Kalefből tranzitzóna – ilyen egyévesen a felújított Széll Kálmán tér
Nem igaz, hogy az új Széll Kálmán tér kopár, növényzet nélküli betonrengeteg lett. De a dús növényzet csak első blikkre jelent barátságos teret – a sivatagra emlékeztethető tér annál riasztóbb, minél több időt töltünk el rajta.
"Racionálisabban kialakított, de inkább barátságtalan, minimalista tér született az új Széll Kálmán térrel, ahol továbbra sem álldogálni és nézdegélni lesz jó, hanem keresztülvágni rajta" – írtuk egy éve, amikor vetettünk egy pillantást a 7 milliárd forintért felújított térre. A komor betonterülettel riogatásra válaszul megkapta a sajtó, hogy egy év múlva, tavasszal majd meglátjuk, milyen szépen benövi Budapest egyik legforgalmasabb terét a zöld. Leellenőriztük, mi a helyzet a zölddel, és hogy milyen a Széll Kálmán tér egy évvel az újjáépítést követően.
Olyan pozitív várakozással mentünk ki a térre, mint egy Fidesz-szavazó egy Rogán Antal-féle konzultációs fórumra. Tudtuk, hogy az első év gondokkal telített volt (elromló mozgólépcső, kirohadó fák, túl szűk buszforduló, túl síkos burkolatok, gazdasági gondok no és persze a beállíthatatlan óra), de azt is tudtuk, hogy a téren időnként átvágva úgy tűnt, hogy jól alakulnak a dolgok.
Most viszont, hogy lecövekeltünk kicsit, merőben más volt a helyzet. Mintha maga a főváros sem tudott volna választ adni arra, hogy közlekedési teret, vagy közösségi teret akar, az élet azonban döntött, mégpedig a közlekedési tér javára. Márpedig ez egyáltalán nem evidencia, hiszen a Kalef, a Moszkva tér egész generációk számára volt a találkozási hely. Erre most kevésbé tűnik alkalmasnak.
70-es évekből az Orbán-leszállópályáig
De nézzük a részleteket. A Széna tértől a Szilágyi Erzsébet fasorig terjedő szakasz mindenképp a projekt jobban sikerült része. Az új növények jól bírják a gyűrődést: a mediterránosan babéros aljnövényzet és a fák egészségesnek tűnnek, a padok egyben vannak, a térkő is diszkrét és stílusos, mint egy momentumos kitűző a vállalati bérszámfejtő kosztümjén.
Sikerült felszámolni az itt korábban uralkodó permanens 70-es évek érzést.
Hiányérzetünk ott lehet, hogy a túl széles járda szinte hívogatná a teraszok kitelepülését, de belőlük nagyon kevés van. Így amolyan reptéri kifutópálya érzés alakul ki, az amúgy nem túl forgalmas útszakaszon akár Orbán Viktor új repülője is leszállhatna. A galambokra egykedvűen bólogatnak a korszerű LED-kandeláberek.
A fasornál visszafordulva, a zebrák között rögtön belefutunk egy érdekes, de a térre jellemző megoldásba, a betonkeretek között megvalósuló gaz-skanzenbe. Mintha a szabad természeti vadvirágos rét egy szeletét kapnánk meg, leheletnyi húgyszaggal mellkasig érő bogáncs- és egyéb gazerdő képében. Semmi baj nincs vele, a növények jól bírják a kétszer 3-4 sávnyi forgalmat, mögöttük imponálóan fordul a 155-ös busz.
Elérkezünk a Krisztina körút–Várfok utca közötti kis terecskére. Ide deportálták a Makrisz Agamemnon-féle, korábban a tér közepén álló szökőkutat, amely teljes fényében működik, de erre tényleg senki nem jár. A tér nagy vitát kiváltott ültetési megoldása, a szoliterfák (amikor nagyon közel ültetnek fákat, amelyek lombkoronája összekapcsolódik, és így növeli a vetett árnyék méretét) a teljes hiábavalóság metaforájaként állnak a hatalmas, íves homlokzatú épület tövében. Maximum a házra vetnek árnyékot. A kis terecskén egy nagyobb füves terület is van, amelynek sarkában, mint szabadrúgás-variációt átbeszélő futballisták, tétován áll három fa. A padokon nem nagyon üldögélnek, a tudósítóra, ahogy lehuppant, rögtön rátámadt két galamb élelemben reménykedve. Ez a rész a végtelen magány szigete.
Nincs kegyelem, nincs árnyék
A Csaba utca kis, sétálóvá alakított szakasza egy éve is a "miért?" kategória volt, a Postapalota árnyékában a sűrű forgalom biztosította ólomdús levegőben esélyes volt, hogy senki nem fog szívesen ücsörögni, és tényleg. A padok a bolhapiacnak adnak most otthont, aki egyedi készítésű ékszerek, antikvár könyvek vagy kérdéses minőségű háztartási gyengeáramú termékek iránt érdeklődik, ott a helye. Mindeközben a Postapalota megújul. A Várfok utca és Vérmező utca sarkán pár nemesített, lebutított rózsa figyel a nagy betonmedencében. Senki nem figyel rájuk, még a betonperemen álldogáló bronzverebek is inkább a beszáradt barna fagylaltfoltokra koncentrálnak.
A lifttel innen kifejezetten külvárosi élmény alászállni, ráadásul egy szenvtelen robothang észak-koreai jelleggel beszél a fülkében. Lent a Pre-Go kávézó egyike a tér kevés kiülős helyének, na ez előtt megvan a régi Moszkva teres, szétdobált szeméttel és a cserjésben gyanús eredetű mocsaras jelleggel ismerős fíling.
Már itt is feltűnik, mi az, ami nagyon hiányzik a térről: az árnyék.
Az asztalok között négy csenevész fácska próbálkozik meg a lehetetlennel.
Ez a tér egyik fő problémája: eltűntek róla az árnyat adó, igaz, ronda építmények (más néven: gombák), a megállók beállói vékonyak, mint a Gyere haza, fiatal program eredményei, a fák pedig az inflációhoz hasonlóan reménytelenül kicsik.
A tér két oldalán (a Vérmező utca, illetve a Várfok utca felőli domboldalakban) szépen kisarjadt a növényzet, de ez is inkább optikai hatás: úgy érvényesül, amikor autóban, buszon, villamoson elsuhanunk előtte. De közelről már hézagosok az ágyások, mint a Mezökövesd-stadion lelátói szombat délután. Ezt egyébként azok is látják, akik lejönnek a Várfok utcát a térrel összekötő, híresen, egy Messi-passzhoz hasonlóan ritmustalan és ezért kényelmetlen lépcsőjén. A mozgólépcső melletti zöldágyások pedig már kifejezetten kültelkiek, ottjártunkor, dermesztő módon, egy kilyukadt öntözőcső olyan hévvel permetezte folyamatosan a nagyfeszültségű elektromos szekrényt, mintha kifejezetten Soros parancsát hajtaná végre.
Should I stay or should I go?
Vitézy Dávid a hétvégén Facebook-posztban kárhoztatta a földalatti vécéket, amelyeknek tudomása szerint a főváros nem jelölt ki üzemeltetőt, és az átadás óta zárva vannak. A mellette lévő BKK-helyiségben viszont azt mondták a hvg.hu tudósítójának, hogy eleinte működött a vécé, csak csődbe ment, és azóta (egy-másfél hónapja) nem találnak újabb vállalkozót.
Most tehát a földalatti vécé kezd olyan legendává válni, mint a Köztársaság téri kazamaták.
Ez a része a térnek egyáltalán nem működik: a BKK mellett egy kis, elég használhatatlannak tűnő méretű másikban egy darab mosdó áll a falra szerelve, mintha Marina Abramovicsra várna, hogy egy zsigeri performanszra kerítsen benne sort. Mögötte már fent ki van írva, hogy Lipóti pékség, de ennyi, a boltnak se híre, se hamva. Halott ez a rész, ahogy a Szily László által lelátószeletnek elnevezett kiülős rész is üres, csak a beszáradt vér és sör patchworkje szórakoztatja az arra járót hétfőn napközben. Aki itt leül, azt érezheti, amit a magyar határ előtt Röszkénél a tranzitzónába lépésre váró menekülők.
Innen menekülőre fogjuk, irány a tér közepe. Itt teljesedik ki a sivatag-jelleg. A folyton alakot változtató, földből előtörő gyereksláger szökőkút is inkább kiemeli a többi térség sivárságát. Bántóan hiányzik az árnyék, Jehova Tanúi a metróállomás sarkánál hirdetik, érkezik az utolsó napok négy lovasa. Akik a téren valóban sokat tartózkodnak, az árusok, néhány nyugdíjas, hittérítők, hajléktalanok, ők közelharcot vívnak a fácskák nyújtotta enyhületért. A tér általános üzenete mintha ez is lenne:
húzz itt át, szállj fel és le, de nem maradj itt.
A tér közepén az ominózus óra, mint a 2001: Űrodüsszeia fekete kőtáblája áll, de tudását senki nem akarja meghallani, elhúznak mellette a gondterhelt magyarok. A virágszigetek a szemnek jólesően törik meg a beton monotóniáját, de olyan másodrendű zöldfelületek, mint a Városligetbe tervezett tetőkertek. Kerítések mögé zárt visszaélésszerű kétszikűek. Hol együnk valamit? Hol a csalamádés hamburger? A tér közepe üres, kihalt, csak a széle mutat életjeleket.
A Széll Kálmán tér összességében tehát barátságtalan, steril valami lett. A fő félelmek a kopárságról, zöldterületi hiányokról nem jöttek be, ennek ellenére a tér most már egyértelműen arról szól, hogy minél kevesebbet legyünk rajta, minél gyorsabban hagyjuk magunk mögött. Az új fiatal generációk majd találkoznak máshol.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
