Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az Oscar-díjra jelölt színész Andrzej Duda elnöktől kapta meg az állampolgárságot.
Jesse Eisenberg írta, rendezte és játszotta a főszerepet a Rokonszenvedés című filmben, amely két amerikai unokatestvérről szól, akik Lengyelországba utaznak nagyanyjuk, egy holokauszttúlélő tiszteletére. A film és az abban elmesélt történet iránti elismeréseként Andrzej Duda elnök lengyel állampolgárságot adót Eisenbergnek, aki a köszönőbeszédében azt mondta, szeretné minél szorosabbra fűzni a kapcsolatát Lengyelországgal. Beszélt arról is, hogy a lengyelországi forgatás alatt jött rá, hogy a családja valójában sokkal többet élt ebben az országban, mint New Yorkban.
Eisenberg filmjét a 2019-ben, 106 évesen elhunyt nagynénje, Doris inspirálta. Doris Lengyelországban nőtt fel, 1938-ban menekült az Egyesült Államokba. A Lengyelországban maradt többi családtagját megölték a holokauszt során.
Duda elnök elmondta: „Örülök, hogy az óceánon túlról érkező emberek elismerik örökségüket, felismerik, hogy őseik Lengyelországból származnak, és igyekeznek kapcsolatot teremteni hazánkkal”.
Eisenberget Oscar-díjra jelölték a film írójaként, míg színésztársa, Kieran Culkin a legjobb mellékszereplőnek járó díjat nyerte el.
Jesse Eisenberg a HVG-nek adott interjújában nemcsak a lengyelországi, hanem a budapesti élményeiről is beszélt:
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.