliskedőknél. Csak utóbbiakat izgalmasabb nézni.
A néző ítéletében amúgy is meg lehet bízni. Észreveszi a hazugságot, a hamisságot. Ha nem érdekli majd a sorozat szereplőinek sorsa, ha eltűnik a képernyő elől, akkor valamit rosszul csináltunk.
hvg.hu: A Pintér Béla társulat előadásairól nem fogynak a nézők.
T. Sz.: Talán az a sikerünk titka, hogy a társulattal mi soha nem kijelentünk, hanem felmutatunk problémákat. Nem felkiáltójelet, hanem kérdőjelet teszünk a mondatok végére. A közéletben is az idegesít a legjobban, amikor valaki kijelent valamit. Mintha valamiről csak egyféleképpen lehetne beszélni. Mintha nem lehetne kételkedni, kérdéseket feltenni.
Nincsenek csak rossz vagy csak jó emberek. Szerintem az ilyen összetett karakterek miatt igazán átélhető művészet. Persze nem lehet mindig katartikus pillanatokat felmutatni, de törekedni kell rá, nem megúszni a feladatot. Ezt a törekvést remélem a néző is díjazni fogja. Mindenesetre nagyon boldog lennék, ha így lenne.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
