szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vitaindító írásában azt mondja, a magyar irodalom a szívügye, olvasóként azonban hiányérzete van. Azt is írja, hogy bele fog állni ízlésvitákba, még azzal a tudattal is, hogy ezek „objektíve megnyerhetetlenek”.

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője a Válasz Online-nak megküldött, vitaindítónak szánt írásában fejti ki, hogy a kortárs magyar irodalom területén mit tekint feladatának és mit nem azok után, hogy nagy vihart kavartak az irodalmi alkotások 80 százalékának kikukázásáról szóló mondatai. Demeter Szilárd rögtön az írása elején leszögezi, hogy eléggé unja a szekértáborosdit, és rögzíti azt is, hogy három éve dolgozik a kultúrpolitikai tételmondat mentén, miszerint

létezik magyar nemzeti kultúra, ezen belül magyar irodalom, és a mi dolgunk ennek erősítése.

Demeter megjegyzi, hogy a kortárs magyar irodalom 80 százalékának a kikukázásáról kifejtett nézetei után sok egyetértő véleménnyel találkozott. Ahogy fogalmaz: „Cáfolni nem cáfolt meg senki.” Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy nem árt néha, ha

emlékeztetjük magunkat arra, hogy nem a jelenvalóság az időhorizont. Ha írsz, akkor azért írsz, mert szeretnél bekerülni ama húsz százalékba.

Két szervezői elvet vázolt fel, az egyik a külföldi megmutatkozás, a másik az anyanyelvi olvasó megszólítása. Bár a kettő nem mindig ér össze, szerinte „minden műfajban találunk eladható magyar szerzőt”, „középtávon az európai élvonalhoz közel kerülhetünk.” Ez szakmai tapasztalat, piacismeret és pénz kérdése – ezt jelölte meg a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik kiemelt feladatának a következő években.

Tíz év múlva jegyezzék a magyar irodalmat az európai irodalmak élvonalában. Meg lehet csinálni, tehát meg fogjuk csinálni

– írja.

Ami a magyar olvasó megszólítását illeti, Demeter szerint „a kultúrafogyasztási szokásaink a könyvolvasás hátrányára alakulnak”, a meglévő könyvvásárlói tábor kopásában pedig szerinte nem lehet megkerülni az alkotók részfelelősségét. „Aki egy Kondor Vilmos-krimit elolvas, vagy falja Leiner Laura könyveit, az csak egy lépésre áll a kortárs magyar szépírótól. Ezt a lépést meggyőződésem szerint a szépírónak kell megtennie” – írja Demeter, majd felsorolja az ennek az érdekében előkészített programokat, hangsúlyozva, hogy mindezt azért csinálják, mert „a magyar irodalom a szívügyünk.”

Demeter Szilárd az írás célját is megpróbálta meghatározni: „Ne azért írjunk, mert írók vagyunk (szeretnénk lenni), hanem azért, mert vannak történeteink. És ha saját történeteinket írjuk meg, akkor nem csak hogy megtartjuk az olvasókat, hanem újakat is szerzünk. Mert a mi történeteinket csak mi tudjuk megírni. Senki más nem fogja elmesélni helyettünk.”

Utóiratban Demeter megjegyzi, hogy ízlésvitákba továbbra is bele fog állni, de azzal a tudattal, hogy ezek „objektíve megnyerhetetlenek.”

A véleményem egy a sok közül, nem is biztos, hogy a legmegalapozottabb, leginkább az olvasó morgolódik bennem. És ez a fontos: olvasóként hiányérzetem van. Szeretném szeretni, mit szeretni, szeretnék rajongani a kortárs magyar irodalomért, de nem tudok. Halott fehér emberek társaságában morgok, mert mégiscsak a saját kortársaink vagyunk.

 

Demeter Szilárd vitairattal jelentkezett a „jóemberkedő értelmiségről" és a képmutatásról

A PIM igazgatója szeretné megélni azt az időszakot, amikor ujjongva olvashatja magyar szerzők tucatjait, de "sajnos, nem ez a helyzet".

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!