1971. április 6-án jelentették be az első magyar szupergrup megszületését.
hvg.hu
A zenekart megalakító tagok mindegyike már ismert, elismert zenésznek számított. Az Omegából érkezett Presser Gábor és Laux József (illetve Laux felesége, az „LGT ötödik tagja”, a szövegíró Adamis Anna), a Metróból Frenreisz Károly, a szólógitáros pedig a Hungária korábbi zenésze, Barta Tamás lett.
Az LGT megalakulása tehát több más együttes válságát is jelentette, különösen az Omegát érintette rosszul két alaptaguk, a billentyűs, zeneszerző Presser és a dobos, Laux kiválása, erről Hűtlen barátok címmel dalt is kiadtak.
Az LGT bemutatkozó koncertje a Budai Parkszínpadon volt júliusban, augusztusban megjelent az első kislemeze (rajta a Boldog vagyok és a Ha volna szíved), decemberben első nagylemezük Locomotív GT címmel.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.