A Társas játéknál örültünk, hogy Budapest visszaköszön a képernyőről, a Terápiánál megkaptuk az okos történetmesélést, most viszont az HBO harmadik magyar gyártású sorozatával, az Aranyélettel megkapjuk mindkettőt, egy csomagban. Bár a verseny nem túl nagy, simán ki lehet jelenteni, hogy a valaha volt legszínvonalasabb hazai sorozattal állunk szemben.

A májusban beharangozott, és egyből hatalmas várakozást kiváltó szériához olyan promókampány társult, amely során nem csak előzetesek és werkvideók fokozták a hype-ot, hanem még ad-hoc szabadulószobát is telepítettek az Erzsébet térre. Ekkora felvezetés után kicsit félő volt, hogy mire eljutunk a bemutatóig, a végeredmény már csalódást fog okozni (hívjuk ezt Star Wars-dilemmának), de most mindenkit megnyugtatunk: az Aranyélet a legjobb magyar sorozat, evör, pont.

HBO

Két izraeli remake után most egy finn sorozatot vett alapul a Tasnádi–Zomborácz–Bárány forgatókönyvíró-hármas, a magyarhoz hasonló jelentésű Helppo Elämä viszont a rengeteg újragondolás és magyarítás miatt már csak apró nyomokban lelhető fel, és az is csak az első epizód első perceiben. Szinte csak az alapötlet maradt: egy kétes ügyekből meggazdagodott családapa megunja a pitiáner bűnözést, és – akár a jómódú élet kárára – tisztességes életet szeretne élni.

Ez a családapa nálunk az utóbbi időben mindenhol felbukkanó, mégsem elkoptatott Thuróczy Szabolcs, azaz Miklósi Attila, aki kisebb csempészmunkákból és feltört lakások értékesítéséből tartja el a családot, miközben az adócsalás és a különböző tartozásai ott lebegnek a feje fölött. Az alkalmi sefteket főként a nála sokkal magasabb körökben mozgó vállalkozótól, gyerekei keresztapjától, Hollósi Endrétől (Anger Zsolt) kapja, aki nem igazán nézi jó szemmel Attila hirtelen megvilágosodását.

Ahogy saját felesége, Janka sem örül kifejezetten a felfestett életmódváltozásnak. Az Ónodi Eszter által zseniálisan megformált karaktert a sorozatbeli lányát játszó Döbrösi Laura a Született feleségek főhőseihez hasonlította, ami kifejezetten találó: a jólétbe belecsöppent asszony egy kis kedvességgel el tudja érni a céljait, de ha mégsem, akkor igazi zsarnokká változik – emellett pedig a látszatjótékonykodás és a különböző mini-bosszúk teszik ki az életét.

HBO

A már említett Döbrösi Laura a gimis stréber Mirát, míg Olasz Renátó az ő testvérét, a lázadó tini sztereotípiájába esett Márkot játssza. Ha a család dinamikájában van gyenge pontja a sorozatnak, akkor az a gyerekek történetszálai, kettejük közül is főként a fiúé. A flegma, mindenkivel bunkózó karaktert játszó Olasznak nem sikerül kilépni az ügyeletes laza srác-kliséből, és ezen az erőltetett hiphop-vonal sem segít, ezzel ráadásul a szereplőgárda legéletidegenebb tagjává is válik.

Értjük persze, hogy kellett a fiatalos vonal a sorozatba, de a pezsgőkről és medencékről regélő budai luxushiphop, amit Olasz Renátó karaktere előad, kínos és felesleges. Az Aranyéletnek ráadásul úgy tűnik, nem sikerült levetkőznie azt a magyar betegséget, hogy a fiatal szereplők szájába erőltetett, életidegen szöveget ad, hogy ezzel is még torzabb képet fessen a felnőtt fejekben a tizenévesekről.

A vasárnap leadott (és az HBO Go-n még most is ingyen, regisztráció nélkül megtekinthető) első rész még magán hordozza a pilot-stigmát, a karakterek bemutatásával eltöltött első 50 perc ennek megfelelően viszonylag lassan csordogál, de legalább az utolsó percekbe sűrített izgalmak előrevetítik, hogy miért lesz érdemes nézni az Aranyéletet.

A nyolcrészes sorozat epizódjait két rendező egymást felváltva készítette: az első három rész Dyga Zsombor keze munkája, az HBO Go regisztrált felhasználói pedig már a Mátyássy Áron által rendezett negyedik epizódot is láthatják. A képi világ nagy körberajongás tárgya, és bár az HBO-s trendekhez láthatóan igyekeztek alkalmazkodni, egy idő után – sőt, tulajdonképpen már a legeslegelső jelenetben – kezd nagyon irritálóvá válni a drónozás, és a zaklatottságot kifejezni hivatott GoPro-használat sem túl eredeti ötlet, ráadásul a YouTube-on naponta jönnek szembe esztétikusabb videók ezekkel a technikákkal.

HBO

Színészileg szerencsére minden a legnagyobb rendben. Thuróczy Szabolcs meggyötört, fáradt simlise és az Ónodi Esztertől még sosem látott hideg, számító feleség közti kontraszt egy pillanatra sem válik karikatúraszerűvé, és a naivitásából szépen lassan ébredező, az Egynyári kaland után újra a legszimpatikusabb karaktert hozó Döbrösi Laura mellett is csak a nagyon hálátlan szerepet kapó színművészetis hallgató, Olasz Renátó alakítása árnyalja egy kicsit a szinte tökéletes szereplőgárda képét. Anger Zsoltot külön ki kell emelni, a Hacktion agyatlansága és a Fapad bohóckodása után most egy igazán komoly tévés szerepben is megmutatta, miért tartják a legjobb filmszínészeink közt számon.

A sorozat kulcskérdése, hogy lehet-e ma Magyarországon tisztességesen jól megélni. Ha már ez a kulcskérdés, akkor a válasz nyilvánvalóan az, hogy nem, legalábbis nem jellemző, és ezt szerencsére nem kizárólag az alaphelyzettel próbálták érzékeltetni az alkotók, hanem számos apró momentummal is. Építkezési csalások, lefizetett ellenőrök, kamualapítványok, korrupt rendőrök, rokkantkártyás parkolások, és ehhez hasonló, mindenki által jól ismert jelenetek köszönnek vissza a képekről, és ha a rózsadombi villában megjelenő gengszterekkel nem is, ezekkel simán tudunk azonosulni.

A következő részek kérdése így az, hogy az Aranyéletben láthatjuk-e majd a külföldi sorozatokban már sikerre vitt antihős/hős kérdés (lásd: Walter White, Tony Soprano, Dexter Morgan, Don Draper) kibontását, azaz, fogunk-e szimpatizálni a simliző családapával, vagy a sorozat erkölcsi mese lesz, áldozatokkal és morális tanulsággal.

Akárhogy is lesz, ha a tempó felgyorsul a következő részekben, és azt a néhány idegesítő vonását is levetkőzi a sorozat a folytatásban, akkor nem járunk rosszul.