"Pénzért és a művészi kiteljesedésért is lehet dolgozni, de baj, ha a kettőt összekeverik"

HVG: Évekig dolgozott egy izraeli szappanoperában, mielőtt elkészítette a BeTipult, a Terápia eredeti verzióját. Mit tudott ebből a lenézett műfajból átmenteni későbbi munkáiba?

Hagai Levi: A legfontosabb, amit ennek köszönhetek: a szabadság. Időbeli és anyagi szabadságot értek ez alatt, azt, hogy ez után olyan sorozaton dolgozhattam, amelyik az én ízlésemet tükrözte. Kényelmes munka volt, de olyan komfortos, mint egy aranyketrec. Jól érzed magad benne, mert etetnek, tisztán tartanak, de ha van merszed, akkor ki kell szállni belőle. Pénzért és a művészi kiteljesedésért is lehet dolgozni, a baj akkor kezdődik, ha a kettőt összekeverik.

HVG: Miért lépett ki az aranyketrecből?

H. L.: Minden ember életében eljön a pillanat, amikor felteszi a kérdést: mi a célom? Esetemben az édesapám halála volt az a momentum, ami elindította bennem ezt a folyamatot. Az érzelmen kívül annak is szerepe volt a döntésemben, hogy hiszek a jutalom és a büntetés elvében. A BeTipul sikere lett a jutalmam. Azt csinálhattam, amit igazán szerettem volna.

HVG: Íróként jegyzett sorozataiban, a Terápiában és A viszonyban is érződik, hogy a történet mellett legalább annyira fontos a mesélés időbeli és térbeli ide-oda ugráló technikája. Miért?

H. L.: A sorozatkészítés is művészet: nem feltétlenül azt kell adni a nézőknek, amire számítanak. Kihívások elé állítod őket, új formákat keresel. Minden történetnek megvan a saját formája, néha azonban évekig eltart, mire ezt megtalálod.

HVG: Egyszer azt mondta, hogy tíz évvel ezelőtt a televízió izgalmasabb volt, mint ma. Mi változott meg?

H. L.: A mozi a szórakoztatás mellett a művészi kifejezést is fontosnak tartotta. A televíziózást viszont mindig a gazdasági megfontolások vezérelték. A szappanopera kifejezés is onnan ered, hogy szappant akartak eladni a műsorral. Miután bizonyos műfajú sorozatok bejöttek, a gyártók és a csatornák hasonló újabbakkal akarták megismételni a sikert. Ez ahhoz vezetett, hogy ma rengeteg az egyforma, egy kaptafára készülő széria.

Hagai Levi. Nemzeti traumák

Fazekas István

HVG: Ezek szerint lezárult a sorozatok aranykora?

H. L.: A kedvenceim, a Maffiózók vagy a Drót, 10-15 éve készültek. A Mad Men – Reklámőrültek vagy a Totál szívás, amelyeket azóta csúcstelevízióként aposztrofáltak, engem nem nyűgöztek le. Mostanában csak a sorozatok kezdő epizódjai tetszenek, mert az évadok során sok produkció elveszíti eredeti kérdésfelvetését. A Totál szívás alapkonfliktusa, hogy a főszereplő hamarosan meghal, és semmit nem hagy a családjára. A második évadra viszont kiderül, hogy mégsem haldoklik. Persze, ezek még így is kiváló sorozatok, de inkább a kivitelezésben, nem az elbeszélésben. Sokszor ront a sikeres műsoron a külső nyomás is, hogy minél több évad készüljön.

HVG: A Terápiát csaknem húsz ország, köztük Magyarország is átvette. Melyik volt a legmeglepőbb változtatás?

H. L.: Érdekesnek tartottam, hogy a japán verzióban egy iskolába helyezték a történeteket, mert ott nem létezik a terapeuta intézménye, az iskolákban viszont mindenhol van tanácsadó. Az oroszban pedig az tetszett, hogy a terapeuta szerepét színésznőre osztották. De a legizgalmasabb az volt, ahogy az egyes adaptációkban minden ország a saját traumáival hozta összefüggésbe azt a történetszálat, amelyben egy pilóta azért fordul pszichológushoz, mert képtelen feldolgozni, hogy ártatlan áldozatokat parancsra lebombázott. A legerősebben a magyar HBO-verzió nyúlt a karakterhez: a tömeges elbocsátásért felelős magánvállalkozóra írták át a tömeggyilkos pilóta karakterét. Olaszországban a maffiával, Argentínában a drogkartellekkel hozták összefüggésbe a szereplőt. Ha zöld utat kap a francia verzió, ott a Bataclan-mészárlás áll majd a történetszál hátterében. Izgalmas belelátnom a kultúrák pszichéjébe.

HVG: A viszonyt – egy középkorú, négygyerekes, íróként sikeres férfi szerelmi kálváriájáról szóló sorozatot, amelyben az egyes szereplők a saját szemszögükből mesélik el a történetet – már az amerikai tévés rendszerben készítette. Milyen tapasztalatokat szerzett?

H. L.: Azt akartuk megmutatni, hogy csap be bennünket az emlékezetünk, mennyire különbözőképpen gondolkodik férfi és nő a bonyolult kapcsolati hálóról. Elégedett vagyok a végeredménnyel.

HVG: Az HBO-val közösen tervezik majd bemutatni az Izrael és a Hamász közötti 2014-es gázai háború eseményeire fókuszáló sorozatukat. Nem kockázatos ennyire friss traumához nyúlni?

H. L.: Ezt csak a bemutató után tudjuk meg. Egyelőre az látszik biztosnak, hogy mindenki dühös lesz miatta. Az arabok, a zsidók, a balosok, a jobbosok. Minden egyes döntésünk valakit felzaklat. Ma nincs annál fontosabb és érdekesebb, mint hogy megpróbáljuk megérteni a gyűlöletből, nem pedig politikai vagy vallási meggyőződésből fakadó bűncselekményeket. Azt a gyűlöletet, ami nemcsak a Gázai övezetben, de Magyarországon is megjelenik. A Terápiához hasonlóan ezzel a sorozattal is az a célunk, hogy egy helyi történetet univerzálissá emeljünk. Azt akarom, ha Magyarországon megnézik, ne az legyen a reakciójuk, hogy de érdekes ez az izraeli sztori, hanem hogy megérintse a nézők érzelmeit.

A Terápia legújabb szereplő gárdája. Kibeszéléstechnika

Reviczky Zsolt

HVG: A sorozat mellett mozifilmen is dolgozik. Amikor belevágott Etty Hillesum, az Auschwitzba elhurcolt holland asszony naplóinak filmes feldolgozásába, azt hangsúlyozta, hogy A megzavart élet nem holokausztfilm lesz. Azért nem, mert – mint említette – van problémája a Saul fiával is.

H. L.: Ritka az a pillanat, amikor egy alkotóról ennyire világosan kitűnik, hogy mennyire tehetséges. A Saul fiánál ez történt: egyértelmű volt, hogy Nemes Jeles László rendkívül okosan rendezte meg a filmjét. A problémám inkább a kísérlettel van, ahogy a kamera végig Sault követi, és így szerintem azt a hamis érzést kelti, hogy ilyen lehetett átélni ezt a szörnyűséget. Én pedig kételkedem abban, hogy az ott történtek egyáltalán bemutathatóak. Ezért gondolom úgy, hogy ennek a filmnek el sem kellett volna készülnie. Roman Polanski A zongoristája is remekmű a túlélésről, mégis, a haláltáborok világát bemutató részek adják a film gyenge pontját.

HVG: Ezért sem akar nácikat vagy haláltáborban készült felvételeket megjeleníteni a készülő filmben?

Szeretném a filmes valóságtól elemelni ezt a második világháború alatt játszódó történetet. A legjobb holokausztkönyvek sem a horrorról szólnak, hanem arról, hogyan viselkednek az emberek szélsőséges helyzetekben.