szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Benkő László és Mihály Tamás halála után néhány nappal jelent meg az új Omega-album, amelynek a megjelenési dátumát már régen kitűzték. A címének szomorú aktualitást ad a két zenész távozása. Az Omega valamilyen formában tovább zenél, tavasszal koncerteket is terveznek.

Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amely eredetileg egy életútösszegző album lett volna, de mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála.

„Ezt nagyon meredeken intézte az élet. A lemez megjelenésének időpontját már jó ideje kitűztük, de Laci és Misi halála mindannyiunkat sokkol és megfontolásra késztet. A koronavírus szörnyű dolog, de most időt ad nekünk gondolkodni, mi legyen az Omegával” – mondta Kóbor János énekes, zeneszerző az MTI-nek.

A Testamentum az 1962 óta létező Omega tizenhetedik stúdiólemeze, a munkálatai csaknem négy éven át zajlottak.

Benkő László billentyűs, zeneszerző halálával Kóbor János maradt egyedül az alapító tagok közül, a szintén az elmúlt napokban elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros, aki csaknem öt évtizeden át volt meghatározó tag, 2014-ben játszott utoljára a zenekarral.

Az új lemez zenéje a frontember szerint a „totális rock” elnevezéssel írható le; az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.

„A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A zenék és a szövegek a munkafolyamat során több változáson mentek keresztül, átalakult a stílusvilág is. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre” – idézte fel Kóbor János.

A GrundRecords gondozásában most megjelenő Testamentumon többségben új szerzemények (köztük a Mennyben az angyal, az Álom XXI. század, A démon vagy a Légy hű magadhoz!) szerepelnek, de ezek mellett korábbi Omega-sikerek (A Föld árnyékos oldalán; Varázslatos, fehér kő; Huszadik századi városlakó; A holló; A látogató) újragondolt változatai is hallhatók. Az új szövegeket az Omega történetének két meghatározó szövegírója, a misztikusabb világú Sülyi Péter és a konkrétabb Trunkos András írta.

A lemez csütörtökön jelenik meg 15 ezer példányban és országszerte a Mol-benzinkutaknál lehet megvásárolni. „Szándékaim szerint nem ez lesz Omega utolsó stúdióalbuma. Már csináljuk a következőt”.

A Testamentumot Kóbor János mellett producerként jegyző Trunkos András, aki az Omega menedzsere is, az MTI-nek elmondta: a lemez német kiadója az Egyesült Államoktól Japánig számos országban fogja terjeszteni az anyagot angol, illetve német változatban. A tervek között szerepel egy Testamentum-film is.

„Ahogy lehetséges, remélhetőleg jövő tavaszra szervezek egy templomturnét az Omega számára, amelyen a Testamentum mellett néhány régebbi dalt adnánk elő. A koncertsorozatot az Omega elhunyt tagjai, Benkő László és Mihály Tamás mellett Somló Tamás és Laux József emlékének szenteljük” – hangsúlyozta Trunkos András.

Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, világszerte több mint 50 millió albumot adott el. Olyan slágerek fűződnek hozzá, mint a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány vagy a Fekete pillangó. A zenekar klasszikus felállása 1971-ben alakult ki, abból Kóbor János mellett Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos ma is a csapat tagja, de az Omegában hosszú évek óta szerepel például Szekeres Tamás gitáros és Szöllősy Kati basszusgitáros. 1963 és 1971 között, a beatkorszakban az együttes tagja volt Laux József, Somló Tamás és Presser Gábor is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!