Collins igazi zsenipalántaként indult, 5 évesen már dobolt és gyerekszínészként is szerepelt. 1970-ben, 19 évesen csatlakozott az angol progresszív rock ígéretes zenekarához, a Genesishez, mely már vele a soraiban a kor egyik legünnepeltebb együttese lett. Miután az 1974-es csúcsmű, a The Lamb Lies Down On Broadway után az énekes, Peter Gabriel kilépett, hogy szólóban folytassa, Phil Collins előlépett a dobok mögül és ő lett az együttes frontembere.

A zenekar nem csak, hogy túlélte a váltást – sokan kételkedtek, hogy ez sikerülni fog-e –, hanem kommerciálisan egyre sikeresebb lemezeket jelentetett meg. Az 1986-os Invisible Touch – melynek turnéján Budapesten, a Népstadionban is felléptek – sokszoros platina, Nagy-Britanniában toplistavezető, Amerikában listaharmadik lett.

A 80-as évek elején Collins is megpróbálta magát szólóban, és nem is döntött rosszul: az évtizedben készített albumai (Face Value, Hello, I Must Be Going; No Jacket Required, ...But Seriously) hatalmas sikert arattak, még anyazenekarát is sikerült túlszárnyalnia, és később, a 90-es és 2000-es években is a porondon maradt szólóelőadóként.

Nyolc Grammyt nyert, hat Brit zenei díjat, két Golden Globe-ot, sőt, egy Oscart is (a Tarzan You’ll Be In My Heart című filmzenedaláért), csillaga van a hollywoodi Walk Of Fame-en. Több mint 100 millió lemezt adott el a Genesisszel és szólóelőadóként (két másik olyan zenész van, aki ilyet tud, azaz, hogy együttestagként és szólóban is ennyire sikeres: Paul McCartney és Michael Jackson, nem rossz társaság).

Nagy pillanata volt az 1985-ös Live Aid, amikor egyedüli előadóként az óceán mindkét oldalán, mindkét nagy helyszínen fellépett: Londonban szólóban és Stinggel duóban, majd Philadelphiában ugyancsak saját dalaival, majd a nem Led Zeppelin néven, de valójában Led Zeppelinként koncertező Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones mögött dobosként.

„A popzene Kedves Embere, az egyszerű fickók védőszentje” – írta róla egy újságíró, egy másik pedig azt, „Valamikor viccnek számított, ma az istenek között emlegetik”, és valóban, Phil Collins hátrányból faragott előnyt, ő lett az a frontember, aki nem is akart mást adni, mi lényege, nem akart többnek látszani, mint egy köpcös, kopaszodó fickó, aki a dalaival és a dalszövegeivel hódít. De nagyon.

Szokás persze cikizni is, David Bowie például „Phil Collins-éveknek” nevezte a kritika által kevéssé izgalmasnak értékelt 80-as évekbeli periódusát, míg az egykori oasis-es (azóta szólóban alkotó) Noel Gallagher szerint „csak azért, mert sok lemezt adsz el, nem biztos, hogy jó vagy – ott van például Phil Collins".

Az utóbbi 20 évben egészségi állapota miatt is a címlapokra került. Először hallásproblémáival, amivel sikerrel megküzdött, aztán a gerincével és a csigolyáival bajlódott, le is kellett mondania a dobolásról, majd súlyosbodó depressziójáról jöttek hírek. Az utóbbi években már bottal járt és a koncertjein ülnie kellett. A legfrissebb hír, hogy a Genesis – ha a minden jól alakul – 2021 őszén The Last Domino? Tour címmel vélhetően búcsúturnéra indul.