hvg.hu: Ma is töretlen népszerűség övezi. Hogyan áll a korával?

Claudia Cardinale: Köszönöm, remekül megvagyok a korommal. Soha semmit nem bántam meg. Nem varrattam fel a ráncaimat, semmilyen plasztikai beavatkozáson nem estem át. Az idő múlását úgysem lehet megállítani. És ami kész csoda, egyetlen ősz hajszálam sincs. Apai örökség. Apámnak is megmaradt a hajszíne, csak a bajsza lett fehér. Hiú ember lévén, befestette a bajszát.

Talán azért szeretnek az emberek, mert nem játszom meg magam, őszinte vagyok.

hvg.hu: Tunéziában született emigráns szicíliai családban. 16 éves koráig ott élt, ma is gyakran visszajár. Lelkének egyik fele arab, szokta mondani magáról. Hogyan érinti a menekültválsággal összefüggő muszlimellenesség?

C. C.: Aggasztónak tartom Európa hozzáállását a menekültválsághoz. Bárhová megyek, Amerikába, Kanadába, Írországba, rengeteg olasszal találkozom, akik a háború alatt kivándoroltak. Befogadták őket. Akkor miről beszélünk? Mindig a szabadság pártján álltam, és nehéz szívvel látom, amikor embereket a származásuk miatt megkülönböztetnek.

hvg.hu: Miből lett elege Olaszországban, amiért Franciaországba költözött?

C. C.: Harminchét éve élek Párizsban. Rómában pokolian elviselhetetlen volt a helyzetem. Nem tudtam úgy kitenni a lábam a lakásomból, hogy ne zaklattak volna a paparazzók. Háromszor is elköltöztem, hogy békén hagyjanak, de nem sikerült.

hvg.hu: A terrortámadások óta nem változott meg a közérzete?

C. C.: Rémülettel tölt el, hogy mi felé tart a világ. Sehol nincs biztonság, manapság bárhol felütheti a fejét a terrorizmus. Amit tehetek, azt megteszem. Az UNESCO nagyköveteként több mint harminc éve járom a világot. A Bataclan elleni terrortámadás után részt vettem a párizsi tömegfelvonuláson, a tunéziai terrortámadást követően egy UNESCO-delegációval Tunéziába mentem. Gesztusnak szántuk, hogy bármi történt is, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.

hvg.hu: A női jogokért felelős nagykövet az UNESCO-ban. Mi a véleménye a Me too mozgalom hatásáról, illetve a Catherine Deneuve által is jegyzett ellenkampányról, amely boszorkányüldözésnek nevezte a mozgalmat?

C. C.: Rengeteg polémiát szült ez a súlyos téma. A szólásszabadság nevében mindenki elmondhatta róla pró és kontra a véleményét. Ne várja tőlem, hogy kommentáljam. Mindent fontosnak tartok, ami a kisebbségek, a bajba jutottak védelmét, megsegítését szolgálja. Legyen szó bántalmazott nőkről, férfiakról, gyerekekről, homoszexuálisokról. Az Amnesty Internationallal is együttműködöm a halálbüntetés eltörléséért, adománygyűjtéseken veszek részt a kambodzsai gyerekeknek, az AIDS-betegeknek.

hvg.hu: A filmvilágban érezte magát valaha hátrányos helyzetben amiatt, hogy nő?

C. C.: Egy olyan nemzedék tagja vagyok, amelyiknek nem hullott az ölébe az egyenjogúság. Harcolni kellett érte. Azt hittük, hogy az alapvető jogokért nem kell tovább harcolni, de nem így történt. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon legalább nyolcvanan vonultunk nők, színésznők, rendezők, producerek a vörös szőnyegen. A megmozdulásnak az volt a célja, hogy változás történjen a filmiparban a nők társadalmi, szakmai egyenlősége, az egyenlő bérezések terén.

hvg.hu: Feministának vallja magát?

C. C.: Nem, csak az egyenlőségért szállok síkra.

hvg.hu: A 8 és fél titokzatos lányalakjával, A párduc Angelicájával lépett be az európai filmművészet klasszikusai közé. Mester és múzsa viszonynak élte meg a közös munkát Fellinivel, Viscontival?

C. C.: Viscontival négy filmet készítettem, Fellinivel csak egyet. Federico olyan volt hozzám, mint egy gyengéd rokon. Viscontival közelebbi kapcsolatban álltam. Egy időben szomszédok is voltunk Rómában, a via Salarián. Luchino maga volt a megtestesült nagyvonalúság. Gyakran áthívott magához, együtt ebédeltünk, a szalvétába ajándékokat rejtett, Cartier ékszerekkel lepett meg. Claudine-nak becézett, franciául beszélt hozzám.

hvg.hu: Budapesttől Párizsig a Volt egyszer egy vadnyugat ötvenedik évfordulóját ünneplik a jelenlétében. Szép emlék?

C. C.: Bárhova megyek a világon, mindenütt a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjével fogadnak. Előbb volt kész Morricone zenéje a filmhez, mint hogy forgatni kezdtünk volna. Rögtön beleszerettem, nagyrészt ezért is fogadtam el Sergio Leone ajánlatát.

hvg.hu: Mit gondol, mitől maradhatott meg az olasz film utolsó dívájának, aki a mai fiatalok körében is sztár?

C. C.: Volt egyszer egy aranykora az európai filmművészetnek, kiváltképpen az olasznak és a franciának. És én szerencsére kifogtam a legjavát. Jó időben kezdhettem a pályámat. Sok rendezővel találkozom ma is Martin Scorsesétől Woody Allenig, akik mindig felemlegetik, hogy a nagy európai rendezők inspirálták őket.

hvg.hu: Producer férje amerikai karriert szánt önnek. Mi tartotta vissza Hollywoodtól?

C. C.: Nagyon prózai oka van. Bárhová mentem, testőrök vettek körül. Nem tetszett, hogy felügyelet alatt tartanak. Emlékszem, a rendőrök megállítottak az utcán, ha nem volt mellettem testőr.

Hollywoodban nem érezhettem magam szabadnak.

hvg.hu: Némi pikantéria van abban, hogy élete nagy szerelme, lánya apja, Pasquale Squitieri özvegyével játszik jelenleg egy színpadon, a Furcsa pár női változatában.

C. C.: Anno még Pasquale ötlete volt, hogy együtt játsszunk, és kibékítsen minket. Ellenségekből barátnők lettünk Ottaviával. Hamarosan pedig Pierre Notte francia drámaíró barátom új darabját kezdem próbálni Párizsban, amit nekem írt.

hvg.hu: A játék tartja formában?

C. C.: Igazán nem lehet okom panaszra. Elkényeztet a szakmám még ennyi idősen is.