Meghalt Konrád György
Konrád Györgyöt hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál pénteken délután.
Konrád Györgyöt hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál pénteken délután.
A közleményben nem említik, hogy két évvel ezelőtt hogyan váltak el útjaik.
Tao nélkül indult meg a színházi évad, az új helyzetben van, aki a pénzénél maradt, és van, aki egy fillért sem kapott.
A múltról nem, csak az újrakezdésről emlékezett meg a Veszprémi Petőfi Színház.
A brit The Guardian listáján az előkelő 12. helyet szerezte meg.
Harmadik nagyjátékfilmjére készül rendezőként Koltai Lajos, nem is akármilyen sztárokkal.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.
A Fesztiválzenekarra világszerte Magyarország kulturális nagyköveteként tekintenek. A tao megszűnésével több száz millió forint esett ki a zenekar költségvetéséből. Fischer Iván viszont bizakodó.
Krigler Gábor januárban jelentette be, hogy nyolc év után otthagyja az HBO-t.
Hogy jön össze a dixieland és a musical?
Mind tudjuk, hogy létezik az az ősi női tudás, ami régen szinte szavak nélkül öröklődött generációról generációra. De mi a helyzet most? Felgyorsult világunkban hogyan és mit örökölnek lányaink? Rendhagyó kísérletünkben egy 53 éves anya és 22 éves lánya farkasszemet nézett egymással egy finom kávé mellett, hogy kimondjanak dolgokat, amik régen talán nem hangozhattak volna el. Mi pedig lejegyeztük.
Kövér László azzal utasított el egy ezzel kapcsolatos kérdést, hogy a város felelőssége a Savaria Karnevál szervezése.
Szeptember végén érkezik a Gemini Man főszereplője és rendezője Budapestre.
Az örökösök ellenkezése miatt az utolsó pillanatban mondták le a rendező által színpadra állított Molnár Ferenc-darabot Nyíregyházán. Mohácsi azt mondja, ilyen még sosem fordult elő vele.
Február 20-án a Soprtarénában lép fel a legendás Los Angeles-i heavy metal zenekar.
Mindannyiunk Iggy Pop-képe az örök punk, aki meztelen felsőtesttel, dacolva a korral, nyakára tekert mikrofonzsinórral minimum sokkolja a közönségét. Albumai viszont egyáltalán nem mutatnak ennyire egyértelmű képet. A napokban megjelent Free kifejezetten zavarba ejtett, megijesztett és felkavart.
A Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze hosszan tartó, súlyos betegsége után, kórházban hunyt el pénteken.