Tetszett a cikk?

Django Reinhardt életrajzi filmjével nyit csütörtökön a Berlinale. Egy dzsesszlegenda, aki szülőföld nélküli örök vándorként forradalmasította a zenét.

„Ha gitár van a kezemben, nem félek semmitől: sem a pápától, sem az amerikai elnöktől” – ez a mondat is túlélte a gitárfenomén Django Reinhardtot, a szinti szving, más néven manouche dzsessz megteremtőjét, a kétujjas gitárjáték feltalálóját, akinek nevét gitár, koncertterem, fesztivál viseli.

Reinhardt volt az első nem színes bőrű, európai dzsesszzenész, akit Amerikában is elismertek. Woody Allen A világ második legjobb gitárosa című filmjében idézte meg a szülőföld nélküli vándort, a cigánykaravánok nomádját, ahogy Jean Cocteau nevezte a legendát.

A héten kezdődő Berlinale nyitófilmje (amelyben Palya Bea alakítja a zenész feleségét) , Étienne Comar rendezésében, Reinhardt életének egy ismeretlen fejezetét eleveníti fel. 1943-ban, Franciaország német megszállása idején a roma gitárhős a karrierje csúcsán volt. A Pigalle mulatóit, a Folies Bergére-t forrósította fel játékával, miközben cigány honfitársait üldözték, koncentrációs táborokba hurcolták.

A nemzetiszocialista vezetők is lelkesen tapsoltak Djangónak és zenekarának, ám amikor berlini koncertturnét ajánlottak neki, megérezte a veszélyt, és úgy döntött: várandós feleségével és anyjával Svájcba menekül. Néhány napig a határ menti Thonon-les-Bains-ben időzött a rokonainál, de már nem juthatott át a túloldalra: mint cigányt letartóztatták.

Egy a zenéjéért rajongó német tiszt közbenjárására aztán visszatérhetett Párizsba, majd megnyitotta a nevét viselő klubot. Ott játszotta először egyik legismertebb és legnagyobb jelentőségű dalát, a Nuages-t, amit a háborús időkben betiltott Marseillaise helyett nemzeti himnuszként dúdoltak a franciák. Rengeteg feldolgozást élt meg, Jimi Hendrix is játszott belőle részleteket, aki mellesleg a Django iránti tiszteletből választotta a Band of Gipsyst egyik koncertalbuma címéül.

Reinhardt pályafutásában mérföldkő volt az 1934-es év, amikor egy párizsi fellépésen megismerkedett a francia dzsesszhegedűs Stéphane Grappellivel. Az egyik szünetben Django egy sarokban gitározni kezdett, majd beszállt Stéphane, az így kialakult hangzás annyira megnyerte a tetszésüket, hogy ezután gyakran zenéltek együtt.

Hamarosan megalkották a Hot Club de France kvintettjüket, amelyben rajtuk kívül Django öccse, Joseph és Roger Chapu játszott ritmusgitáron, Louis Vola pedig nagybőgőn. Úttörő szerepük volt az ütőhangszerek nélküli ritmusgitáros zenekarok koncepciójának kialakításában. A Hot Club de France olyan hatást gyakorolt a zenei világra, hogy Hot Style néven stílusirányzattá vált, amelynek a mai napig vannak követői. Több mint száz felvételt jegyeztek a szinti szving, a manouche műfajában.

Az 1930-as években egyre több amerikai zenész látogatott el Párizsba, és Django keresett szólista lett a körükben. A kor két leghíresebb szaxofonosával, Benny Carterrel és Coleman Hawkinsszal, valamint Bill Coleman és Rex Stewart trombitással készített lemezfelvételeket.

Amikor Duke Ellington zenekarának sztárénekesnője, Adelaide Hall éjszakai klubot nyitott a férjével a Montmartre-on, a Django–Grappelli-kvintett lett az egyik házizenekaruk. Egy 1939-es angliai turné során érte őket a második világháború kitörésének a híre.

Grappelli Angliában maradt, Django és a zenekar többi tagja pedig visszatért Párizsba, és Hubert Rostaing klarinétossal folytatták a zenélést. A francia főváros német megszállása után a dzsessz, mint a szabadság szimbóluma, tiltólistára került; ők, hogy túléljék a háborút, áttértek a szvingre, amit a németek megtűrtek.

Duke Ellington meghívására Django 1946-ban három hónapos amerikai turnéra indult. Dzsesszes alapú, mégis európai hangzásvilággal, romantikus dallamokkal, a cigánytáborokból hozott zenei díszítésekkel bűvölte el a tengerentúli közönséget.

A bebop amerikai sztárjai értetlenkedve és irigykedve fogadták a kottát olvasni nem tudó roma gitáros sikerét. A kis formációkhoz és szólókhoz szokott Django nehezen illeszkedett be Ellington zenekarába. Két koncertjükön is részt vett a Carnegie Hallban – az egyiket lekéste, a másikra hangolatlan gitárral érkezett. Kiszámíthatatlan természetéhez tartozott, hogy gyakran megvárakoztatta a közönséget. Csalódottan tért haza, Amerika túl nagy pálya volt neki.

A bohém élet szabadságához szokott Reinhardt Franciaországban tudott igazán alkotni. A Charlie Parker és Dizzy Gillespie által meghonosított bebopból vett inspirációk mentén kísérletezett életének hátralevő éveiben. A koncertéletből kiábrándulva második feleségével, a háború alatt megismert Sophie Zieglerrel Fontainebleau közelébe, Samois-sur-Seine-be költözött; ott hunyt el 1953-ban, 43 éves korában.

A cigány zenét a dzsesszel elsőként ötvöző gitárvirtuóz tiszteletére a faluban 1978 óta megrendezik a nevét viselő dzsesszfesztivált. Zenei örökségét a Latcho Dromtól a Tcha Badjón át a Paris Combóig számos formáció viszi tovább. A szinti szving elemeit olyan hazai muzsikuslegendák is felhasználják, megújítják, mint Snétberger Ferenc vagy Roby Lakatos.

Életút

Django Reinhardt 107 éve a belgiumi Liberchies közelében – más források szerint Párizs valamelyik déli zónájában –, egy szinti-mánus, német–francia cigány komikusokból és zenészekből álló vándortársulatban látta meg a napvilágot. Lóvontatta, zötykölődő karavánkocsikban nőtt fel Franciaország, Olaszország, Algéria tájain. Élete első hangszere egy hathúros, gitárhangzású bendzsó volt. Alig volt 13 éves, és már zenészként lépett fel Párizs külvárosaiban egy harmonikás kíséretében, majd bárokban, kávéházakban hegedült. Öt évvel később súlyos baleset érte: a lakókocsija szinte porig égett. Testét a derekától a térdéig súlyos égési sérülések borították, bal kezén a gyűrűs- és a kisujját nem tudta mozgatni. Ezért fel kellett hagynia a hegedüléssel, így váltott gitárra. Másfél évig tartott a felépülése; ez után sikerült kifejlesztenie egy új, a középső és a mutatóujjat használó akkordozási technikát, amit később Django-stílusnak neveztek el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!