A regény, amiért nagyon meg kell küzdeni, de annál nagyobb a katarzis a végén
Száz éves a posztmodern irodalom „mesterlemeze”, az Ulysses: a könyv, amit sokan elkezdenek, de csak kevesen fejeznek be. Akik abbahagyják, azok általában élvezhetetlennek tartják, akik viszont végigolvassák, azokat beszippantja James Joyce betűről betűre szerkesztett univerzuma. Képes-e az olvasó a Netflix korában egy ekkora figyelmet igénylő regény megemésztésére? Miért érdemes nekifutni az Ulyssesnek? A könyvet és szerzőjét ünneplő Bloomsday alkalmából Hoványi Márton irodalomtudóssal beszélgettünk.
1922-ben jelent meg James Joyce életének főműve, a modernkor Odüsszeiája, az Ulysses. A nagyjából 700 oldalas (attól függ, melyik kiadásról beszélünk) nagyregény egyik főhőse, Leopold Bloom dublini hirdetésszervező, a cselekmény pedig egyetlen napon, 1904. június 16-án játszódik. A Joyce-rajongók világszerte – de különösen az ír fővárosban – pirosbetűs ünnepnapként tekintenek minden év június 16-ára: századfordulós jelmezekbe öltöznek, irodalmi városnéző sétákat tesznek, felolvasásokat tartanak, a regény ikonikus helyszíneire látogatnak el e jeles nap alkalmából.
Mi úgy döntöttünk, hogy a rajongók által Bloomsdaynek elnevezett ünnepről és a regényről Hoványi Márton irodalomtudóssal, az ELTE Tanító-és Óvóképző Karának adjunktusával, a MűGond nevű online, előfizetéses mesterkurzus alapítójával emlékezünk meg. A regény kiadásának 100. évfordulója alkalmából ezen a kurzuson vezette át az érdeklődő olvasókat az Ulysses gigantikus tudatfolyamán, így Hoványi Márton bőven tud mesélni arról, hogy miként és miért érdemes megküzdeni minden regények egyik legjobbikával.
hvg.hu: Bevallom, még csak az Ulysses elején járok: az első 100 oldalt tudtam eddig le. A legelső fejezetek kissé elvették az önbizalmam, de úgy a hatvanadik oldal környékén kezdtem megérezni, hogy van húzása a könyvnek. Remélem, kitart a lendület a „maradék” hatszáz oldalra.
Hoványi Márton: Bátor ember, hogy belevágott, és kitartó: sokan ilyenkor már fel szokták adni, az eleje az egyik legnehezebb szakasz. Általában úgy tartják, hogy a 15. fejezet környékén (ez nagyjából az 500. oldalnál van – a szerk.), tehát az utolsó három fejezetre egyszer csak összeáll az egész. Legkésőbb addig uralkodik az őskáosz.
hvg.hu: Egy 24 előadásból álló kurzus keretében olvasták végig és dolgozták fel a résztvevőkkel a regényt az elmúlt hónapokban. Mi volt Az Ulysses-küldetés tanulsága? Hányan adták fel idő előtt, hányan teljesítették sikerrel, hol voltak a mélypontok?
H. M.: Jelentős volt a lemorzsolódás. A kurzust százan kezdték el, és én úgy saccolom, hogy ebből körülbelül harminc ember fogja végigolvasni a regényt, most pedig nagyjából tizenöten vannak, akik a kurzussal párhuzamosan már be is fejezték a könyvet, ami egyáltalán nem rossz szám.
hvg.hu: A 21. században a kultúrafogyasztó ember figyelme sokkal szétszórtabb, töredezettebb, ezért mintha inkább a passzív befogadást igénylő, rövidebb művekre lenne kalibrálva; kisregényekre, sorozatokra. Képesek vagyunk még befogadni olyan hatalmas és nehéz műveket, mint az Ulysses?
H. M.: A pontos olvasásszociológiai választ nem tudom megadni, de a mesterképzéseink valódi konkurenciája bizonyos értelemben a Netflix. Nézzük például a Dekameront: van 100 darab, egészen humoros, gyönyörűséges, néha kicsit sutább, máskor remek novella, melyeknek az olvasási ideje pont egy-egy sorozatepizód hosszúságának felel meg. Ezek tehát gyorsan elolvashatók, de közösen értelmezni őket emelt szintű befogadói élményt eredményez. A magányos olvasás passzivitásából értelmezői aktivitás fog létrejönni, ami szerintem nagyon vagány. Nyilván az Ulyssesnél annyiban más a helyzet, hogy azt nem lehet gyorsan ledarálni, hiszen ott van például a 15. fejezet (Kirké), amely önmagában kisregény hosszúságú.
hvg.hu: Hogyan teszi próbára az Ulysses az olvasót a MűGond korábban feldolgozott nagy irodalmi műveihez, a Dekameronhoz vagy az Isteni színjátékhoz képest?
H. M.: A modern szövegeknél, pláne az Ulyssesnél, az a nagyon nehéz, hogy egy igazán jó író, mint amilyen Joyce is, fölszippantja mindazt, ami előtte megszületett a kultúrában, az irodalomban. Bele lehet pusztulni, annyi utalás van a Dekameronban és az Isteni színjátékban, de legalább csak az antikvitásra és a középkorra vonatkoznak ezek. Az Ulyssesben Joyce a reneszánsztól kezdve a 19. századig minden művészeti és szaktudományos ágat, illetve történelmi eseményt a regény szolgálatába állít, amihez tényleg szinte határtalan, egyetemes tudás kell. Joyce korabeli híreket gyűjtött, elolvasta az összes napilapot, ami 1904. június 16-án megjelent Európa-szerte, ennek megfelelően ez az átlagos dublini nap megannyi mikrotörténelmi esemény kontextusában jelenik meg. Ilyen szempontból történelmi regényként is működik az Ulysses.
hvg.hu: Akkor a sok utalás adja a valódi nehézségét a regénynek?
H. M.: Inkább az, hogy Joyce fogta magát, és felrobbantotta a regényt, mint műfajt. Mind a 18 fejezet más elbeszélő technikával jött létre. Zseniális, hogy 18 könyvet kap, aki az Ulyssest olvassa. Van benne vers, dráma, katekizmus-szerű kérdés-felelet. A regény utolsó, híres fejezete, Leopold Bloom feleségének, Mollynak a monológja egyetlen mondatból áll. 8 öles bekezdés 40 oldalon keresztül, írásjelek nélkül. Az angol eredetiben még az aposztrófok sincsenek kitéve, szóval azt sem tudod megállapítani, hogy a birtokjel hol van, ki minek a tulajdonosa. Nem tudod, hogy mikor kire gondol éppen Molly, amikor a harmadik személyű, személyes névmás tárgyesetét használja: a férjére, Poldira vagy a szeretőjére, Bagzó Boylanre? Éppen ez az összemosódás mutatja meg, hogy a férje, illetve az, akivel megcsalja őt, valahol ugyanolyan fontosak neki. Nyelvileg milyen zseniálisan oldja ezt meg Joyce!
A szerző tehát folyton kísérletezik, hogy mennyit bír el a regény. Kérdéses emiatt, hogy mennyire sikerült önálló regényként működtetni ezt az egyes részeiben és azok összefüggésében zseniális szövegóriást, de ezt már csak halkan jegyzem meg.
hvg.hu: Szerb Antal blöffnek nevezte az Ulyssest, Babits kissé „bogarasnak” tartotta a szimbolikáját (erről a legutóbbi Ulysses-fordítást végző csapat vezetője, Kappanyos András is írt cikkében), Paulo Coelho pedig károsnak nevezte az irodalomra nézve a nagyregényt. Ezek szerint tényleg van alapja ezeknek a kritikáknak.
H. M.: Azt azért megjegyezném, hogy nem mindenki olvasta el a könyvet azok közül, akik markáns véleményt fogalmaznak meg róla. Nem vagyok biztos abban, hogy Szerb Antal például végigolvasta a könyvet, hisz tudjuk róla, hogy A világirodalom történetét úgy írta meg, hogy azért volt, amit Kerényi Károlytól gyorstalpalóban tudott meg az antikvitás irodalmáról is. Szerintem végig kell venni a művet ahhoz, hogy értelmet nyerjen az, ami addig bogaras volt, széttartó.
A kritikák egy részével abban egyet tudok érteni, hogy Joyce szövege túlfutott a modern regény megszokott keretein, de ez mégiscsak egy zseninek a túlfutása. Mert közben meg a mű nagyon is összefüggő, minden pontján ki van találva, agyon van szerkesztve – van olyan fejezete, amin a szerző, a saját emlékezése szerint 1000 órát dolgozott. Hogy bejön-e önmagában a szöveg valakinek, az pedig azon is múlik, hogy az illető tragikus hangoltságú vagy jobban szereti a humoros műveket. Mert minden nehéz témájával (temetés, megcsalás, társadalmi kiszolgáltatottság) együtt, ez egy velejéig komikus szöveg, számtalan poénnal él, miközben a hétköznapok tabuit megdöntő regénnyel van dolgunk.
hvg.hu: Amerikában és Angliában is betiltották a könyv első kiadását az obszcenitása miatt. Egy ponton Joyce hosszan részletezi a székelést, és van egy jelenet, amikor Leopold Bloom önkielégítést végez egy 17 éves lány láttán. Valószínűleg, ez utóbbi még ma is vitákat váltana ki.
H. M.: Abszolút, rengeteg ellenérzést lehetne megfogalmazni pusztán tematikai szempontból, bár kérdés, hogy van-e olyan téma, amiről az irodalom „nem beszélhet”. Ha pedig valaki eljut az utolsó fejezetig, akkor Molly előadja mindennek a női perspektíváját is, amely obszcenitásában a szokványos férfi perspektívát is felülmúlja. Nagy kérdés ezért, hogy milyen a nőábrázolás a regényben, mennyire eltárgyiasított a nő az egyik vagy a másik helyzetben – ez már önmagában érdekes genderkérdés lehetne. Joyce az amerikai The Little Review hasábjain részenként jelentette meg a regényét, és csak még nagyobb lett az olvasói érdeklődés, amikor egy ponton túl nem adták ki a következő részeket. Végül Joyce Párizsban, minimális példányszámban tudta csak publikálni a teljes Ulyssest 1922-ben, ami viszont berobbant szamizdatként, az olvasók között kézről kézre járt a szöveg, mire végül Amerika is beadta a derekát.
hvg.hu: Kezdő Joyce-olvasóként az első benyomásom az, hogy nagyon észnél kell lenni, mikor forgatja az ember az Ulyssest, nem lehet egyes mondatok fölött átsiklani, mert a regényben jóval később még visszautalhat rájuk az író. Talán éppen ettől valamiféle mindfulness-élményt is nyújt a könyv. Kinyitja az elmét, miután a legapróbb részletekre is ráirányítja a figyelmet. Ugyancsak emiatt, és mert a legprofánabb dolgokról is hosszan ír, mintha empatikusabbá is tenne.
H. M.: Sürgető ez a 724 oldal, miközben ez egy lassú olvasásra teremtett szöveg. Nagyon elmélyült, odaadó figyelmet kíván. Van a könyv elején, a 6. fejezetben egy jelenet, amelyben temetésre mennek Bloomék, de csak a 17. fejezetben fogod megtudni, hogy pontosan kit temettek el. A szöveg valóban felébreszti az empátiát is, mert hétköznapi, szürke kis emberek egyetlen napját mutatja be a mosdótól kezdve a kocsmáig. Téged meg engem avat hőssé. Ezt megcsinálja Dosztojevszkij is a saját szereplőivel, de ott még néha vannak heroikus mozdulatok, érezzük, hogy belül valami nagy változás van, például komoly bűnt követ el valaki. Joyce szereplői cselekedetei ezzel szemben itt olyan egyszerűek tudnak lenni, mint a faék, semmi különös nincs bennük. Ezért csodálkozhatsz rá az Ulysses után, hogy te jó ég, magad körül minden ember átlagos napjáról lehetne 700 oldalt írni!
hvg.hu: Hogyan alakult a regény fogadtatása a kezdeti nehézségekhez képest? Szentkuthy Miklós 1974-es, ma már kritikával illetett magyar fordítását (ezt 2012-ben, nyolc évnyi intenzív munkát beletéve dolgozta át, javította fel Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Gula Marianna és Szolláth Dávid) például 50 ezer példányban jelentették meg, ami a mai eladási számokat tekintve hatalmas mennyiség.
H. M.: Vannak nagyszerű megoldásai Szentkuthynak, de ő valójában egy saját regényt írt fordítás címén. Szerintem elég sok polcon ott pihen az Ulysses, de nagyon kevesen olvassák végig, még a bölcsészkarokon is mumusnak számít. Aki viszont egyszer bekerül ebbe a narratív univerzumba, elkezdi megérteni az összefüggéseket, előveszi Joyce más műveit is. Olyan, mintha elkezdene kirakni egy puzzle-t. Rájön, hogy van még két kiegészítő széria, és megörül, hogy az ezer darab mellé kirakhat újabb ezret. Beszerzi és molyolni fog velük. Akit egyszer megérint ez a világ, az nagyon benne tud ragadni, akit pedig levet magáról a könyv, annak nagyon markáns ellenérzései lesznek. Ez egy megosztó regény.
hvg.hu: Az Ulysses szókincse körülbelül 30 ezer szó, Nádasdy Ádám szerint pedig egy átlag ember passzív szókincse körülbelül 5-10 ezer szóból áll. Ez akkor azt jelenti, hogy a hétköznapi olvasó nagyjából az Ulysses egyharmadát érti meg? Tényleg kell szótár, glosszárium az Ulysses olvasásához?
H. M.: A műfordításhoz nem kell, de egy jól megjegyzetelt magyar Ulysses még mindig nagyon várat magára. Az angol Ulysseshez csak a lábjegyzetek kitesznek egy 5-600 oldalas külön kötetet. Ez jól mutatja, hogy van mit magyarázni a regényen, főleg az ír történelmi és kulturális kontextust, a szaktudományos és zenei utalásokat.
A magyar fordítások az angol szókincset lefölözik, mert nem lehet teljesen visszaadni Joyce nyelvi gazdagságát. Ez akkor válik világossá, amikor párhuzamosan olvassuk az eredetit a magyarral. Van olyan oldal az angol nyelvű műben, amelynek, első olvasásra a 70 százalékát nem értem, hiába tudok angolul. Szinte biztos vagyok benne, hogy még az anyanyelvi olvasónak is az értelmező szótárhoz kell időnként nyúlnia.
hvg.hu: Az említett mesterkurzus egyik előadása a regény közép-európai vonatkozásáról szólt. Azon kívül, hogy a főhős Leopold Bloom magyarországi zsidók leszármazottja, mit érdemes még itt kiemelni?
H. M.: Így van, Bloom egyenes ági felmenői között található az eredetileg Rudolph Virág névre hallgató zsidó családfő, aki emigrált az Osztrák-Magyar Monarchiából, egész pontosan Szombathelyről. A monarchia a kontinens vs. sziget kettőségének megjelenítésében játszik szerepet. Emiatt magyar szavak is vannak az eredeti regényben, és az angolt olvasva nagyon vicces, amikor megjelenik egy-egy szó, mint például a „viszontlátásra”, a szövegben. Joyce nagyon sok más nyelvvel is dolgozik a műben, hiszen húsznál is több nyelvhez volt valamilyen köze. Azt mesélik róla, hogy kiállt a zürichi pályaudvarra és csak hallgatta, hogy az átutazó népség milyen nyelveken beszél, Itáliában meg kocsmákba járt azért, hogy az olasznak a kortárs dialektusait elsajátítsa.
hvg.hu: Mennyit vesz el az olvasói élményből, ha valaki nem ismeri a mű alapjául szolgáló Odüsszeiát vagy a Hamletet?
H. M.: Szerintem ismerni kell ezeket. Ha nem a saját bőrét vinné vásárra az irodalom ebben a szövegben, akkor azt mondanám, hogy nem kell, megáll önmagában is a regény. De valójában a poén sokszor éppen az, hogy van a kalandos, a tengereket beutazó nagy Odüsszeusz, és van egy modernkori változata, aki pedig Dublin városában megy pár utcát jobbra meg balra. Ez a kontraszt nem jön ki, ha nem ismered az Odüsszeiát. Vagy képzeljük el azt, hogy stílusimitációkból áll egy egész fejezet, és én egyetlen imitált művet sem ismerek. Akkor az úgy bajosan működik.
hvg.hu: Akkor akár most abba is hagyhatnám az olvasást.
H. M.: Nem kell abbahagyni, csak érdemes tudni, hogy amennyit el tud most csípni a regényből, annyi lesz meg. Azért kell végigrágni magunkat az Ulyssesen, mert utána ez lesz a legtöbb posztmodern és kortárs felé az alapszöveg. Az Ulyssest végig kell olvasni, mert az egy kötelező bravúr, ebből lehet megérteni a többit igazán. Nem véletlen, hogy posztmodern szerzők, ide érthetjük akár Esterházy Pétert vagy Thomas Pynchont is, nagyon nagy mértékben merítenek az Ulyssesből. Joyce maga is fölhasznált rengeteg forrást, nemcsak Shakespeare-t vagy az Odüsszeiát, hanem alapvető angol irodalmi műveket, de még jelentősebb az, hogy ő maga is ihletővé tudott válni. Ettől remekművek a remekművek, hogy valamit eredményeznek az irodalomban. Végtelenül jelentős az irodalomtörténeti szerepe a regénynek, egyszerűen must have. Enélkül nem lehet kortárs irodalmat olvasni, megkerülhetetlen, kulcsmű.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
