Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A film botrányos nemierőszak-jelenetéről már korábban kiderült, hogy az egyik főszereplő, a 19 éves Maria Schneider előzetes beleegyezése nélkül vették fel. Partnere az akkor 48 éves Marlon Brando volt.
Párizsban vetítették volna az Utolsó tangó Párizsban című filmet, de elmarad a szerveződő tiltakozás miatt – írja a Guardian.
Bernardo Bertolucci 1972-es filmklasszikusában van egy nemierőszak-jelenet, amit úgy vettek fel Maria Schneider színésznővel, hogy az nem is szerepelt a forgatókönyvben és csak közvetlenül a felvétel előtt szóltak neki róla.
A filmet a párizsi Cinémathèque mozi tűzte műsorra, ám több nőjogi szervezet tiltakozása és a rájuk záporozó szidalmak, sőt fenyegetések miatt végül visszakoztak. Frédéric Bonnaud, a mozi vezetője arról beszélt, hogy nem akarják kockára tenni a munkatársaik és a közönség biztonságát. „Mi egy mozi vagyunk, nem egy erőd”, fogalmazott. Azt is mondta, hogy az erőszakos megnyilvánulások hatására inkább úgy döntöttek, hogy nem állnak bele a vitába, és nem vetítik a filmet.
Az Utolsó tangó Párizsban egy Marlon Brando-retrospektív esemény része lett volna. Ő játszotta a filmben a főszereplőt, a Párizsban élő, megözvegyült amerikai férfit, aki egy nála jóval fiatalabb nővel kezd kapcsolatot. A partnerét játszó Schneider 19 éves volt a forgatás idején, és már a ’70-es években is beszélt arról, hogyan bántak vele a jelenet felvétele közben, amely alatt nem történt ugyan tényleges nemierőszak, de azt mondta, úgy érezte, mintha erőszakot követett volna el rajta Brando és Bertolucci is. A színésznő utólag úgy látta, hogy a film tönkretette az életét, utána évekre kábítószerfüggő lett. Maria Schneider 2011-ben rákban hunyt el.
Brando és Bertolucci a felvétel reggelén találták ki a botrányos jelenet ötletét, és a forgatáskor szembesítették tervükkel a színésznőt. A rendező később ragaszkodott ahhoz, hogy a jelenet nem volt improvizáció, de azt elismerte, hogy Schneidert nem készítették rá fel. Szerinte az ő „művészi döntése” volt, hogy nem szóltak a színésznőnek, mert rögzíteni akarták a minél élethűbb reakcióját. „Bűntudatom van, de nem bánom”, összegezte.
Judith Godrèche színésznő, a francia #MeToo mozgalom vezető alakja korábban kritizálta a mozit, amiért a filmet a kontextus elmagyarázása nélkül akarták vetíteni. „Itt az ideje felébredni, kedves Cinémathèque, és visszaadni az emberséget egy 19 éves színésznek azzal, hogy emberségesen viselkedtek”, posztolta közösségi oldalán.
Franciaországban most több, felkavaró nemierőszak-botrány is tematizálja a közbeszédet: egyrészt a Pelicot-ügy, másrészt a Christophe Ruggia rendező elleni per, akit azzal vádolnak, hogy az egyik filmje, a 2002-es Ördögök forgatásán és utána is szexuálisan zaklatta az akkor 12 éves Adèle Haenel színésznőt. Ruggia „színtiszta hazugságnak” nevezte a vádakat.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.