Kováts Adél: Mondani, mondani, mondani kell a dolgokat
„Anya, most megértettem, mi a háború!” - Kováts Adél azt meséli, ez tört ki a lányából, miután látta őt a Futótűz hősnőjét játszani. A Radnóti igazgatója mesélt a darabválasztás üzenetéről, a megjelenített drámáról, a szavak erejéről a színpadon és a mindennapokban, és a színházról, amelyet elképzelt, s egy éve megvalósítani próbál.
Kováts Adél tavaly február 1. óta a Radnóti Színház vezetője. Igazgatói pályázatában új irányokban gondolkodott, s ennek az új iránynak meghatározóan fontos kifejezése a legújabb bemutató, az Alföldi Róbert által rendezett Futótűz, amelynek főszerepét játssza. A színdarab egy libanoni származású kanadai drámaíró, Wajdi Mouawad műve: egy Kanadában élő arab testvérpár édesanyjuk múltja után nyomoz, s közben sokkoló felismerésekre jut. A darab számos színházi díjat nyert, 2010-ben film is készült belőle Felperzselt föld címmel, amit a legjobb idegen nyelvű alkotás kategóriában Oscar-díjra jelöltek.
A darab színlapja itt.
hvg.hu: Túl azon, hogy a Futótűz egy sikeres darab, fontos társadalmi üzenete is van. Ezért választotta?
Kováts Adél: A Futótűz, azon túl, hogy érvényesen és izgalmasan szól olyan dolgokról, amik a levegőben vannak, olyan többrétegű színdarab, ami mentessé teszi attól, hogy tolakodóan aktuális legyen. Elementáris erővel hatott rám, amikor elolvastam és azonnal azt éreztem, hogy kell nekünk ez a darab a Radnótiban. Valóságalapú, görög sorstragédiába illő történet ez, miközben van egy költői nyelvezete. Egyfelől érzelmes, másfelől mégis csak szikár.
A drámának – azon túl, hogy egy izgalmas családi nyomozás részesei leszünk – olyan üzenettartalma van, ami nekem színházigazgatóként fontos, mert olyan témákat érint, mint a női sorsok, a női szolidaritás, a tudás átadása, az egymás elfogadása, a titkok feltárása. Nagyon humánusan szól a menekültkérdésről: mi történik akkor, ha emberek háború sújtotta övezetben élnek, ott ellehetetlenülnek? Sem a menekült nem tud élni, sem az, aki otthon van egy ilyen helyen. S ha az emberek életét átszövi az erőszak, akkor az futótűzként elindítja a sorstragédiákat.
A darab és az előadásunk is éppen azzal érzékenyít, hogy bár azt hisszük, ilyen történetek nincsenek, csak a könyvekben, meg a görög tragédiákban és a háborúk valami távoli országokban zajlanak, de nem: ezek a történetek itt vannak velünk. Az egész világ érintett, és ezért nem lehet a fejünket a homokba dugni.
hvg.hu: Egy nagyon tragikus sorsú asszonyt alakít, s én úgy éreztem, hogy ezt a szerepet mélyen megszenvedi.
K.A.: A legfontosabb, hogy egy alakítás érvényes és az adott előadásban adekvát legyen. Se több, se kevesebb. Ez egy nagy sors, és ezt a nagy sorsot nagy amplitúdókkal kell játszani, illetve nagyon nagy belső utat kell megtenni hozzá, még akkor is, ha a darab nagy egészében az érzelmek lefojtottak. Viszont a mögé állás intenzitása lehet nagy, ráadásul ez egy kifejezetten verbális mű, amelyben a történetmesélés ereje konkrét és átvitt értelemben is jelentős. „Hatalmas a szavak ereje. Mondani, mondani, mondani kell a dolgokat” – mondja az általam játszott hősnő a darabban. A saját életemben is megtapasztaltam azt, milyen fontos, hogy átadjuk másoknak a történeteinket azért, hogy jobban megértsük egymást, és ezzel segítsünk másokon.
hvg.hu: Az előadás célja egyfajta érzékenyítés a menekültkérdésben?
K.A.: Nehéz ma ezekről a témákról beszélni és be is fogadni azokat, mert olyan nagy híráramban, zajban élünk, hogy egyfajta védekező mechanizmus révén érzéketlenné váltunk. A színház küldetése, hogy egy emeltebb szinten dolgozza fel ezeket, ezáltal tudjon érzékenyíteni. Nagyon nehéz ma szívtől-szívig ható színházat csinálni, azt gondolom, ez a darab erre alkalmas.
Tavaly februárban vettem át a színház vezetését, egyik fő szándékom, hogy minden évadban adjunk egy ilyen jelet. Tavaly A párnaember volt ez az előadásunk, idén pedig a Futótűz. A 17 éves gyerekem, Laura reakciója a következő volt az utóbbira: „Anya, most megértettem, mi a háború!” A premier után hajnalig beszélgettünk. Fogta az iPad-jét és beütötte, hogy „háború”. Kijött egy szenvtelen definíció, ami nem kelt fel bennünk érzelmeket, s körülbelül ugyanolyan távolinak érezzük azt is, ha bármilyen hátborzongató dolgot látunk tv-ben. Azért tudta megérteni, mert ment az általam alakított nő sorsával, ment a gyerekeivel, s megértette azt is, hogy a gyerekeknek még az anyjuk halála után is van azzal dolguk, hogy a háború mit okoz egy ember életében. Sőt: nemzedékeken át van dolog a háborúval, gondoljunk csak a holokauszttúlélők harmadik generációs leszármazottaira, akik közül sokan mély depressziótól szenvednek.
hvg.hu: Két jelet is adott már le – ahogy fogalmazott -, mióta ön az igazgató a Radnóti Színházban. De ha az egyéb előadásokat nézzük, akkor is karakteresen látszik a változás. Vitathatatlanul egy új korszak kezdődött egy évvel ezelőtt. Hogyan értékeli az eddigieket?
K.A.: Örülök, hogy látszik. A cél, hogy legyen egy markánsabb hangvétel, a témaválasztásban bátorság. A Radnóti, kőszínházi mivolta közepette is legyen egy innovatív hely. Olyan modern polgári-művészszínház, amely mindig szem előtt tartja a választás irodalmi igényességét, törekszik a megvalósításban a magas művészi színvonalra, és nyit a fiatalabb generációk felé, de ragaszkodik ahhoz a közönséghez is, amely hosszú ideje hűséges hozzá. A Futótűz nekem azért boldogság, mert úgy érzem, hogy ez a darab mindenkit meg tud szólítani.
Hiszek abban, hogy mindig az irány a fontos. Az irány megvalósul a bemutatókban és a társulatépítésben – új tagjaink László Zsolt, Sodró Eliza, Lovas Rozi, Rusznák András, akik mindannyian korosztályuk legjobbjai. Kevesen vagyunk, ezért válogatott csapatra van szükség. Az öt idei bemutatóból kettőt huszonévesek rendeznek. Az évad első bemutatója Vecsei H. Miklós Bulgakov-átirata az Iván, a rettenet című darab volt ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Tavasszal kezdi próbálni Fehér Balázs Benő A játékost, Dosztojevszkij művét Fekete Ádám alkalmazza színpadra.
hvg.hu: Az Iván, a rettenet egy nagyon formabontó előadás. Lehet, hogy sokaknál ki is veri a biztosítékot. Ön érzékeli ezt?
K.A.: Igen, de azt azért mindenki látja, hogy milyen tehetség az, ami itt megnyilvánul Attila részéről, és hogy a társulat is milyen hihetetlen teljesítményt nyújt. A rendező egy igazi Z generációs látásmódot ad, rengeteg inger ér mindenkit – hangeffektek, fényeffektek, totális színház, olyan gépezet, amely valóban kevésbé nyújt individuális lehetőségeket a színészeknek. Ez egyfajta színházcsinálási mód – valahogy ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor az interneten kattintgatunk ide-oda, s jönnek az újabb és újabb impulzusok. A Radnótiban ilyet még nem láttunk, hogy ténylegesen lebomlanak a falak, s a színpad egyszer csak egy fantasztikusan nagy, filmes térré változik, amit Peter Sparrow varázsolt nekünk. Lenyűgöző a látvány. Van, aki azt mondta, hogy ez az elmúlt 15 év legjobb előadása, és van, akinek ez már sok és befogadhatatlan.
hvg.hu: Ha végignézem a Radnóti Színház műsorrendjét, ön szinte minden este játszik, tehát színésznői mivoltát egy pillanatra sem tette félre. Nem sok az igazgatás és a színészet együtt?
K.A.: Jól bírom. A játék számomra terapikus. Egy új szerep olyan, mint egy szülés, ami megújítja az embert. Szerintem színésznőnek lenni az örök élet vagy a fiatalság forrása. Színpadon lenni a társaimmal olyan örömforrás, amely felszabadít, energiával tölt fel és erőt ad. Az igazgatás pedig olyan küldetés, amit az ember azért vállal, mert hisz abban, hogy egy magasabb szintre tudja emelni az adott szervezetet.
hvg.hu: Szeret igazgató lenni?
K.A.: Alapvetően igen. Vannak azért helyzetek, amiket nagyon nehezen éltem meg, és feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is bonyolítottam az életemet? De engem vonzanak a kihívások. Magamról is nagyon sok mindent megtanultam ez alatt az egy év alatt. Vezetőként más impulzusok érnek, mint színészként és folyamatosan döntéseket kell hoznom. Csodálatos csapat vesz körül, akik szakmailag értik a dolgukat, ráadásul emberileg is számíthatok rájuk. A Futótűz volt az első, amit úgy próbáltam, hogy közben igazgatóként is tennem kellett a dolgomat. Ők ezalatt szinte láthatatlan védőhálóként működtek, ami nagyon megnyugtató volt számomra.
hvg.hu: Változtatna-e valamin az eredeti elképzeléseihez képest?
K.A.: Nem, ez az irány jó irány. Az esetleges kudarcok pedig kellenek. Hadd idézzek a Hosszú Katinkával és a férjével készült riportból: „vagy nyerünk, vagy tanulunk”. Ez szerintem a színházban is így van.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
