Ez egy munkaanyag, nem a nyilvánosság számára készült, annál sokkal őszintébb például. Miért is kéne az Operaház belső dolgait a nyilvánosság elé vinni? – tette fel a kérdést az Index Kibeszélő című műsorában Ókovács Szilveszter, amikor a portál arról kérdezte őt, miért nem hozta nyilvánosságra azt a pályázatot, amivel annak ellenére kapta meg az Operaház igazgatói posztját, hogy a vele szemben pályázó Kasselyák Gergelyre többen szavaztak. Ha Ókovács nem is, a minisztérium kiadta a pályázatot a Pest Vármegyei Kormányhivatalnak, az Index pedig megszerezte azt. Azt írják, az anyagban

Ókovács beleszállt a táncosokba, a zenekarba, és az Operaház felújítóiba is.

Az igazgató a pályázati anyagban például olyat ír, hogy „a magyar táncszakma a hatvanas évek eleje óta kicsi és belterjes, többen mindenhol ott vannak, kéz kezet mos alapon szövi át a szívességi háló ezt a világot. (…) Sajnos ki kell mondani, hogy miként a hazai színészoktatás, a filmesképzés vagy más lestoppolt szellemi műhelyek, úgy a magyar táncképzés és táncszakírás is rendszerváltás előtt áll, amelyet nem lehet megúszni. Ideje volna itt is elkezdeni, az Opera ehhez az érzékeny átalakításhoz a klasszikus balett terén, egyetemi szinten is kész segédkezet nyújtani”. Ezt Ókovács úgy képzeli, hogy az opera mindenkori balettigazgatójának, vagy delegáltjának kellene betöltenie a Magyar Táncművészeti Egyetem balettszakmai rektorhelyettesi posztját.

9-2 arányban Kesselyákot támogatta Ókováccsal szemben a bizottság, mégsem ő lett az Operaház igazgatója

Az egykori első karmester magasan vezetett a szakmai bizottság értékelése szerint, Csák János miniszter azonban máshogy döntött.

Ókovács szerint az így kinevezett balettigazgatónak osztályt kell vinnie az egyetemen, be kell kerülnie az MTE kuratóriumába, esetleg felügyelőbizottságába. Sőt: az opera balettintézete legyen az MTE felhordó iskolája, jelentkezzenek tőlük a gyerekek az egyetemre. Szerinte hasonló szisztéma működik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is, és a modellváltás előtt álló Zeneakadémián is van erre gyakorlat.

Ókovács pályázatában az Erkel Színház és az Operaház szétválasztása ellen érvel: „sem az Erkel Színház elszakítása és az Operaházzal történő esetleges rivalizáltatása nem vezetne célra, sem az OPERA Eiffel Műhelyházának leválasztása nem tenne jót (…) a magyar operaéletnek”.

Ókovács azt írta, hogy „az Ybl-palota 2022 tavaszi »befejezése« sok kérdést felvet, nekem pedig legalább ehelyütt őszintén válaszolnom kell. A hosszú vegetálás után sebtében összecsapott munka rengeteg hibával járt, jelenleg másfél ezer soros az a táblázat, amelybe ezeket gyűjtjük. Valójában az Operaház nem »kész lett« márciusra, hanem »abba az állapotba került«, hogy ugyan nagy művészi és komfortkockázattal (tehát nem életveszéllyel), de előadásokat tarthassunk benne” – írta.

Szerinte lehetetlen együttműködni a szakszervezettel is, mert „a szocializmus örökségét leküzdeni a fejekben a legnehezebb: a »bármit csinálok, úgysem tudtok kirúgni«, »bármennyire nem vagyok már alkalmas, kötelességetek eltartani«, »hogy képzelitek, hogy nem adtok szerepet«, »mindegy, de ez a százéves hagyomány« típusú mondatok ugyan egyre ritkábban hangzanak el, de akárhogy szeretném, kevésbé a mi munkánk, inkább az idő múlásának következményeképpen vannak eltűnőben. De még vannak”.

Narancs: Az Opera megszegte a munka törvénykönyvét, és ezt Csák minisztériuma is elismerte

Az Opera vezetése törvénytelenséget követhetett el, erről pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium is tudott.

Majd beszólt a zenekarnak is: „a Magyar Állami Operaház egy munkahely. Nem érzem triviálisnak ezt kinyilatkoztatni, mert rendszeresen futok bele még ma, 12 év után is olyan mondatokba, amelyekből az tükröződik, mintha szívességet tenne a véleménymondó, hogy befárad hozzánk, vagy kikéri magának, ha a munkahelye szeretné megmondani, mikor van szükség a munkájára. (…) Az Opera zenekarának krónikus problémája volt, hogy magát se vette komolyan nagyon sokáig. Ahogy Ferencsik János Állami Hangversenyzenekar egyáltalán nem viccelt azzal, hogy ők hangversenyzenekar és nem próbazenekar, úgy az OPERA szerényen bérezett együttese sem vitte túlzásba a permanens odaadást. Tizenöt-húsz éve (ami az intézmény életének utolsó 15%-a!), ha valakinek jobb dolga volt, még mindig beküldhette a tanítványát maga helyet az árokba játszani. Mindennaposak voltak az önhatalmú mutyik akár még néhány éve is: volt, hogy a fülem hallatára cserélte el egy muzsikus az esti előadását – 18 óra után pár perccel, szinte a kezdés előtt!”.

Sőt, a nézőknek is kijutott egy kis ejnyebejnye: az „intézmény bérletrendszere az ötévados Andrássy úti pauza miatt gyakorlatilag elkopott, de a hűséges nézők is sajátos poszt-Covid-szindrómában szenvednek: sokkal kevesebben és sokkal kevesebbet vásárolnak, sokkal rövidebb távra”.