Ilyen név illeti meg a ceruzát a közbeszerzésben az egyik felsőoktatási intézményünkben, legalábbis, ahogy ezt az intézmény által szervezett konferencia szünetében lehetett hallani az ott dolgozók szájából.

Történt ugyanis, hogy egy kolléga, mivel ceruzát szeret használni jegyzeteléshez és nem műanyag borítású betétes golyósirónt, elment a közbeszerzési ügyintézőhöz ceruzát kérni, akit ez esetben joggal nevezhetnénk igekötő nélkül egyszerűen csak bonyolítónak, mármint hogyha a funkcióját akarjuk jellemezni. Vesztére egyikük sem ismerte a címben említett elnevezést, így akkor nem is tudtak neki rendelni. Persze meg is lehetne bízni egy egyetemi oktatóban, menjen és vegyen magának íróeszközt vagy a munkájához szükséges bármilyen apróságot, de nem lehet, mert tendereztetni kell. Mindent, még a szabott áras dolgokat is. Ha konferenciára indul egy tanár, be kell fizetni a konferencia részvétel díját, ami adott. De meg kell versenyeztetni, akkor is, ha úgy drágább lesz. Csakúgy a szállás költsége. Kiírják a pályázatot: szállás a leeds-i egyetem x kampusza környékén, dátum szerint, 3 napra. A nyertes pályázó persze elintézi, de csak a közismert szálláskereső portálok által mutatott árak vagy akár a szálloda listaárának a többszöröséért. Tízszeres árról is hallottak már. Mindezek felett a kifizetéseket ellenjegyeztetni kell a „nehogy már valaki lopjon” kormányküldöttel, a kancellárral, akiről mindenki tudja, hogy a 7 számjegyű fizetése mellé megtartotta a minisztériumi osztályvezetői állását is. Csak hogy tudjuk, milyen hosszú a póráz, és hogy hol a másik vége. Mindez nem más, mint törvényi erőre emelt pazarlás.

Hát így megy a mindennapi élet az egyetemen. Vajon miért nem lehet megbízni felnőtt emberekben, hogy a munkájuk végzéséhez szükséges dolgokat felelősen, a józan ész diktátumai szerint intézzék? Ha értékelnem kellene ezt az egész eljárásrendet, csak annyit mondanék, ez bizony kihegyezett végű szögletes profilú kerti farudat, magyarul karót érdemel.