Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

A látszatcsillogás mögött rothadó világot, a perspektívátlanság meséjét vitte színre Alföldi Róbert a Centrál Színház Kasimir és Karoline című előadásában. Ödön von Horváth a náci hatalomátvétel előtti pillanatokban játszódó darabja konkrét áthallások nélkül is áthallásos történet a feledni vágyó emberekről. Döntéshelyzetekről, emberi viszonyokról, udvari bolondságról is beszélgettünk a rendezővel.

hvg.hu: Karácsonyi üvegdíszektől roskadó ég alá, fekete tükörparavánok elé pozicionálta a Kasimir és Karoline vásári forgatagát. Azért, hogy sötétebb tónust adjon az össznépi cirkusznak?  

Alföldi Róbert: A Kasimir és Karoline egy vurstliban játszódik. Kálmán Eszter díszlettervezővel nem konkrét térben gondolkodtunk, az volt a lényeg, hogy megmutassuk ezt a furcsa, népszerű szórakoztatást, a lényeget elfedő ivászatot, őrjöngést, bulizást. Az emberek mulatnak ahelyett, hogy szembenéznének azzal, amiben élnek.

hvg.hu: A szórakozással elfedett nyomorról akart szólni, amelyből ki-ki más módon akar szabadulni?

Alföldi Róbert
©

A. R.: Iszonyú sok hasonlóság van a harmincas évek és a jelen társadalmi közege között. Sokan gazdaságilag tönkremennek, szétesnek, a társadalmi mozgások beleszólnak az életükbe. Kasimir és Karoline szétszakadnak – holott elméletben együtt kellene hogy éljenek –, mert a valós, látszólagos vagy a társadalom által elvárt szegénységben, gazdagságban más a pozíciójuk. De a többi figura is hasonló problémával küzd, csak éppen őket más érdekli jobban, más túlélési stratégiákat találnak ki maguknak. Van, aki azt mondja, le van szarva minden, lopni kell, elveszem, ami jár. Másvalaki azt találja ki, hogy a csillagok felé néz, mert ahhoz hasonlítva magát mindjárt rájön, hogy a sorsa semmi a csillagokhoz képest. Megint mások a hatalomhoz, a pénzhez, a piához nyúlnak. A szegénységben, a világválságban, a politikai elnyomásban a társadalmi zűrzavar, hazugság, megoldatlanság különféle módokon szól bele abba, hogyan tudunk, vagy nem tudunk együtt élni.  

hvg.hu: A társadalmi zűrzavarral egyenes arányban dolga a színháznak rávilágítani arra, hogy mennyire vagyunk manipulálhatóak, megkísérthetőek? A rendezéseiben erőteljes vonalnak tűnik ez a kérdés a Mephistótól A salemi boszorkányon át a Chicagóig.

A. R.: Megkísérthetőség helyett döntésről van szó. Mindenki a döntéseinek a következményeit viseli. Nem lehet hivatkozni semmire sem. Ha a kísértést választja valaki, akkor utána ne kérje számon az életen, hogy miért lett megkísértve.

Gyengék vagyunk, gyávák vagyunk, nem nézünk szembe a valósággal, illetve nem mérjük fel, mi a fontos vagy a kevésbé fontos.  

hvg.hu: A csikágósan magyarra hangolt Chicago rendezésében is erőteljesen jelen van az illúziók, a hazugságok ütköztetése a valósággal.

A. R.: A Chicago olyan szempontból érdekes, hogy Magyarországon talán most értünk el oda, amikor ez a musical Amerikában íródott. Rablókat, gyilkosokat sztárolunk, nem pozitív irányba, ők a mi celebjeink. Nálunk egy bankrablóból lehet népi hős. Fontos volt számomra a Chicago esetében, hogy olyasmit próbáljunk megmutatni, ami valamelyest valóságos, még akkor is, ha egy olyan műfajról van szó, ami a csillogásra épül.  

hvg.hu: Ötvenedik születésnapjára ajándéknak kérte és kapta a III. Richárd címszerepét, Andrei Serban rendezésében. A shakespeare-i gyilkológép megformálásával közelebb került a diktátorok lélektanának a megértéséhez?

A. R.: A mi III. Richárd előadásunk nem Richárdról szól, hanem a közegről, amely őt körülveszi. Arról, hogy hogyan tud egy közeg komolyan venni egy ilyen embert, és ez az ember hogyan érzi ezt meg, és megy el a falig, csinál meg mindenkivel mindent. Hogy ki a királyunk, az tőlünk függ. Hogy mit engedünk meg a királyainknak, azt csak magunkon lehet számon kérni. Évek óta arról beszélek, hogy igenis, felelősek vagyunk a saját életünkért, azért, hogy milyen világban élünk. Ha nem vagyunk hajlandóak szembenézni a valósággal, akkor semmi jogunk számon kérni az élettől, hogy miért így alakult, és nem másképp. Ráadásul mindenkinek saját személyes felelőssége van.

Nem lehet egymásra mutogatni.  

hvg.hu: Old school, populáris rendezőnek nevezte magát egy izraeli lapnak adott interjújában. Komolyan gondolta? 

A. R.: Manapság már old school, klasszikus módszernek számít, hogy egy megírt anyagot az ember Á-tól Z-ig megrendez. A modern színház jelen időben megszülető szövegekkel, monológokkal dolgozik, szociálisan, társadalmilag konkrét ügyekről beszél. Sokkal kevésbé a szöveg a fontos, mint a színház globális művészeti jellege. Ami talán modern, kortárs lehet a klasszikus módszerben is, az az emberi viszonyok értelmezése. Figyelem, követem a modern színházat, bizonyára beépül a saját munkámba. Vágyom arra, hogy ilyen szabadon tudjak működni, de én másként működöm.

 

©

hvg.hu: A Nemzeti-éra utolsó éveiben belekényszerült egyfajta szabadságharcosi szerepkörbe, a balliberális oldal megmondóembere lett. Nem korlátozza ez a szabadságát?

A. R.: Sok skatulyába belekerültem már, de csak akkor szólalok meg, amikor úgy gondolom, hogy van mondanivalóm. Persze, én unom a legjobban, hogy mindig csak én beszélek. Akik eddig dumáltak, azok közül sokan elmentek vagy abbahagyták, mint Schilling Árpád, Gulyás Márton.

Mi amolyan udvari bolondok lettünk, akik mondják a magukét.

hvg.hu: Kemény véleményt fogalmazott meg a kőszínházak igazgatóiról, amiért nem szólaltak meg a tao megszüntetése ügyében. Miféle kiállást hiányol?

A. R.: Az összefogást és az erőt. Olyan társadalmi közegben és helyzetben vagyunk, amikor az értelmiségi embereknek kutya kötelességük erőt mutatni, elmondani a véleményüket, segíteni a tisztán látásban, és nem azzal foglalkozni, hogy minél nagyobb békesség és nyugalom legyen körülöttük.

hvg.hu: Hogyan látja, rövid távú túlélésre kell berendezkednie a színházi szakmának, mint amilyen az Átrium által meghirdetett mecénás program?

A. R.: Semmi információ nincs arról, hogy miként pótolják a taóval kiesett pénzeket. Kényszermegoldásnak tartom a mecénás program jellegű kísérleteket, az sem biztos, hogy bejönnek. Mindenki próbál túlélni és kivárni azt az időt, amikor a kulturális kormányzat valamit nyilatkozik, vagy akár kimondja, hogy amelyik színház számára nem tetsző dolgokat csinál, annak nem juttat pénzt. Ez is egy hozzáállás, de még ez sincs kimondva. Bizonytalanságban van tartva az egész szakma. Azt gondolom, hogy ezt a szakmának nem kellett volna hagynia.

hvg.hu: Alkotói korszak kérdése, hogy az utóbbi időben több kamaradarabot rendezett, amelyek lélektani folyamatokat, belső történéseket boncolgatnak?

©

A. R.: Talán annyiban igaz, hogy jobban foglalkoztatnak mostanában a viszonyábrázolások. Korábban is érdekelt az emberek egymáshoz való viszonya, legfeljebb sokkal színesebbek, hangosabbak voltak az előadásaim. A gondnokot próbálom jelenleg a Radnótiban Harold Pintertől három csodálatos színésszel, László Zsolttal, Schneider Zoltánnal és Pál Andrással. Utána egy sokszereplős darabot rendezek Szegeden, Bulgakovtól az Álszentek összeesküvését.

hvg.hu:  Pinter abszurdjában mi foglalkoztatja?

A. R.: Három lecsúszott, perifériára szorult férfi egymásra találását, illetve egymásra nem találását vizsgálja Pinter. És ez nagyon szépen rímel arra a gondolatra, hogy miért és hogyan csúsznak le, ki tehet róla, lehet-e őket integrálni. Vajon az-e a jó módszer, ha elítéljük őket, felülről próbálunk meg róluk véleményt mondani?

hvg.hu: A szegénységet, hajléktalanságot kriminalizáló légkörben hogyan ébreszthető fel a szociális érzékenység?

A. R.: Azt tanultam, hogy aki szerencsésebb helyzetbe kerül vagy értelmiségiként működik, annak kötelessége társadalmi ügyek mellé állni. A szociális érzékenység neveltetés kérdése. Az, hogy a bajba jutottakban nem ellenséget látsz, hanem veled egyenrangú embert, aki segítségre szorul, szintén neveltetés és figyelem kérdése. Az, hogy egyeseknek milyen lehetősége van arra, hogy ebben mennyire aktívan vesz részt, megint csak neveltetés kérdése. A lehető legegyszerűbb módon is lehet részt venni. Szalai Kriszta és Cserna Antal például minden Karácsonykor szerveznek Morzsapartit a Blahán a hajléktalanoknak, ahova bárki odaviheti az ünnepekről megmaradt ételeket. Rengeteg civil foglalkozású ember, szervezet nagyon sokat tesz azért, hogy ezeken az embereken segítsen. Egy csomó minden azért működik ebben az országban, mert vannak civilek, akik sokat tesznek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Egy jól megírt szerződés elég, hogy ne kelljen adózni a föld bérbeadása után

Révész: A nagy magyar bűnözőszaporítás

Révész: A nagy magyar bűnözőszaporítás

Koronavírus: nem kell a kereskedőknek olyan cipő, ami Kínában készül

Koronavírus: nem kell a kereskedőknek olyan cipő, ami Kínában készül

Takarékosság vagy több pénz: nem közelednek az álláspontok az uniós költségvetésről

Takarékosság vagy több pénz: nem közelednek az álláspontok az uniós költségvetésről

A fóti gyerekközpont bezárásáról rappelt annak egy fiatal lakója: megbüntették a fiút

A fóti gyerekközpont bezárásáról rappelt annak egy fiatal lakója: megbüntették a fiút

Azok a betegek járnak a legrosszabbul Kínában, akik nem a koronavírus fertőzöttjei

Azok a betegek járnak a legrosszabbul Kínában, akik nem a koronavírus fertőzöttjei