Egy éven belül másodszor is a közelben, ezúttal Prágában koncertezett az AC/DC. Több jel is utal arra, hogy ezzel a turnéval búcsúzhat, ezért még egyszer elcsíptük az ausztrál legendát.
Kevesebb, mint egy évvel ezelőtt járt itt az AC/DC – mármint Pozsonyban, de egy ekkora zenekarnál ami pár száz kilométeren belül van, azt közelinek tekinthetjük.
A tavaly ilyenkor még nem bejelentett amerikai turné végül lezajlott, Angus Youngék egy rakat arénát töltöttek meg USA-szerte, majd baromi nagy meglepetést okozva bedobtak egy újabb európai kört, ám ebből Budapest megint kimaradt.
A hozzánk legközelebbi helyszín ismét egy félig használaton kívüli reptér volt, most Pozsony helyett Prága külvárosában (Letnany). Az előzenekar most is a Pretty Reckless, ami továbbra is az oké kategória, jól bemelegíti a nyolcvanezres közönséget.
Az AC/DC óramű pontossággal kezd, meglepően korán, 19.30-kor. A nyitás az If You Want Blood-dal továbbra is telitalálat, Brian Johnson hangja már szinte olyan, mintha nem is lett volna négy év, amíg nem hallott szinte semmit, Angus Young robban, a ritmusszekció hibátlan.
A setlist tavaly óta nem változott, és bár ez nem szokatlan az ilyen kaliberű zenekaroknál – ennek épp a szöges ellentétét műveli most a Metallica, akik minden este más szettet játszanak -, azért nem tenne rosszat néhány változtatás.
Angus bevallása szerint volt már olyan, hogy hosszú éveken át játszották ugyanazokat a számokat,
de néha azért jól esne pár keveset hallott nóta. Nagyon jót tett a show-nak, amikor Axl Rose beugrott egy darabig Brian helyett, és jó AC/DC rajongóként pár régi kedvencét előszedette velük. (Volt olyan állítólag, amikor Angusnak a technikus mutatta meg a kezdőakkordokat, mert ő már nem emlékezett.) Jó lett volna most is pár régi dal, mondjuk a Bon Scott-éra egyik legjobbja (a Highway to Hell album előtt), a Rock and Roll Damnation, vagy a korábban blues-jammel egybekötött The Jack. De olyan kevésbé ismert tételek is, mint a turné elején kétszer elhangzott Givin the Dog a Bone vagy bármelyik szám a kritikusan alulértékelt 1995-ös Ballbreaker albumról, esetleg a The Razor’s Edge-ről az Are You Ready.
Nyilván egy ekkora életműnél mindenkinek megvannak a saját hiányzó kedvencei, úgyhogy ezek felsorolása helyett emeljük ki inkább, hogy Brian sokkal jobb formában van, mint tavaly, és Angusszal mindketten láthatóan nagyon jól érezték magukat a színpadon, rövideket improvizáltak a dalokban, a szokásosnál is többet kommunikáltak a közönséggel.
Stevie Young, Chaney és Laug azonban bármilyen kiválóan teljesít, Malcolm Young és Phil Rudd piszkosul hiányzik. Elsősorban nem zenében, inkább színpadi jelenlétben.
Az AC/DC ereje nem csak a gitártémákban rejlik, hanem az egész testet mozgásra késztető ritmikában
– lánykori nevén groove-ban –, és ezt pont ez a két zenész jelentette. Érdemes meghallgatni Phil Rudd, Chris Slade és Matt Laug dobolását mondjuk a Let There Be Rock élő verziójában, egyből érthető, mit is jelent a ‘groove’. Malcolmról nem véletlenül mondta egyszer Angus: “Szinte senki nem tudja azt csinálni, amit ő. (…) Én is csak utánozni tudnám, helyettesíteni nem.”
Két óra húsz perc a koncert, benne Brian közönség-énekeltetésével, Angus összes jóízű szólójával, ugyanolyan hihetetlenül jó, ha nem jobb, mint tavaly.
Végig ott van bennem a kérdés, hogy tényleg ez lehet-e az utolsó alkalom, hogy élőben látom az AC/DC-t. A realista válasz egyértelműen az, hogy igen. Brian Johnson 77, Angus Young 70 éves, és az ilyen energiát igénylő koncertek rettentően megterhelőek, akármilyen jól is bírják. A zenekart ismerő válasz viszont az, hogy sosem szerettek nagy bejelentéseket tenni, nem valószínű, hogy az ausztrál turnét befejezésként fogják beharangozni.
Akkor lesz vége az AC/DC-nek, ha Angus nem lesz képes végigjátszani egy koncertet.
Gene Simmons jópár éve a maga cinikus nagyképűségével kijelentette, hogy a rock and roll halott. Angus erre egy interjúban annyit mondott, “Akkor ez egy nagyon-nagyon hosszúra nyúlt temetés”. Temetjük a rock and rollt, és életben is tartjuk, ki tudja meddig. De addig is minden AC/DC koncert végén elhangozhat a tisztelgés a zenekar részéről a közönség felé, és vica versa.
Átnéztük Kerkez Milos tavalyi évét, mik azok a fontos mutatók, amikben már most a legjobbak között van, illetve mennyire illeszkedik a játékstílusa az angol bajnok játékrendszerébe.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Az Európai Bizottság a szervezés egyes elemei miatt eljárást indíthat.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
