szerző:
MTI

Stevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át.

A 69 éves zenészlegenda a londoni Hyde Parkban tartott koncertje végén, a Superstition (Babona) című dal eléneklése után hökkentette meg rajongóit a bejelentéssel. "Még három koncertem lesz, majd szünetet tartok. Műtéten esem át. Veseátültetésem lesz az idén szeptemberben" - mondta a két tucatnál több Grammy-díjjal büszkélkedő vak zenész a több tízezres közönség előtt. Hozzátette: azért hozta ezt nyilvánosságra, hogy elejét vegye a pletykáknak. Stevie Wonder részletekbe nem bocsátkozott a betegségéről, csak annyit árult el még, hogy már találtak számára vesedonort. 

A közelmúltban felröppentek olyan hírek, hogy az énekes-zongoristának komoly egészségügyi problémái vannak. A londoni koncerten mindenesetre ennek nyomát sem lehetett látni, helyszíni beszámolók szerint végig kirobbanó formában volt, és nemcsak saját slágerei sokaságát adta elő, hanem a könnyűzene számos nagy alakja, Aretha Franklin, John Lennon és Marvin Gaye előtt tisztelegve az ő dalaikat is énekelte, köztük Lennon Imagine című nagy slágerét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Soha ennyien nem voltak kíváncsiak előben a foci-Eb-re

Soha ennyien nem voltak kíváncsiak előben a foci-Eb-re

Itt a főszezon, de a fonyódi strand továbbra is fel van túrva

Itt a főszezon, de a fonyódi strand továbbra is fel van túrva

Valami nincs rendben az európai GPS-szel, leállt 24 műhold

Valami nincs rendben az európai GPS-szel, leállt 24 műhold

Osztrák cég gazdagszik a Hungaroring állami milliárdjain

Osztrák cég gazdagszik a Hungaroring állami milliárdjain

Vajon hány autóst tiltanak el állandósult jellemhiba miatt a vezetéstől?

Vajon hány autóst tiltanak el állandósult jellemhiba miatt a vezetéstől?

Új vezetője lesz a BMW Magyarországnak

Új vezetője lesz a BMW Magyarországnak