hvg.hu: A bohóclét végigkíséri a pályáját. Már gyerekként is elbűvölte a cirkusz, a clownok világa?

Feuer Yvette: Fiatal felnőtt koromban tetszett meg a bohócművészet mint világlátás, közlési mód. A bohóclét titka egy nagyfokú esendőség és közösségteremtési vágy. Nagy hatással volt rám, amikor Dániában, egy kizárólag női tematikájú színházi fesztiválon láttam az ausztrál bohóc-pantomimes Nola Rae-t és Gardi Hutter svájci bohócot. Ezután kezdtem el foglalkozni a műfajjal a Piros Orr Bohócdoktoroknál, aztán Amerikában. Életem egyik legszebb dicséretét a Central Parkban kaptam. A partneremmel egy negyvenperces műsort adtunk elő. Odajött hozzám egy férfi, és azt mondta: tudom-e, hogy Fellini feleségére, Giulietta Masinára emlékeztetem.

hvg.hu: A hazai független színházi élet krémjénél kezdte a szakmát. Nehezen viseli a betagozódást egy olyan közösségbe, amelyiknek nem ön a hajtómotorja?

F. Y.: Az Arvisurától akkor jöttem el, amikor felbomlott a társulat, és egy korszak véget ért. A Krétakörben nehézzé vált egy idő után nekem, de előtte imádtam – és most is nagyon szeretem és tisztelem Schilling Árpádot. A Bohócok a Láthatáront én alapítottam, de kollaboratívan fejlesztjük a darabokat. Demokratikus, egyenrangú viszony kialakítására törekszem azzal együtt, hogy sokszor én vagyok az ötletgazda, és bizonyos döntéseket nekem kell meghozni. Nem vagyok autoriter, csak maximalista.

hvg.hu: Veszélyes terepeken is folytatott „bohócszolgálatot”, New Orleans hurrikán sújtotta területein, aztán Koszovóban. A segítő szándék felülírja a félelmeit?

F. Y.: Három hétig turnéztunk a Balkánon. Pristinában a híd egyik oldalán voltak a szerbek, a másikon az albánok. A szerb kísérőnk attól félt az albán oldalon, hogy lelövik. Én a naivak létezésével nem éreztem veszélyt. Itthon sokan nem mernek bemenni egy cigánytelepekre például. Nekem nincsenek ilyen félelmeim, és soha nem voltak rossz tapasztalataim.  

hvg.hu: A romákat érő gyilkosságsorozat híre Amerikában érte, nagyon megrázta. Ez alapozta meg a roma közösségek iránti elkötelezettségét?

F. Y.: Nem csak a romák iránt vagyok elkötelezett, hanem mindenki iránt, akit elnyomnak, és aki ellen rasszista hangulatot szítanak. Az egyik nagymamám 17 évesen megjárta Auschwitzot, a másikat elhurcolták a kassai Csillag börtönbe. Ez a családtörténet formálta azt, amilyen emberré váltam.

hvg.hu: Ifjúsági előadásokat, részvételi színházi produkciókat hoznak tető alá olyan társadalmi tabutémákról, mint a fiatalkori prostitúció, a drogfüggés, a családon belüli hazugságok. A problémaérzékenységéből fakadóan szereti feszegetni a határokat, a színházi formákat?

F. Y.: A téma kint és bent is megtalálható. Aztán az egyik találkozás hozza a másikat; Szabó Verán keresztül megismerkedtem a fórumszínházi műfajjal, most létrehoztuk egy részvételi előadást felnőtteknek, Én, te, mi címmel a Kugler Art Galériában. A Horváth Kristóf színész-slammerrel való találkozásból született az első részvételi slam színházi előadásunk, az Én Prométheuszra gondoltam. Bethlenfalvy Ádám megismertette velem Edward Bondot. Érdeklődésen, nyitottságon, inspirálódáson múlik sok minden. De a „bohócok” elnevezést el kell engedjük, ez már biztos, jövőre már más nevünk lesz.

hvg.hu: Bohóc és kicsit sem bohóc, ifjúsági előadásaikkal is eljutnak az ország legszegényebb vidékeire. Mennyire érintik meg a személyes sorsok, amiket lát?

F. Y.: Megrázó látni, milyen tanulási, munka- és lakhatási lehetőségei és perspektívái vannak egy szegénysorba született fiatalnak. Hogy milyenek az életkörülményeik, és hogyan látják a jövőjüket. Hogy milyen lehet gyerekotthonban felnőni. Hogy sokan sosem jutnak el kulturális programra a közeli városba sem, mert az iskolának nincs rá pénze. Hogy sok gyerek napokig nem eszik rendesen. A kilátástalanság a legszomorúbb.

hvg.hu: Ezek az élmények bizonyára alakítják a művészi látásmódját. Nem lesz egy ponton túl sok ezekből a negatív tapasztalatokból?

F. Y.: Azt hiszem emiatt is lett ez a legújabb előadásunk, az Én, te, mi más: sokkal könnyedebb, mint az eddigiek, és sokkal fogyaszthatóbb, egy kicsit bohócos is: rátekintünk saját valós, ám mégis kisded párkapcsolati játszmáinkra, és nevetünk egyet magunkon. Én nagyon szeretek együtt játszani.

hvg.hu: 2012-ben a Milla egyik alternatív köztársaságielnök-jelöltjeként arról beszélt: azon lenne, hogy felszámolja a generációról generációra öröklődő szegénységet. Milyen tisztséget tudna jó szívvel elvállalni egy demokratikus kormányban?

F. Y.: Nem vállalnék semmilyen politikai pozíciót. Esetleg tanácsadó lennék. Komplex programokat kellene kidolgozni a többgenerációs szegénységre, az iskolai szegregációra, az esélyegyenlőség megteremtésére. Ehhez azonban a büntetésközpontú szemléletből át kellene váltani a helyzetet valójában feltérképező és megérteni vágyó társadalmi szemléletre. Abból kialakulhatna egyfajta társadalmi érzékenység.

hvg.hu: A férje révén belecsöppent egy neves művészfamíliába. Ki kellett harcolnia a helyét a családi hierarchiában?

F. Y.: Nincs hierarchia a Gryllus családban. Mindenki nagyon elfoglalt a saját művészetével, közben érdeklődő és támogató a másikéval kapcsolatban. De nem tagadom: persze, hogy azt szeretném, hogy minél többen megismerjék a csoportunk művészi munkáját, és azt saját jogán ismerjék el, nem pusztán azért, mert „segítünk”. Öt éve a TV2-ben azzal a feltétellel adtak le hírt az adományszerző kampányunkról, ha viszek magammal egy híres embert. Jól jött, hogy a sógornőm, Gryllus Dorka készségesen segített, mivel ő híres – ellentétben velem.