szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Novemberben lesz száz éve, hogy lezárult a konfliktus, Peter Jackson pedig a tőle megszokott módon, technikailag felturbózott dokumentumfilmmel készült az évfordulóra.

Peter Jackson dokumentumfilmet készített az első világháborúról, de persze ezen is rajta hagyja jellegzetes kézjegyét. A rendező általában túltolja a filmjeit CGI-technikával, így egyáltalán nem meglepő, hogy az eredeti, némafilmes tekercseket sem csak úgy helyreállította, hanem kiszínezte, sőt, hangot is vett fel alá, hogy minél hitelesebbnek tűnjön.

A BBC-nek adott interjúban a rendező elmondja, hogy ez egy nagyon tudatos koncepció része. Metaforikus képpel él: az első világháborúra sokszor tényleg fekete-fehérként, azaz nagyon leegyszerűsítve gondolunk – és túl távolinak is érezzük.

Meg akartam mutatni olyan pontosan, amennyire csak lehet, hogy milyen volt benne lenni abban a háborúban.

A felvételeket Jackson volt első világháborús katonák eredeti interjúival is kiegészítette:

Így érezheti magát egy nyúl, mert az emberek úgy vadásztak ránk, mint a nyulakra

– mondja az egyik katona.

A They Shall Not Grow Old az első világháború lezárásának százéves évfordulójára készült, és október közepén kezdik vetíteni a brit mozikban.


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!