Betiltották Oroszországban a milliók életét követelő volgai éhínségről készített dokumentumfilmet

Hivatalosan a provokatív és sokkoló képi megjelenítés miatt vonta meg a film vetítési engedélyét az orosz kulturális minisztérium, a valóságban viszont közrejátszhatott az is, hogy a becslések szerint ötmillió életet követelő éhínségnek csak nagyon komoly amerikai segítséggel tudott véget vetni a bolsevik kormányzat.

  • hvg.hu hvg.hu
Betiltották Oroszországban a milliók életét követelő volgai éhínségről készített dokumentumfilmet

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Az orosz kulturális minisztérium betiltotta az 1921-23-as volgai éhínségről készült dokumentumfilm vetítését – írja a Moscow Times. Az élelmiszerhiány az orosz polgárháború záróakkordjaként csapott le, és elsősorban a volgai és az uráli területeket sújtotta. Becslések szerint alig két év leforgása alatt mintegy ötmillió ember halt éhen, illetve a hatóságok kannibalizmus eseteit is rögzítették. A pusztító éhínséget csak igen jelentős európai, illetve amerikai segítséggel tudta megfékezni a bolsevik kormányzat.

Az orosz kulturális minisztérium állampolgári bejelentésekre hivatkozva rendelte el a vetítési engedély megvonását, mint közleményükben írták, a panaszok a társadalomra káros provokatív, illetve sokkoló képi megjelenítést kifogásolták.

A Kommerszant napilap állítólag megszerezte a kulturális tárca levelének egy példányát, amit a film készítőihez intéztek. Ebben az újság állítása szerint a minisztérium egyéb, nem részletezett információkra is hivatkozik, melyek terjesztése tilos Oroszországban.

A film elkészítésében szerepet vállalt Makszim Kurnyikov újságíró azonban elmondta, hogy semmi törvénytelen nincs az Éhínség címet viselő filmben, de beszélt arról is, hogy már a film forgatása alatt gyakran rendelték be a stábot kihallgatásra a rendőrök.

Az Éhínséget közösségi finanszírozásból forgatták le, a film bemutatására szeptember 30-án engedélyt is adott ki a kulturális minisztérium, majd ezt visszavonta. A Kommerszentnak nyilatkozó jogászok szerint az Oroszország és a Nyugat között növekvő feszültségek egyik hatása, hogy az elmúlt években egyre több dokumentum és történelmi film vetítési engedélyét vonják vissza Oroszországban. 

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.