szerző:
Prieger Zsolt
Tetszett a cikk?

Ha a 80-as évek „alternatív zenei dívái” kategóriáról beszélünk, akkor a legtöbb embernek elsőként Bárdos Deák Ágnes neve ugrik be. Botrányos, sokszor kíméletlen nő, kiváló előadó, aki mindig is magasról tett a karriernek nevezhető érvényesülésre, működését a kedve és az alkotói ösztönei diktálták. A zenénél mindig sokkal jobban izgatta a szerelem, a nyíltság és az önazonosság. Szinte hihetetlen: 60 éves lett.

hvg.hu: Soha nem kellett kompromisszumot kötnöd?

Bárdos Deák Ágnes: Gyerekkoromban kellett utoljára megalkudnom, „úgy tennem, mintha…” – de az se ment igazán.

hvg.hu: Mivel volt konfliktusod? Családdal, iskolával, vagy csak úgy, az élettel? Egyéb intézményekkel?

B. D. Á.: Mindennel. Miközben tudtam, hogy nem velem van baj, hiába szuggerálták ezt belém a külső elvárások. „Rossz vagy, legyél jó, a jó kislány nem hazudik, etc.”, ilyesmik. De hát mit csináljak, ha az, amilyen voltam, nem tetszett senkinek. Azt szerették, ha azt hazudtam, amit ők szerettek volna hallani. Ez már óvodáskori tapasztalat volt, de hát mit tehettem, a bőrömből nem tudtam kibújni.

hvg.hu: A zene és előtte a színházazás ebből a megfelelési kalodából való menekülési kísérlet volt?

B. D. Á.: Akkor ezt még tudtam, előre semmit sem lehetett tudni. Mikor Hajnóczy Csaba megkért, hogy énekeljek el egy számot – mit énekeljek, üvöltsek, torokszakadtamból – akkor fordult a kocka. Addig én egy szégyenlős lány voltam, zárkózott, félős. Hajnóczy Csaba egyébként az egyik legjobb zenepedagógus, akivel valaha találkoztam. Kokas Klára-tanítvány volt mellesleg. Csaba „megtanította” nekem, hogy aki vagyok, azt vállaljam. Hogy bízhatok magamban. Vállaljam a szélsőséget is, ha kell.

Bárdos Deák Ágnes
©

hvg.hu: Ehhez merésznek kell, vagy kellett lenni?

B. D. Á.: Hogy 1980-ban azt üvöltsd bele a mikrofonba, hogy "kerülöm a munkát, utálom a rendőrt”? Akkor kellett hozzá valami vakmerőség. Ami külső szemmel bátorságnak tűnhetett. De bennem nem bátorság volt, hanem makacsság, hogy „ilyen vagyok, ilyen, ha tetszik, ha nem”. Ez sokkal inkább az önazonosság kérdése volt: ezt gondolom, ezt kell mondanom. Ez a magamra találás volt inkább, semmint bátorság.

hvg.hu: Mikor jutottál el először oda, hogy a félénkségedet levetkőzve akár a színpadon is konfliktusokat vállalj?

B. D. Á.: Elég gyorsan. Hogy ez nem a mainstream-pop világa, ahol jönnek a számok egymás után, a közönség meg kussol vagy éljenez, azt rögtön lecsekkoltam. A Budai Ifjúsági Parkban, az első koncertjeink egyikén, a Hobo Blues Band előtt játszottunk a Kontrollal, a közönség meg nagyon a Hobóra volt kattanva – mi még ismeretlenek voltunk. Röpültek a sörösüvegek a színpadra, arcul is köpött valaki. Durvultak a Hobo-rajongók, mégis elég váratlanul érte a közönséget, hogy visszaköptem. Ez persze csak Magyarországon volt meglepetés, mert Angliában keményen ment az egymás provokálása a színpadról és a közönség soraiból. Van is kedvenc videóm, amin egy punkzenekar a hangszereivel gyepálja a saját közönségét. Bár én ösztönből köptem vissza, mert egyrészt nem vagyok Jézus, másrészt meg, mint kiderült, ez egy adekvát válasz volt. Ez volt a protokoll a punkban.

hvg.hu: Hajnóczy Csaba az osztálytársad volt, a Kontroll Csoport pedig egy lakótelepi kölyökzenekarnak indult.

B. D. Á.:
Én lakótelepeken nőttem fel, akkor épp, nagykamasz koromban óbudai voltam, ahogy Víg Miska is. 74-ben érettségiztünk a Madách-gimiben, és Csaba egyből utána hívott az óbudai Mosolygó Antal művházba egy amatőr színházi csoportba. Azt Wéber Péter vezette, aki nagyon nagy király volt a korabeli független színházi szcénában. Nála találkoztam először Víg Miskával is.

hvg.hu: És Kistamás László? Csaba, te meg Laci voltatok a Kontroll alapítói, nem?

B. D. Á.: Igen, Müller Péter később lépett színre nálunk. Lacival a megismerkedésünk után azonnal egymásba szerettünk, és utána el is kezdtük hármasban, Csabával meg vele a zenélgetést.

hvg.hu: A zenei pályafutásod alakulásában, mesélted, a szerelmek eléggé meghatározóak. Vagy legalábbis korszakokat jelölő bóják.

B. D. Á.: Hát minimum bóják, ja. Sokszor inkább megtartó erők. Mamutfenyők vagy sziklák.

hvg.hu: Nem vagy egy egyszerű nő, veled az élet sem egy sétagalopp, gondolom.

B. D. Á.: Nem hát! Mind csodálatos férfiak voltak a társaim. Érdekes, a hetedik évet egy kapcsolatommal sem éltük meg…A szerelmeim mind a kollégáim voltak: zeneszerzőtársak is, nem csak zenészek. Gondolj bele, az milyen, mikor a gitárosoddal élsz együtt, és, mikor összeveszel vele, és elmegy, akkor nem csak az életed omlik össze, de a zenekarod is. Na, ilyenkor hova kapjál?

hvg.hu: Igen, hallottam a drámai lelépésekről is.

B. D. Á.: A 90-es években, az Ági és Fiúk akkori, és azóta is szinte egyetlen menedzsere, szegény Gallasz Józsi beszervezett minket egy nagyon vágyott turnéra, aminek  "Szeretkezz, ne háborúzz!" volt a címe. Akkor tényleg akkora balhét vágtam ki, féltékenységből, hogy a gitáros-szerelmem a koncert előtt otthagyott csapot-papot, és elindult a vasútállomás felé. Tudtam, hogy nem jön vissza. Én meg mentem utána. A vágyott turnéról egyből kipattintották a zenekart.

hvg.hu: Akkor – remélem, nem bántalak meg – egy hisztérika voltál.

B. D. Á.: Annál sokkal rosszabb. A “hisztérikára” ráripakodnak, és akkor befejezi. Én más voltam, egy igazi kapcsolatdiktátor, aki a társa minden pillanatán uralkodni akar. Másrészről, dacára a Hajnóczy Csaba által belém plántált bizalomnak, módszeresen mindent leromboltam magam körül, mert még akkor sem bíztam se magamban, se másban. Állítólag a rosszat, amit kihoznak belőlünk gyerekkorunkban, ki kell futni később. Különben belebetegszünk.

©

hvg.hu: Értél el azóta valamiféle javuló tendenciát ez ügyben? Hatvanéves lettél.

B. D. Á.: Sokáig nem úgy tűnt. Pedig ezek mind odaadó szerelmek voltak, lenyűgöző emberekkel. Kistamás Laci, Müller Péter – vele gyermekünk is van –, illetve Spenót, a Puszi és a Csókolom vezetője, akihez az Ági és a Fiúk első nagy korszaka fűződik. Utánuk Antal Szilveszter volt a párom, akivel a Cyber Éva lemezt csináltuk 94-ben. Ez volt tulajdonképpen az első lemezem a pályám alatt, előtte csak egy kislemezünk volt, még 1987-ben… Szerencsétlen voltam a párkapcsolataimban.

hvg.hu: Szerintem ez nem szerencsétlenség, hanem inkább egy folyamatosan változó inspirációforrás az életedben. Igazából mintha erre utaznál, nem?

B. D. Á.: Hát nem. Mindig vágytam egy meleg otthonra, és mindig lett is, de mindig leromboltam. A "nagy mű” meg, vagy minek nevezzük ezt az egészet, oké, igazad van, az meglett, bár nem lett túl nagy az se. Erre mondják, és mondom én is, hogy az Út a fontos, amin annyi fantasztikus embert, barátot és kollégát megismertem. Tőlük annyi örömet kapok máig, hogy ez nekem nagyon melengeti a szívemet ilyen hideg időkben is, karrier ide vagy oda. Másrészt meg mitől lenne karrierem, ha karriervágy sosem volt bennem? Ambíció sem sok szorult belém. De tökmindegy, a legjobbat hozta ki belőlem ez a pálya.

hvg.hu: Én nem ambícióhiányként éltem meg mindezt nálad, ahogy láttalak az elmúlt évtizedekben, sokkal inkább valami hősies gesztusnak, lemondásnak. A Kontrollnak sosem lett lemeze, miközben az Európa Kiadónak például igen.

B. D. Á.: Na, jó, de az nem az én egyedüli döntésem eredménye volt. A Kontrollnak azért nem lett lemeze, mert mi nem is voltunk annyira az a "mindenképpen lemezt akarunk"-zenekar. Wilpert Imre, a korabeli lemezgyár egyik embere bírta a zenéinket, eljárt a koncertjeinkre, sőt még egy Bizottság-lemez megjelenését is átverte Erdőséken a 80-as évek elején. Mi is beadtunk demót neki, azt hallgatta aztán másolatban az egész ország, de végül nem jelenhettünk mégse meg, mert ki kellett volna hagynunk belőle azt a sort, hogy "a halál az állam szolgálatában áll”. Ami ugye nonszensz. Nem csináltunk magunkból és a közönségünkből hülyét “azok” kedvéért, érted.

©

hvg.hu: Akkor fel is oszlottatok, nem?

B. D. Á.: De nem ezért, ez csak egybeesés volt időben. Anya lettem, nyolc hónapig szoptattam, azzal kiestem a zenélésből. A többiek szétszéledtek, a Kontrollból. Létrejöttek az utódzenekarok, a Balkan Futurist, a Kampec Dolores.

hvg.hu: Hamarosan azonban megalakult a Sziámi-Sziámi, ahol te lettél ismét az énekesnő, a férjed, Müller Péter mellett.

B. D. Á.: Péter folyamatosan, azóta is jelen van, neki is lehetne ünnepi koncertje, mert ő most épp Péter’65. Az URH megjelenése 1980-ban a Balaton mellett kész csoda volt. Valami, amiről nem tudtuk, hogy az, amire vártunk. „Nem tudom, mi az, de ha meglátom, felismerem”, valahogy így szólt később az Európa Kiadó dala. Ilyen volt még a Trabant Vető Jánosékkal, és ez volt a helyzet Molnár Gergely „hagyatékával” is. Vele, vagyis a Spionsszal szinte együtt éltem: személyesen nem találkoztunk, de Müller Péter a megismerkedésünkkor egyfolytában a Spionsról mesélt, akkora hatással volt rá. Vető Jánostól a szerelmünk idején meg Hajas Tibort „kaptam” meg, hasonlóképpen. Szóval, itt minden mindennel összefüggött, belőlük vagyunk ma is.

hvg.hu: A válás volt az újabb magánéleti trauma, utána mentél tovább a saját utadon, már az Ági és a fiúkkal.

B. D. Á.: Amivel jött persze egy újabb szerelem is, vagyis, ténylegesen az volt előbb, abból lett a zenekar és a dalok is.

hvg.hu: Ági, te teljesen a szerelem vizén sodródsz, nem is a zenéén.

B. D. Á.: Ez nem sodródás, ez versenyúszás az életért. Az benne a furfangos, hogy a cél állandóan szertefoszlik, ahogy fogynak a méterek. Ha szerelmes vagyok, csak akkor működöm jól – így gondoltam sokáig. Hogy csak akkor tudok zenélni. Viszont a szerelemből csak az intenzív szakaszt tudtam elviselni, nem tapasztaltam meg, és nem is akarok hinni abban, hogy a szenvedély lanyhulása után a szeretettel is be lehet érni. Inkább ilyenkor kiszálltam.

hvg.hu: 60 éves vagy, és ez a szám szinte hihetetlen. Már csak azért is, mert mintha mostanában jobban állna neked az élet.

B. D. Á.: Persze, mert a 2000-es évek elején abbahagytam az ivást, és jóval koncentráltabb lett az életem. Szerencsémre sosem voltam anyagfüggő, vagyis csak az alkohol függője voltam, az volt az én mostohaanyám, aki azt mondta, hogy Ági, te csak nekem vagy jó. Minden nap ittam, és minden nap felbukkantam valahol, legutolsó ivós korszakomban a Ráckert volt az otthonom.

hvg.hu: Ez közösségkeresés volt, vagy csak szimplán a kezdődő alkoholizmus?

B. D. Á.: Nem volt ez kezdődő. Az amatőrszínházi években már rummal kezdtem, borozgatással folytattam napközben. Ha erre az üzemmódra ráállsz, rászoksz, akkor el vagy veszve nagyjából. Sokat gondoltam rá, később, a leszokás után, hogy a francba nem vettem észre, mennyi mindent kellett volna csinálnom azokban az években. Mennyi minden kimaradt. Mikor abbahagytam az ivást, belevetettem magam a munkába. Előzőleg is csináltam sok mindent, irodalmi esteket is, de mikor részegen mentem beszélgetni a színpadra, sőt, le is öntöttem a beszélgetőtársam lányos derűvel a nyílt színen, akkor már kezdett derengeni valami. A fény az alagút végén, mondhatnám, vagy épp ellenkezőleg, az, hogy “Finító”. Ennyi, ha nem hagyom abba, végem.

©

hvg.hu: Nyakig vagy ebben a szcénában, és mégis minden nap rácsodálkozol mindenre, alapvetően gyermeki lény maradtál, sőt, a saját kultúrádban és kontextusodban is valamiféleképpen egy outsider.

B. D. Á.: Outsider vagy független, ez itt a kérdés. Nem számomra, mert engem ez nem érdekel. Mikor az őszinteségemet dicsérik, akkor persze én nem jövök azzal, merő tapintatból, hogy bocs, de valójában a hazugságok tengerében üdítő csak az, aki vagyok, nem? Ez lenne az outsiderségem, onnan nézve. Amikor dívának mondtak, elmentem pultozni, amikor jött egy nagy dobás, ha érzelmileg, lelkileg nem voltam motivált, kihagytam. Csak azért feltűnő az aktivitásom, az, hogy „politizálok”, mert mások merő kényelemből hallgatnak, passzívak. Ha többen pofáznának, én sem tűnnék ekkora csodának. Mondhatják, hogy én nem vagyok normális, hanem a világ az, de ezen azért jót röhögne mindenki, azt hiszem. De az irodalmi ambícióim mégiscsak felébredtek, jó pár éve. Arra kéne türelmet és kitartást összeszednem, hogy ezt az egészet megírjam egy könyvben. És akkor rendszerezhetném végre a rendszertelenségemet.


A szerző az Anima Sound System alapítója, lapunk állandó szerzője.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
„Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni” – felmondott a Neokohn főszerkesztője

„Nem szeretnék, és nem is tudnék a jövőben egy nettó NER-projektben résztvenni” – felmondott a Neokohn főszerkesztője

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk

Ecettel és szódabikarbónával szinte az egész lakást kitakaríthatjuk