Ez lesz a több mint hatvan éve létező zenekar 32. stúdióalbuma.
hvg.hu
A Rolling Stones visszatért a stúdióba, és új albumon dolgozik, miután elhalasztották a 2025-ös nyári Európa-turnéjukat – írja azIndependent.
A legendás rockegyüttes legutóbb két éve jelentkezett nagylemezzel: a 2023-as Hackney Diamonds volt 18 év után az első albumuk, és azonnal a slágerlisták élére került, de a kritikusoktól is javarészt pozitív visszajelzéseket kapott.
Meghallgattuk a pénteken megjelent Hackney Diamonds című albumot, és csak ámulunk meg bámulunk. De elmeséljük bővebben is.
Az új albumot az eredeti tagok, Mick Jagger, Keith Richards és Ronnie Wood rögzítik az előző anyagukon is közreműködő Steve Jordan dobossal, a producer pedig megint az az Andrew Watt lesz, aki az előző albumot is gondozta, továbbá olyan előadók lemezeiért felelt már, mint Elton John, a Pearl Jam, Ozzy Osbourne vagy Lady Gaga.
Hatvan évvel az alapítása után a Rolling Stones továbbra is a világ egyik legnépszerűbb zenekarának számít. Legutóbbi észak-amerikai turnéjukra 880 ezer jegyet adtak el, amivel közel negyedmilliárd dollárt kerestek.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.