Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az elismerést idén a Mérték Médiaelemző Műhely, valamint a puccsszerűen bezárt lap korábbi újságírója, Kácsor Zsolt kapta.
Harmadik alkalommal adták át a 2016. október 8-án bezárt Népszabadság szerkesztősége által alapított díjat, amely Marabu rajzai alapján készült.
Az elismerést idén először két kategóriában osztották ki.
Az egyiket a szólásszabadságot elszántan védelmező, az eszmét következetesen képviselő közéleti személyiségek, civilek, újságírók, szervezetek kaphatják. Az elismerést idén a Mérték Médiaelemző Műhely kapta, amelynek képviseletében Urbán Ágnes vette át a díjat. Azt megelőzően, 2018-ban a Magyar Hang, 2017-ben pedig a Szabad Pécs nyerte el.
A másikat idén először adták át az adott évben kiemelkedő újságírói teljesítményt nyújtó, a Népszabadság legszebb hagyományainak megfelelő, kiemelkedő íráskészséggel, szociális érzékenységgel alkotó kollégának. Ezt a kitüntetést most a lap korábbi újságírója, Kácsor Zsolt vehette át.
A győztesekről döntő zsűri tagja az elnöki teendőket is ellátó, a díjakat átadó Eötvös Pál, korábbi Népszabadság-főszerkesztő mellett Gergely Márton, Inotai Edit, Kelen Károly és N. Kósa Judit volt. Az eseményen Gergely Márton a lap korábbi főszerkesztő-helyettese, jelenleg a hvg.hu és a HVG munkatársa bejelentette,
az utóbbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz népszabis Fedél Nélkül.
Ahogyan az elmúlt években, úgy most is a Népszabadsághoz köthető szerzők írnak majd a hajléktalanok lapjába. A terjedelem növekedésével járó költségeket a Népszabadság Egyesület, a lap korábbi munkatársai állják, de minden bevétel az otthontalanoké lesz – közölték. A szerzők ezúttal arról beszélnek az olvasóknak, mi lenne, ha egy napra ők lennének a főnökök a városban.
A Népszabadságot 2016 őszén puccsszerűen zárták be: a lap írt egyebek mellett Matolcsy György szerelmi ügyeiről és a Rogán család helikopterezéséről, majd egyszer csak egyik napról a másikra a Mediaworks a csökkenő példányszámokra hivatkozva felfüggesztette a működését, a hírportálját is leállították. És már sohasem indították újra.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.